Mijazaki Hajao: A film készíti saját magát

Mijazaki Hajao Japán első számú rajzfilmkészítője. Animációit gyerekeknek készíti, mégis milliónyi felnőtt rajong értük. Alkotásai, de leginkább a Chihiro Szellemországban révén számtalan díj és rekord tulajdonosa, sikere hazájában szinte elképzelhetetlen, ő mégis minden filmje után a visszavonulással fenyegetőzik. Karaktereihez fűződő bensőséges viszonyáról, különös munkamódszereiről, szimbólumairól és küldetéstudatáról Tom Des, a Midnight Eye című japán filmekkel foglalkozó honlap riportere faggatta őt a Chihiro Szellemországban első európai vetítésén.

A Chihiro Szellemországban főszereplője kicsit másfajta hősnek tűnik, mint előző filmjeinek hősnői. Kevésbé nyilvánvaló hősiessége, és sem motivációjáról, sem háttértörténetéből nem sokat tudunk meg.

Őt nem csak úgy kitaláltam, hanem azért választottam Chihirót, mert sok fiatal japán lány olyan, mint ő. Egyre kevésbé érzékenyek arra a sok erőfeszítésre, amit a szüleik tesznek értük. Van például egy olyan jelenet, ahol Chihiro nem is reagál, amikor az apja szól hozzá. Csak amikor másodszorra szólítja a nevén, akkor válaszol. A kollégáim azt mondták, válaszoljon csak a harmadik szólításra, mert ilyenek a mai lányok. Egyszerűen a fülük botját sem mozdítják, ha a szüleik szólnak hozzájuk. Ami leginkább amelett szólt, hogy egy ilyen filmet csináljak, az az volt, hogy ennek a korcsoportnak nem készülnek filmek. Egy barátom kislánya vezetett rá arra, hogy nincs olyan film, amely közvetlenül ehhez a korcsoporthoz szólna, őket szólítaná meg. Természetesen az ő korabeli kislányok is látnak olyan filmeket, amelyekben hasonló korú szereplők vannak, de nem tudnak velük azonosulni, mert ezek csak képzeletbeli karakterek, egyáltalán nem olyanok, mint ők.

A Chihiróval azt akartam üzenni nekik: ne aggódjatok, a végén minden jól sül el, vár valami rátok is, nem csak a moziban, hanem az életben is. Ezért volt szükség egy hétköznapi lányra, aki nem tud repülni vagy más természetfeletti dolgot véghezvinni. Csak egy lány, akivel bármikor szembetalálkozhatsz Japánban. Mindig amikor Chihiróról írtam vagy őt rajzoltam, először végiggondoltam, hogy a barátom kislánya és annak barátnői meg tudnák-e csinálni ezeket a dolgokat. Ez volt a követelmény, melynek Chihiro összes cselekedetének meg kellett felelni. Mert csak a kihívások leküzdése árán válhat ez a japán kislány érett emberré. Három évbe telt, amíg elkészítettem a filmet, szóval a barátom kislánya már 13 éves, de nagyon tetszett neki a film - és ez az igazi boldogság.

Mivel még nem tudja, hogyan végződik a történet, amikor a forgatókönyvet elkezdi rajzolni, van valami speciális módszere, amit alkalmazva végül eljut a történet végére?

Igen, van a történetnek egy belső rendje, ami elvezet a végéig. A Chihiro Szellemországban 1415 beállításból áll. Amikor elkezdtem rajta dolgozni, még csak 1200 beállítást terveztem, de a film többet követelt ennél. Nem én csinálom a filmet. A film készíti saját magát, és nekem nincs más dolgom, mint követni.

Van néhány visszatérő téma filmjeiben, amik a Chihiróban is feltűnnek, mint például a nosztalgia is. Hogyan látja ezt a filmet eddigi munkáihoz viszonyítva?

Ez nehéz kérdés. Szerintem a nosztalgiának többféle formája van, és nem csak a felnőttek kiváltsága. Egy felnőtt nosztalgiával gondolhatnak az életében elmúlt időszakokra, de szerintem a gyerekek is érezhetnek nosztalgiát. Az egész emberiség osztozik ebben az érzésben. Ez tesz minket emberré, és ezért nehéz megfogni. Amikor megnéztem Tarkovszkij Nosztalgiáját, akkor jöttem rá mennyire univerzális ez az érzés. A nosztalgia szó a japánban is létezik, bár nem japán szó. Nem beszélek egyetlen idegen nyelvet sem, mégis megértettem a filmet, mivel mindenki érez nosztalgiát néha. Az élet azzal jár, hogy elveszítesz dolgokat, ez az élet rendje. Ezért természetes, hogy mindenki nosztalgiázik.

A Chihiro Szellemországban abban különbözik legjobban a többi filmjétől, hogy nagyon érződik az alkotó szabadsága. A történetet és a filmet bármerre alakíthatja, még a logikától is független.

A logika csak az emberi agy első felét használja. De egy filmet nem lehet csak a logika alapján felépíteni. Vagy ha másképp nézzük, a logika alapján bárki csinálhat filmet. Az én módszerem nem logikus, sokkal inkább a tudatalattira épít. Valahol a folyamat során lehull a lepel, és rengeteg különböző ötlet és látomás kerül napvilágra. Ezekkel készítem a filmet. De jobb nem teljesen fellebbenteni a leplet, mert ha szabadjára engedjük a tudatalattinkat, nagyon nehéz lesz társasági és családi életet élni.

Én úgy gondolom, hogy az emberi agy sokkal többet felfog és érzékel, mint azt képzeljük. Arra nézve nem kapok tanácsot az agyam első részétől, hogy a közönség miként szeretne látni egy bizonyos jelenetet. Például számomra a film annál a jelenetnél ér véget, ahol Chihiro egyedül fölszáll a vonatra. Nekem itt van vége a filmnek. Emlékszem, amikor először egyedül utaztam vonaton, és emlékszem arra is, milyen érzés volt. Hogy ezt jól tudjam érzékeltetni, fontos volt hogy ne lássunk a vonatablakból hegyeket vagy erdőket. Akik emlékeznek arra, milyen volt először egyedül vonaton utazni, biztos, hogy nem emlékeznek, milyen volt a táj, mert csak az utazásra magára figyeltek. Szóval hogy ezt kifejezzem, nem volt szabad a tájat mutatni. Ehhez azonban az előző jelenetekben megteremtettem a feltételeket, mivel esik az eső, és ezért a víz mindent eltakar. Azt azonban én magam sem tudtam, hogy miért csináltam, csak akkor derült ki, amikor a vonatos jelenethez értem. Ezt mondtam magamban: "Milyen jó, hogy az egészet mindent elöntő vízrengetegnek ábrázoltam" (nevet). Amikor ezen a jeleneten dolgoztam, akkor jöttem csak rá, mennyire a tudatalatimmal dolgozom. Vannak sokkal mélyebb dolgok, mint az egyszerű logika, amik a történet kitalálásánál vezérelnek.