VETTEL Sebastian (ger) Ferrari SF70-H team scuderia Ferrari, ambiance portrait during 2017 Formula 1 FIA world championship, Malaysia Grand Prix, at Sepang from September 28 to October 1 - Photo Florent Gooden / DPPI
Vágólapra másolva!
Az esőtől tartva már korán munkához láttak a csapatok. Sokáig a Mercedesek álltak az élen, de Sebastian Vettel egyelőre jobb körre volt képes, mint Lewis Hamilton.
Rögtön az edzés elején pályára lépett a mezőny Szuzukában, az idei utolsó távol-keleti versenyhétvége első szabadedzésén, mert attól tartottak, az egészet elmossa az eső. A csapatok egymástól teljesen eltérő időjárás-előrejelzéseket osztottak meg a pilótáikkal, de végül csak 80 perc eltelte után jelentett igazi problémát az egyre erősebb zápor.
A kedélyeket azonban így is borzolta váratlan baleset, hiszen Carlos Sainz miatt előkerültek a piros zászlók is az edzés során. Sainz a hajtűkanyarból kifelé gázt adott a kerékvetőn haladva, elvesztette az uralmát a Toro Rosso fölött, majd nagy sebességgel a szemközti gumifalba csapódott. Nagy baleset volt, de a pilóta nem sérült meg, és a pályát is gyorsan helyreállították.
Vettel kezdte a legjobban a szuzukai hétvégét - galéria! Forrás: DPPI/Florent Gooden
Az már az edzés elején nyilvánvalóvá vált, hogy az idei autók sokkal gyorsabbak ezen a pályán a tavalyiaknál, Sebastian Vettel leggyorsabb köre több, mint 3 másodperccel jobb a tavalyi első szabadedzés legjobbjánál. A csata ráadásul egyelőre nyílt, mert Vettel mögött 2 tizedre jött Lewis Hamilton, és Daniel Ricciardo lemaradása sem volt számottevő.
A pilóták több kisebb-nagyobb vezetői hibát elkövettek,
Hamiltonnak is volt nagyobb elfékezése a hajtűkanyarban, Valtteri Bottas nyitott DRS-sel megcsípte a füvet a célegyenesben és a Degner 2-ből kifelé is korrigálnia kellett, de Vettelnek is voltak nehéz pillanatai. Kimi Räikkönen az autója hátuljára panaszkodott, majd a fékhőmérsékletet mérő érzékelői romlottak el az autóján.
A Ferrarinál egyelőre nem volt nyoma annak, hogy Vettel autójának gondja lenne, de még nem kapta meg az előző futam után kiszerelt sebességváltóját, Räikkönen viszont új erőforrással kezdte meg a gyakorlást, ezt a szabályok szerint büntetlenül tehette meg. A Mercedesnél az edzés előtt úgy döntöttek, mindkét autójukat az új aerodinamikai csomaggal szerelik fel.
A Mercedesek és a Ferrarik lágy gumikkal kezdték az első szabadedzést,
különösen az Ezüstnyilak pilótái voltak szorgosak, egymás után futották a köröket, míg a Ferrari kissé kivárt, a Red Bull pedig már korán a szuperlágy gumikra szavazott. Ennek ellenére Ricciardo csak pár percig vezetett, és a Ferrari is akkor kezdett igazán életre kelni, amikor megkapták a szuperlágy abroncsot, gyaníthatóan az alacsony hőmérsékletek miatt.
A felboruló programok, az edzés végére megérkező eső és a hűvös aszfalt miatt egyelőre nem lehet következtetéseket levonni az eredményekből, és félő, hogy a későbbiekben is nehéz dolga lesz a csapatoknak, mert eső várható a második szabadedzésre is, de a futam valószínűleg száraz pályán zajlik majd.
Ehhez hozzájárul, hogy Sainz balesete és az eső miatt több mért kör is megszakadt,
például Max Verstappen eredménye is annak köszönhető, hogy két fontos körét is fel kellett adnia. A pályaidő most a szokásosnál is fontosabb lenne, mert az új autók láthatóan gyorsak a pályán, megterhelik a gumikat és a pilótákat is, ezért nagyon fontos, hogy a pilóták alaposan felkészüljenek a rájuk váró kihívásra.
04:21
október 06, 2017
Vágólapra másolva!
Kellemes éjszakát kívánunk!
Üdvözöljük Olvasóinkat a Japán Nagydíj első szabadedzésének élő közvetítésében! Reméljük közösen, hogy megérte felkelni vagy fent maradni, és izgalmas 90 perc vár ránk!
