Köszöntjük Olvasóinkat a Szaúdi Nagydíj harmadik szabadedzésének élő közvetítésében! Az időmérő előtti gyakorláson a csapatok utoljára próbálkozhatnak különféle beállításokkal, mielőtt a hétvége érdemi része elkezdődik.
Pénteken Max Verstappen volt a leggyorsabb, Fernando Alonsót megelőzve a második szabaededzésen.
Egyelőre nagyon elégedett az Aston Martinnal. Bahreinben a második leggyorsabb volt a brit istálló, de a világbajnok szerint csak a dzsiddai és harmadik, Ausztrál Nagydíj után kapunk majd tiszta képet az erőviszonyokról.
A pálya felkészült a versenyzők fogadására, a körülmények ideálisak, a versenyzőknek 1 óra áll majd a rendelezésükre gyakorolni.
Kicsit felhős az idő a pálya fölött, de esőre természetesen nem kell zámítanunk a Vörös-tenger partján.
Lance Stroll és az Aston Martin gondolta úgy, hogy ideje elkezdeni a gyakorlást, de Fernando Alonso is a pályán van már.
Mindkét Aston Martin visszatért a boxba egy gumicserére, csak a kötelező kört tették meg az egyik szett gumikon.
Oscar Piastrit küldték ki, aki egyedül körözhet most a pályán, de em sokáig, mert csapattársa, Lando Norris is nekivágott.
Max Verstappen és Lewis Hamilton is kint a pályán.
Ez még messze van a csúcstó, egyelőre 1:30,718 a leggyorsabb kör.
Russell a leggyorsabb, mögötte 1 századdal lemaradva Lewis Hamilton.
Az AlphaTauri versenyzője el sem tud indulni, ki kell cserélni az erőforrást az utójában.
1:29.882-es időt ment a keménykeverékű gumikon, mögötte Gasy,Hamilton, Russell, Ocon, Leclerc a sorrend.
Még mindig a keményeken javított, de közben Pérez a lágyakon előzött, a neve mellett 1:29,417, mögötte 3 tizeddel lemaradva a keményeken Verstappen, majd Gasly, Ocon, Albon és a két Mercedes a sorrend.
Még mindig a keményeken megy, és már csak egy tizedre van csapattársától, Sergio Péreztől.
Pérez, Verstappen, Gasly, Ocon, Russell, Albon, Hamilton Norris, Leclerc és Sainz az eső 10.
Mögöttük a két Alpine, a Ferrarik csak a 10. és 11. helyen állnak.
Pattogott alatta az Alpine, de nagyot mentett.
A két Alpine közé fért oda, a negyedik helyen áll.
Szegény csak a boxból figyelhet:
1:29.127 most a legjobb idő, de Verstappen is gyors körön.
Feljött a harmadik helyre, 4 tized a hátránya Pérez mögött.
1:28.756 a kegjobb idő, mögötte Pérez, majd Hamilton, Alonso és Gasly.
A Williamsszel feljöt Alonso mögé az ötödik helyre, ezt nem sokan várták.
Leclerc a 17., Sainz csak a 18. helyen, nagyjából két másodpercre a két Red Bulltól.
Stroll, Hamilton, Alonso, Pastri a sorrend a 3-6. helyekig.
Sok volt a műszaki hiba, így könnyen lehet, hogy óvják az autókat az időmérőre és a futamra.
Verstappen tovább javított: 1:28.485 most a legjobb idő.
10-11. helyen a két olasz autó, nem túl bíztató.
A legnagyobb izgalom Verstappen kis malőrje volt, amikor feltarotta az egyik Williamst, de sportszerűen elnézést kért később. Közben Leclerc a hatodik helyre jött fel, mindjárt mutatjuk a végeredményt is.
Magyar idő szerint 18.00 órától pedig következik az időmérő edzés, azaz a kvalifikáció a vasárnap futamra.