Simon Beaufoy, az Alul semmi című film forgatókönyvírójának új, alacsony költségvetésű thrillerje lesz az első film, amelyet hivatalosan is az interneten keresztül terjesztenek.
A Bille Eltringham rendezésében szeptember 5-én bemutatásra kerülő Nem fenékig tejfel (This Is Not A Love Song) mindössze két hét alatt, családi vállalkozásban készült, 500 ezer fontos (körülbelül 180 millió forint) költségvetésének egy részét Simon Beaufoy és neje saját zsebből finanszírozta.
"Kevés pénzből készítettük, és kifejezetten az internetre szántuk a filmet. Nagyon gyors, lényegretörő alkotás" - nyilatkozta Beaufoy, aki saját elmondása szerint azért az interneten mutatja be filmjét, mert az efféle produkciók iránt nem érdeklődnek a jelentősebb forgalmazók: "Annak ellenére, hogy öt mozi is a műsorra tűzte a thrillert, az a helyzet, hogy az amerikai sikerfilmek egyre inkább kiszorítják a brit produkciókat a piacról, én viszont rétegfilmeket szeretek nézni és készíteni is, ezeknek azonban egyre kevésbé van helyük a multiplexekben."
A történet két főszereplője Heaton (Kenny Glenaan) és Spike (Michael Colgan) kisstílű bűnözők. Szokatlan párost alkotnak, két magányos figura, akik egymásra találtak. Az idősebb, Heaton hallgatag, kifürkészhetetlen, gyakorlatias ember, Spike viszont gyerekes, izgága, határozatlan, és be nem áll a szája. Éppen most töltötte le néhány hónapos büntetését, és ebből az alkalomból Heaton egy lopott autón érkezik a börtön elé, hogy felhőtlen vakációval ünnepeljék meg a szabadulást. Egy elhagyatott országúton azonban lerobbannak, és kénytelenek gyalog segítségért indulni egy közeli farmra. A tulajdonos rablónak nézi őket, fegyvert fog Heatonra, majd a zűrzavarban a pánikba esett Spike véletlenül lelövi a farmer lányát. Heaton nem hagyja cserben barátját, együtt menekülnek az ismeretlen vidéken át, keresztül a skót ingoványon a város felé, ahol eltűnhetnek. A rendőrség lezárja az utakat, de a környékbeli falvak lakossága nem bízza rájuk az elfogásukat. Személyesen akarnak bosszút állni, és szabályos hajtóvadászatot indítanak ellenük. A kimerítő menekülés közben Heaton lába megsérül, és a szerepek váratlanul felcserélődnek: most ő szorul Spike segítségére.
"Kísérleti nyúlnak használjuk a filmet - a technológia adott, kár lenne nem kihasználni" - nyilatkozta az illetékes brit testület, a UK Film Council egyik szóvivője.
A produkció mindössze 2-3 font ellenében megtekinthető és letölthető a film hivatalos honlapjáról. A brit mozikban 35 mm-es változatban és egyes helyeken digitális kivetítéssel lesz megtekinthető a film, Magyarországon 35 mm-es formátumban, szeptember 11-étől kerül a közönség elé.