Nem sok jót ígér a Honda legutóbbi tweetje, mindkét szabadedzésre esőt jósolnak, és ha valakik, ők valószínűleg pontosan tudják ezt, mivel az egyik gyáruk pont a pálya mellett van.
Lewis Hamilton az Auto Motor und Sportnak csütörtökön úgy foglalta össze a helyzetet, hogy sok közös vonása van az autóval, mert mindkettőben nagy lehetőségek rejlenek, de néha nem azt teszik, amit mondanak nekik.
04:48
október 06, 2017
Vágólapra másolva!
Most nem esik az eső
A Sky Sports kameráin úgy tűnik, hogy az aszfalt is száraz. Nagy forgalom lesz a pályán, amíg ez a helyzet.
04:50
október 06, 2017
Vágólapra másolva!
Kiderült, miért ragaszkodik annyira a Williams az idősebb pilótákhoz
A pletykák szerint legalább az egyik versenyzőjüktől elvárják, hogy minimum 25 éves legyen. Erre indoklást is láthattunk a csütörtöki FIA sajtótájékoztatón is, ahol Felipe Massa viselhette az alkoholszponzor logóit, Lance Stroll viszont az életkora miatt Japánban nem tehette ezt meg.
A szurkolókat ez nem izgatja annyira.
Good morning from Japan! Or night if you're back in Europe... It's dry so far, but not expecting it to stay that way. #FP1 soon #JapaneseGPpic.twitter.com/NrVzDODcXn
Kezd érdekes lenni a számolgatás a vb végkimeneteléről
Sebastian Vettel hátránya 34 pont, vagyis ha az összes további versenyt megnyeri, és Lewis Hamilton mindenhol 2. lesz, akkor Vettel nyeri meg a világbajnokságot 1 pont előnnyel. Vagyis, ha Vettel valahol nem nyer, akkor muszáj arra várnia, hogy Hamiltonnak is legyen legalább egy futama, amikor ront. Érdekesség, hogy Hamiltonnak pont az előző, Malajziai Nagydíj volt az idei első 2. helyezése.
Hamilton leghamarabb a Mexikói Nagydíjon nyerheti meg az idei világbajnokságot, ha nyer Szuzukában, Austinban és Mexikóvárosban is, és akkor sem tart majd az utolsó versenyig a csata, ha Hamilton behúz két győzelmet és további két dobogós helyet.
04:56
október 06, 2017
Vágólapra másolva!
Mindkét Mercedes az új aero-csomagot kapja
A Sky Sports értesülése szerint mindkét autóra felszerelik a Malajziában nem igazán működő új aerodinamikai csomagjukat.
04:59
október 06, 2017
Vágólapra másolva!
Jön az eső, de még nem tudni, hogy mikor
A második szabadedzés idején már valószínűleg esni fog, ezért most nagy forgalom várható a pályán. Több pilóta is az autóban ül már, és melegítik az abroncsokat is.
05:01
október 06, 2017
Vágólapra másolva!
Már jönnek is a versenyzők a pályára
Vettel a második, aki elhagyja a bokszutcát az újjáépített Ferrarival, amiben egyelőre valószínűleg nem az átvizsgált váltó van. Räikkönen autóján bekenték a bal oldali légterelőt flow viz festékkel.
05:04
október 06, 2017
Vágólapra másolva!
Jól áll a pálya az autóknak
A tévéközvetítésen keresztül ritkán látni, hogy az idei autók mennyivel gyorsabbak a tavalyiaknál, de itt úgy tűnik, hogy a mostani autók nagyon jól mozognak a technikás szuzukai kanyarokban.
05:04
október 06, 2017
Vágólapra másolva!
Hamilton rögtön gyors kört kezd
Lágy gumikkal van kint, a többiek általában befejezték az installációs köreiket, és visszatértek a bokszba, Hamilton viszont hajtani kezdte a Mercedest.
05:06
október 06, 2017
Vágólapra másolva!
Bottasé a nap első mért köre
1:46.041-et futott, ez nem volt túl erős, mert Hamilton 1:31.544-gyel folytatta, Ricciardo 0,828 másodperccel volt lassabb nála, viszont ő szuperlágy gumikat használ.
Közben Gasly autójára glóriát barkácsoltak a szerelők.
05:08
október 06, 2017
Vágólapra másolva!
