Árulók!

George W. Bush hatalomra jutása óta az Egyesült Államok szabályosan megbolondult. Megbolondult a hatalom, megbolondult az ellenzéke, megbolondultak az egyetemi tanárok, és megbolondultak a lakókocsikban élő "fehér mocskok", akik lányaikat Irakba küldik meztelen arab férfiakat pórázon cibálni. Mark Ames, a moszkvai eXile magazin főszerkesztője szerint gyakorlatilag az egyetlen ember, aki megőrizte Amerikában a józanságát, éppen Michael Moore, a hatalmas viharokat kavaró Fahrenheit 9/11 film rendezője.

Furcsa, hogy bár a baloldal mindig is kritizálta Amerika militarista politikáját, valamilyen okból kifolyólag amikor Moore teszi ugyanezt, az álarc lehull, és a baloldal kikel magából, mindent megtéve azért, hogy eltiporja Moore-t, amiért azt meri mondani, hogy Amerikának esetleg nem kéne megszállnia más országokat. Talán mert irigyek, hogy valakire egyáltalán odafigyelnek. Még a valamennyire rokonszenvező, L. A. Weekly-s újságíró, Ella Taylor is a következőképpen ír a Fahrenheit 9/11-ről: "Moore ellenben azt sugallja, hogy a halálos áldozatok puszta ténye bizonyítja az iraki háború jogtalanságát. Ugyanezt az elvet alkalmazná vajon a II. világháború halálos áldozataira nézve is?" Ezzel körülbelül a következő érvelést alkalmazza: "És ha az iraki háború nem helyes, ez megkérdőjelezi a II. világháború jogosságát is? És ha igen, visszacsinálnánk a rabszolgákat felszabadító polgárháborút is? Uraim, én nem hagyhatom, hogy Michael Moore semmissé tegye a Függetlenségi Nyilatkozatot és visszaadja országunkat a brit birodalomnak!"

Így bánnak el Moore-ral állítólagos elvtársai a menő baloldali kultúrsajtóban. De még ennél messzebb is mennek. Tavaly a Dissent nevű hatvanas években alapított baloldali magazinban Moore-t csúnyán megtaposták. Miután kelletlenül elismerik: "Vannak olyan emberek, akik még soha nem hallottak a Dissentről, de látták Moore-t főműsoridőben (a Foxon, NBC-n vagy a Bravón) vagy a moziban, vagy megvették valamelyik bestseller könyvét. Moore-nak sikerült az áttörés, széles közönségrétegeket ér el." Innentől a cikk amellett érvel, hogy Moore mindkét politikai pártnál történő túlzásba vitt igazságfeltárása túl "cinikus", és így "hatástalan". A cikk szerint az is "veszélyes", ahogy Moore összekeveri a szórakoztatást és a radikális politikát. Példaként a Kóla, puska, sültkrumpli-ból azt a szívbemarkoló jelenetet hozza fel, amikor Moore megjelenik a columbine-i vérengzés áldozataival a K-Mart szupermarket-lánc irodaházában, és sikeresen eléri, hogy boltjaikban ne áruljanak többé töltényeket. A következőképpen értelmezi a Dissent az állampolgárok ezen bátor megmozdulását, amellyel megszégyenítenek és változtatásra kényszerítenek egy nagyvállalatot: "Csupán egy kamerával felszerelkezve, Moore megszégyenít és erkölcsi döntéshozatalra kényszerít egy nagyvállalatot. Ami furcsa ebben a megmozdulásban az az, hogy a dolgok könnyebb végét megfogva Moore nem veszi az erőfeszítést, hogy mozgalmat szervezzen és úgy sürgesse a változást. Miért is lenne erre szükség, amikor Michael Moore egymaga a kamerájával, a mikrofonjával és elmaradhatatlan bézbólsapkájával a megmentésünkre siet." Annyira nyilvánvalóan süt ezekből a szavakból az irigység, hogy az ember beleborzong. Bejött neki! A fenébe! Ennek nem kellett volna sikerülnie! A baloldaliság az akadémikus vitákról meg a cikkecskékről szól, nem a dolgok megváltoztatásáról! Az legalább 30-40 évig tart, nem hetek vagy ne adj' isten napok kérdése! Ez az, amit az író igazán "furcsának" talál, hogy Moore nem csak a "sürgeti a változást", hanem tényleg változtatott a dolgok menetén. És ez fenemód bosszantó számára.

Michael Moore a Kóla, puska, sültkrumpliban

A cikk szerzője, Kevin Mattson, az ohiói egyetemen tanító baloldali társadalomtudós, élete maga a megtestesült unalom, elképzelhető, mekkora hatással van a suttyó tanítványaira, és így az élete alkonyán nem szeretné azt hinni, hogy egész eddigi munkássága egy nagy tévedés volt. Moore mellett az ilyen Mattson-félék tényleg balfasz szélhámosoknak tűnnek - ugyanannyira fenyegeti a nyugis kis állásukat, mint a jobboldaliak, mert szégyenükben el kellene oldalogniuk szépen berendezett egyetemi kuckójukból. Mattson még elismeri: "A Moore-pártiak nyugodtan a szememre vethetik, hogy irigy vagyok, mert nincs kamerám és közönségem, és nézeteimet kis magazinokban publikálom. Ebben igazat kell adnom nekik. A barátaim is megmondhatják, hogy én aztán bírom a humort. De aggódom mi lesz a baloldal nézeteivel, ha elkezdünk a szólamok pályáján játszani." Ja, persze, inkább állítsunk fel pár bizottságot és publikáljunk lila cikkeket nevenincs újságokban, attól jön el a Forradalom. Kérdezzük csak meg Mattsont és a haverjait, ők tudják, mi a pálya.

Míg a Dissent betekintést enged a fél-intellektuális baloldal megkövült mentalitásába, a Village Voice, a leghíresebb balos értelmiségi-kulturális kiadvány, egy médium, amely alapból tart a Moore által keltett zajtól és érzelmektől, egy rakás lekezelő bókkal kedveskedett Moore-nak. Tehát a lehető leggyávább baloldali álláspontot kombinálta az L. A. Weekly-stílusú populista hazafias nézetekkel. Íme J. Hoberman filmkritikus írása a Fahrenheit 9/11-ről, amely a június 21-i Village Voice-ban jelent meg: