A 8 nő és a Swimming Pool rendezője ezúttal a házaséletet veszi górcső alá, ami némileg meglepő a sikamlós, homoszexuális motívumokban bővelkedő és szokatlan krimitörténetei után.
Gilles és Marion harmincas éveikben járó házaspár, életük öt fontos momentumát jeleníti meg a film, esküvőjüktől gyermekük születésén át a válásig, majd az újra egymásra találásig. Ozon inspirációja egyértelmű, már a szereplőválogatáskor is Bergman Jelenetek egy házasságból című filmjéből adtak elő a jelöltek, a látványt illetően pedig Eric Rohmer tengerparton játszódó filmjeinek realizmusa volt hatással a francia rendezőre.
A forgatás alatt a főszerepeket alakító színészek gyakran lázadtak karaktereik embertelensége miatt, és nem szívesen azonosultak a férjjel, aki nem akar jelen lenni gyermeke születésénél, és a feleséggel, aki félrelép az esküvője napján. Ez alapján borítékolható, hogy Ozon filmje nem lesz egy konvencionális történet, remélhetőleg azonban a hangulat inkább rokonítható korai filmjei pimasz szabadosságával és a 8 nő szatirikus hangvételével, mint a Homok alatt unalmas borongósságával.