Bottas üldözőbe vette Hamiltont
Nem is kicsit, mindössze 0,007 másodperc csak a hátránya a csapattársa mögött. Ricciardo még mindig a 3. helyen áll Verstappen előtt, de ő már 1,339 másodpercre van Hamiltonhoz képest.
Esőcseppek jelentek meg a kamerákon, de Hamiltonnak szóltak, hogy mehet még a száraz pályán.
05:10
október 06, 2017
Vágólapra másolva!
Hamilton tovább gyorsult
1:31.072-t ért el, ez bő 4 tizedmásodperccel jobb az eddigieknél, pedig egyszer meg is csípte a pálya szélét. Bottas most jön ki ismét a bokszból, a többiek egyelőre nem félnek annyira az esőtől.
05:13
október 06, 2017
Vágólapra másolva!
Most Bottas adott fél másodpercet Hamiltonnak
1:30.517-re faragta le a legjobb köridőt, majd elbambult, és levezette a Mercedest a fűre a célegyenesben. Furcsa volt, ráadásul nyitva volt a DRS-e is.
05:14
október 06, 2017
Vágólapra másolva!
Elkezdtek tapogatózni a Ferrarik is
A köreik egyelőre gyengék, Vettel csak a 6. helyezett 1,9 másodperces hátránnyal, Räikkönen az 5. helyezett 1,5 másodperc lemaradással. Aztán jött Hamilton és 1:30.042-vel még fél másodpercet vert rájuk.
05:22
október 06, 2017
Vágólapra másolva!
Vettel feljött a 3. helyre
A hátránya viszont 0,599 másodperc, is ezen a legutóbbi körében sem tudott javítani, mert a Degner 2-ből kihajtva kiszélesítette a pályát. Hamilton közben alaposan elfékezte magát a hajtűben. Räikkönen megelőzte Vettelt, a hátránya 0,47 másodperc.
05:24
október 06, 2017
Vágólapra másolva!
Az élmezőny egyelőre kitart a lágy gumiknál
Hamilton és Räikkönen a bokszban van, de Bottas és Vettel a pályán. A Ferrarik és a Mercedesek eddig lágy gumikon mentek, a két Red Bull szuperlágyakon, Ocon lágyakon, majd Hülkenberg és Vandoorne megint szuperlágyakon.
05:29
október 06, 2017
Vágólapra másolva!
Ricciardo most rákapcsolt
Lement 1:30 alá a szuperlágy gumikkal, az előnye fél másodperc a lágy gumis Mercedesek előtt.
05:34
október 06, 2017
Vágólapra másolva!
A Force India a hátsó szárny működésére kíváncsi
Pérez futott egy nem különösebben gyors kört, de valószínűleg nem ez a lényeg, hanem az, hogy a levegő miként áramlik a hátsó szárny körül.Közben Bottas nagyot mentett a Degner 2-ből kihajtva. Kapott egy 360 fokos kamerát a sisakja mellé.
05:36
október 06, 2017
Vágólapra másolva!
Már most is szédületes időket érnek el a pilóták
Ricciardo 1:29.541-nél tart, ez 2,9 másodperccel jobb a tavalyi első szabadedzés legjobbjánál és 1,1-gyel a tavalyi pole-nál.
Hamilton átvette a vezetést, megint elszállt egy Ferrari motor
Hamilton 1:29.377-tel az élre állt, szuperlágy gumikkal, Max Verstappen közben alaposan kicsúszott a kavicságyba. A Haasnál egy Ferrari szakember magyarázkodik Gene Haasnak, miután a Sky Sports szerint Kevin Magnussen autójában elromlott az erőforrás.
05:42
október 06, 2017
Vágólapra másolva!
Vettel Hamilton nyomába eredt, lágy gumikkal
Sietnie is kell, mert Hamilton mérnöke szerint 10-15 perc múlva esni kezd az eső. A belső kamera szerint Vettel 5,2 G-s erőhatást kapott, amikor fékezni kezdett a sikán előtt, majd 0,042 másodpercre megközelítette a Mercedest.
Érdemes figyelni a lassításokat a gumik környékén, még e széles abroncsok is le akarnak válni a keréktárcsákról.
05:44
október 06, 2017
Vágólapra másolva!
Egymással cukiskodik a Renault és a Force India
A Force India piros flow-viz festékkel kente be Sergio Pérez hátsó szárnyát, ami kissé horrorfilmesen akár vért is imitálhatna. Erre gondoltak a Renault-nál is, és gyors jobbulást kívántak.
Räikkönen közben 6 tizedmásodperces hátránnyal a 4. helyezett.
