Pálfi György: Megkeményedett a bőröm

Pálfi György a tavalyi év legsikeresebb magyar filmrendezője volt, aki Hukkle című első filmjével körbeutazta a világot, és több mint egy tucat nemzetközi filmfesztivál díjával tért haza. Új forgatókönyve, a Taxidermia megfilmesítése mégis komoly akadályba ütközött, amikor a Magyar Mozgókép Közalapítvány játékfilmes szakkuratóriuma egyetlen fillért sem szavazott meg a támogatására. Pálfi azonban nem adta fel, és külföldi befektetőket keresett. Meg is találta őket.

- Nemrég tértél haza az Egyesült Államok legrangosabb független filmes fesztiváljáról, a Robert Redford által alapított Sundance-ről, ahol egy komoly összeget nyertél a forgatókönyved megvalósítására. Azután pályáztál erre a támogatásra, hogy a Magyar Mozgókép Közalapítvány visszadobta a forgatókönyved, vagy párhuzamosan kerestél hazai és külföldi befektetőket?

Pálfi György: Egy kicsit másképp zajlott ez, mint sokan képzelik. Engem nagyon elszomorított, hogy egy fillért sem kaptam a könyvemre az MMKA döntése nyomán, és úgy gondoltam, hogy akkor mindent megpróbálok külföldön, ami csak lehetséges. Először az ARTE francia televíziós társaság támogatását nyertem el, ami azért is volt fontos a számomra, mert a csatorna ebben az évben összesen hét filmet támogatott, amelyből 5 hazai, tehát francia alkotás volt, a hatodik Lars von Trier következő filmterve, a hetedik pedig az enyém. Ők 400 ezer eurót adtak, és egy jó esélyt arra, hogy ezután új támogatókat találjak.

A Sundance pályázatára nagyjából az MMKA döntésével egy időben nyújtottuk be a forgatókönyvem, de tudni kell, hogy ezen nem indulhat akárki. Engem a clevelandi filmfesztiváltól kerestek meg, mivel a Hukkle tavaly megnyerte náluk a legjobb kelet-európai filmnek járó díjat. Ők és a Palm Spring-i fesztivál szervezői hívtak fel, hogy szívesen jelölnének a Sundance pályázatára, mivel azon csak jelöléssel lehet indulni. Két feltételnek kellett megfelelni: hogy a pályázónak legyen már egy játékfilmje, és legyen egy saját fejlesztésű forgatókönyve. (Írhatta akár más is, de a rendezőnek részt kellett vennie az elkészítésben.) Mivel a feltételeknek megfeleltem, csak annyi dolgunk volt, hogy lefordítsuk a Taxidermiá-t angolra.

Elküldtük tehát a Hukkle-t és az új forgatókönyvet, és egy iszonyatosan hosszú procedúra vette kezdetét. Egy hónap múlva üzentek, hogy bekerültem a legjobb 12 pályázó körébe - később megtudtam, hogy ezt a Sundance zsűrije kb. 120 pályázóból választotta ki. Ez persze csak a mi régiónkra vonatkozik, mert összesen négy régióra osztották a pályázatokat: az Egyesült Államok, Dél-Amerika, Európa és Japán filmterveire - mivel a Sundance támogató partnere az NHK japán televíziós társaság.

Aztán ősszel arról értesítettek, hogy az európai zsűri beszavazott a legjobb 6 közé, és kérdezték, hogy hozzá tudok-e tenni valamit a pályázatomhoz, fejlesztettem-e a tervet, van-e mögöttem amerikai lobbi, amelyik segíteni tud nekem. Ők ugyanis sokat adnak arra, hogy ki az ember ajánlója - ha van egyáltalán. Mi csak Gazdag Gyulát ismertük, aki az egyik legnevesebb amerikai filmakadémián, a UCLA-n tanít, és a Sundance kelet-európai forgatókönyvíró műhelyének vezetője. Felkerestük tehát, és ő nagyon örült, hogy van egy magyar résztvevője a Sundance-nek. Ez volt minden, amit tenni tudtunk, a forgatókönyvet nem írtuk át, az amerikaiak ugyanazt olvasták, amit a magyar kurátorok. Készítettünk még egy CD-t a film tervezett képi megjelenítéséről és a könyvhöz kapcsolódó asszociációkról - ez volt a film háttéranyaga.

Ezt kiküldtük, ők pedig visszajeleztek, hogy bár nem kapták meg, de nagyon gratulálnak, mert bekerültünk a legjobb 3 közé. Kérdezték, hogy akarjuk-e folytatni a küzdelmet, mondtuk, hogy naná, és erről már a sajtót is értesítették. Kiderült, hogy egy dán és egy cseh lánnyal vagyok versenyben. A végső döntést a Sundance-hez közel álló rendezők és forgatókönyvírók és a japán tévétársaság szakértői hozták meg, és nekem decemberben szóltak, hogy menjek ki a Sundance filmfesztiválra január 15-e és 25-e között. Egyben azt is megsúgták, hogy csak a nyerteseket szokták meghívni. Kimentünk a díjkiosztóra abban a meggyőződésben, hogy biztosan a CD győzte meg őket, és kiderült, hogy sosem kapták meg.

Pálfi György és Cseklik bácsi a Hukkle forgatásán

- Hogyan fogadtak ott? Milyen súlya volt ennek a győzelemnek?

- A Sundance Amerika legnagyobb független filmes fesztiválja, ahol ott nyüzsögnek a hollywoodi producerek, hogy fiatal tehetségeket fedezzenek fel. Mi (Váradi Gáborral, a Taxidermia producerével) két napon keresztül csak tárgyalásokat és beszélgetéseket folytattunk különféle emberekkel. Náluk ugye az a rendszer, hogy minden rendezőnek van egy ügynöke és egy ügyvédje, csak így állhatnak szóba a producerekkel és a nagy filmstúdiókkal. Kint tehát én is sok ügynökkel találkoztam, akik nem az új filmem, hanem elsősorban a személyem iránt érdeklődtek. Azt próbálták kipuhatolni, hogy hogyan lehetne-e egy ilyen Sundance-díjas srácot lenyúlni vagy valamilyen módon beolvasztani a rendszerbe.

Ezeket a találkozókat maga a Sundance szervezte nekem, és az ügynökök körülbelül fél óránként adták egymásnak a kilincset. Persze egyelőre csak tájékozódó jellegű beszélgetéseket folytattunk, adtam nekik egy kópiát a Hukklé-ből, valamint a Taxidermia forgatókönyvét és CD-jét. Elmondtam nekik, hogy most a Taxidermia megvalósítása tölti ki az időmet.

- A Sundance forgatókönyv-pályázatának nyertesei automatikusan bemutathatják majd a kész művet a fesztiválon?

- Automatikusan nem, de a szokások alapján igen. Nekik is fontos, hogy megmutassák: egy film az ő támogatásukkal készülhetett el. Általában azok a fesztiválok, amelyek kitüntették az ember első, második filmjét, azok ragaszkodnak ahhoz, hogy az illető az ő felfedezettjük. A Sundance pedig ahhoz ragaszkodik, hogy a film amerikai premierjét náluk tartsák.