05:47
október 06, 2017
Vágólapra másolva!
Räikkönen a hátsó gumikra panaszkodik
A tapadást hiányolja a gumiktól és az autó hátuljától. A McLarennél közben azt mondják, hogy nem kell félni az esőtől.
05:50
október 06, 2017
Vágólapra másolva!
A McLaren megint lopakodó üzemmódban van
Vandoorne ismét feljött a 8. helyre a McLarennel, az előző futamok során sorban hozta a 7-8. helyeket, kezd magára találni a belga tehetség. Verstappen közben az erőforrásával küszködik, de aztán a gyors köre elejére úgy tűnik, megjavult.
05:52
október 06, 2017
Vágólapra másolva!
Sainz elszállt, nagy baleset! Piros zászló
Sainz autója a pálya közepén áll keresztbe, valószínűleg teljesen újra kell majd építeni, jó, ha megússza karosszéria-csere nélkül. A rádión azt mondta, hogy nem tudja, mi történt az autóval, csak elszállt a hátulja. A hajtűből kifele gázt adott a kerékvetőn, és a szemközti falba csapódott.
A francia pilóta a 2014-es Japán Nagydíjon szenvedett súlyos agykárosodást, aminek következtében életét vesztette. Honfitársa, Pierre Gasly újra ellátogatott a kanyarba, ahol Bianchi szerencsétlenül járt.
Ricciardo nagyon sietett kifelé, a két McLaren elé is befurakodott. Vandoorne üldözte őt, majd inkább elengedte a mögötte érkező Haast.
06:12
október 06, 2017
Vágólapra másolva!
Alonso még mindig lassabb Vandoorne-nál
Malajzia után Vandoorne Szuzukában is jobban áll Alonsónál, persze ez egyelőre nem számít, és a különbség is mindössze 33 ezredmásodperc köztük. Vettel közben átvette vezetést, 0,211 másodpercet vert Hamiltonra szuperlágy gumikkal. Az ideje 1:29.166.
06:14
október 06, 2017
Vágólapra másolva!
Ericsson lemenekült Vettel elől, de hiába
A Sauber pilótája nagyon el akarta engedni a Ferrarit a célegyenes végén, de Vettel integetett neki, hogy ez nem szükséges, akkor már levezető körön volt. Vajon az apró tükörben mit látott ebből Ericsson?
06:15
október 06, 2017
Vágólapra másolva!
Kontextus Vettel köréhez
A Pirelli szerint már kezd síkos lenni az aszfalt, és Vettel forgalomba is került a gyorskörén. A Sky Sports szerint is kezd erősödni az eső.
#Seb5 goes 0.2s quicker than @lewishamilton on a slightly damp track on supersoft (and with traffic). That’s also 0.2s off all-time record.
Hidraulikus hiba lehet, magas sebességi fokozatot kértek tőle, és azt mondták, hogy ugyanaz a gond, mint korábban. Betolták a garázsba.
06:23
október 06, 2017
Vágólapra másolva!
Már mindenki szuperlággyal volt a leggyorsabb
Az összes versenyző a szuperlágy abronccsal érte el a legjobb eredményét. Közben a pálya állapota valószínűleg leromlott, mert 2-3 másodperccel gyengébb köröket futnak a pilóták, ezt az üzemanyagszint sem feltétlenül indokolná.
06:24
október 06, 2017
Vágólapra másolva!
Megint elromlott egy szenzor a Ferrarin
Räikkönent arra kérte a mérnöke, hogy a fékekkel kapcsolatos vészjelzésekre ne figyeljen, majd ő szól, hogy mikor kell óvni őket. Ez meg is történt kicsivel később.
06:26
október 06, 2017
Vágólapra másolva!
Megjött az eső?
A 12-es kanyarban állítólag nagyon esik már az eső, mindenkit be is hívtak a bokszba. Verstappent és Räikkönent pont az üzenet előtt küldték ki.
06:31
október 06, 2017
Vágólapra másolva!
Az eső miatt elmaradt a csúcstámadás
Visszahúzódtak a bokszba a pilóták az edzés végére, így Sebastian Vettel 1:29.166-os köre egyelőre nem dőlt meg. Szorosan mögötte jön Lewis Hamilton és Daniel Ricciardo is, de Max Verstappen a végén nem tudott éles kört futni. Talán délután, ha addig nem jön meg az eső.
Köszönjük egyelőre a figyelmet, nemsokára jövünk az eredményekkel és a bővebb összefoglalóval is!
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!