Pálfi György: Ez egy kifordított világ

A Taxidermia bemutatója alkalmából beszélgettünk a rendezővel, Pálfi Györggyel, akitől megtudtuk, hogy miként segítette a film létrejöttét az, hogy Simó Sándor nem szerette a Hukklét, hogy Marlon Brando inkább meghalt, csak hogy ne kelljen szerepelnie a Taxidermiában és hogy Pálfi már újra forgat, de még nem tudja, hogy mit.

- Mennyi idő volt, amíg kitaláltátok, hogy a különböző, néha nagyon bonyolult, látványos megoldásokat hogyan fogjátok megvalósítani?

- Hosszú volt. Csináltunk a könyvhöz vizuális tervet, és nagyjából ez adja a Taxidermia weboldalának az alapját. Az lett egy kicsit átalakítva, könnyebbé téve, hogy webes felületen is élvezhető legyen. Amikor finanszírozást kerestünk, ezt a tervet mellékeltük a forgatókönyvhöz, hogy értsék, milyen látványt akarunk. Amikor ez alapján kaptunk még pénzt nagy nehezen, akkor már leülhettünk Gergővel (Pohárnok Gergely, a Taxidermia operatőre - a szerk.). Ilyenkor hetekig beszélünk, rajzolgatunk, kitaláljuk, hogy milyenek legyenek a snittek, merről jöjjenek a szereplők, milyen legyen a látványvilág. És amikor már eléggé kitaláltuk, akkor elkezdünk azon gondolkodni, hogy ez technikailag hogyan kivitelezhető. Az alapkiindulás az, hogy megvalósíthatatlan snitt nincs. Ahhoz kell ragaszkodni, hogy mit akar az a snitt jelenteni, és utána valahogy megoldható, az biztos.

- Összesen mennyi ideig dolgoztatok a filmen?

- Negyvenöt napot forgattunk, de másfél éven keresztül dolgoztunk rajta. Elsősorban anyagi gondjaink voltak, meg három részre szedtük a filmet, mert annyira bonyolult volt kivitelezni, hogy tíz vagy tizenkét napnál többre nem tudtunk egyszerre rákészülni. Itt Magyarországon nincs az az apparátus, nincs az az alkalmas ember, aki egy ilyen szintű negyvenöt napos forgatást egyben végig tudna látni. Úgy döntöttünk, hogy inkább ezt a tizenkét napos periódust választjuk, de az jó legyen. És akkor utána megint egy-két hónapot készültünk elő arra, hogy megint legyen tizenkét nap forgatás.

- A finanszírozás a kezdeti nehézségek után végül is hogyan állt össze?

- Az elején teljes mértékben elutasították itt Magyarországon a forgatókönyvet. Utána az összes pályázatot végigpróbáltuk, kaptunk előkészítésre pénzt, amiből megcsináltuk ezt a CD-ROM-ot, és időközben pedig az Arte nevű francia televíziócsatorna adott nekünk pénzt, és ez volt az áttörés. Abban az évben azt hiszem, hat filmet támogattak, négy franciát, a Lars von Triert meg a Taxidermiá-t. De ez volt az utolsó lehetőségünk, az Arténak már úgy adtuk be, hogy tudtuk, hogy egyrészt nagyon kicsi az esélyünk, másrészt, hogyha ott nem kapunk pénzt, akkor ebből a könyvből film soha nem lesz. Utána a CD-ROM-mal, meg azzal, hogy nekünk már van pénzünk, megnyíltak a magyar koprodukciós csatornák, akkor már a Magyar Mozgókép Közalapítvány is adott pénzt, és közben még jött a Sundance/NHK-díj is, aminek a pénzét egyébként azóta sem kaptuk meg, és ez hiányzik is a gyártásból. Körülbelül 30 millió forintnyi gyártási pénzt adtak volna, de amikor meglátták a filmet, azt mondták, hogy ilyen filmre nem tudnak pénzt adni. Végül 2 millió euróból készült el.

- Fogják Amerikában forgalmazni a filmet?

- Igen, most már van amerikai forgalmazónk, a Tartan Films.

Pálfi György

- A külföldi kritikákban érdekes volt, hogy általában fontos filmnek tartották a Taxidermiá-t, de azért óvatos távolságtartással beszéltek róla, kiemelve, hogy ez valami nagyon kelet-európai. Te mennyire érzed nagyon kelet-európainak vagy nagyon magyarnak, vagy ezzel szemben univerzálisnak ezt a sztorit?

- Mivel kint is működik és kint is értik, szerintem univerzális, de azért iszonyatosan magyar film, azt gondolom. Pont identitásproblémákat feszeget, amiket itt Magyarországon mindenki feszeget elég rendesen. Annyira furcsa országban élünk, annyira sok minden határoz meg minket, hogy nagyon bonyolult ezt kifelé kommunikálni. Vagy akár saját magunknak is. Hogy kik vagyunk, meg honnan jöttünk, meg mi a magyar.

- De azt kérdezi ez a film, hogy mi a magyar?

- Nem. Amikor még 150 perc hosszú volt, akkor ezt kérdezte. És aztán vágtuk, vágtuk, vágtuk, az anyag egyre inkább összeállt, és szerintem most már sokkal egyetemesebb kérdésekkel foglalkozik, de nagyon-nagyon erősen magyar színben. Azt például nem tudtam volna elképzelni, hogy ez a film ne magyarul beszéljen. Viszont nagyon fontos volt, hogy ne csak itthon legyen érthető.

- Nem szomorkodsz, hogy nem a Taxidermiá-t nevezték az Oscar-jelöltek közé?

- De jó, hogy eloszlathatok egy félreértést! Nem nevezhették, október 1-ig bemutatott magyar filmek közül lehetett választani, ezért nem is lehetett volna. Egyébként nem gondolom, hogy a Taxidermia Oscar-esélyes film lenne, nagyobb esélye van a Fehér tenyér-nek. Mégiscsak egy sportfilm, mégiscsak van valami olyan húzása, amit az amerikaiak is le tudnak venni. És azért ne feledjük el, hogy amikor már nagyon nagy díjakról van szó, ott már a film éppen csak arra jó, hogy legyen valami, amiről szó van. Tudjuk, hogy a politika az előbb van, a kapcsolatrendszer előbb van, tudjuk, hogy a sztár az mindenek előtt van. Cannes-ba például a vörös szőnyegre anélkül, hogy sztár lenne a filmedben, nem jutsz be. Viszont, ha csinálsz egy rajzfilmet, és szavatolod, hogy két amerikai sztárt odahozol, aki csak hangja egy egérnek, akkor már fölmehetsz a vörös szőnyegre.

Pálfi György a Taxidermia forgatásán

- Nagyon sok szereplő van a filmben, mennyire volt nehéz és hosszú folyamat a szereplőválogatás?

- Nagyon hosszú volt. Klasszikusan álltunk hozzá ehhez a filmhez, nem úgy, mint a Hukklé-hoz, hogy megvoltak a szereplők, és én rájuk írtam a könyvet. Nagyon fontos Réthly Attila színházrendezőt megemlíteni, aki nagyon nagy segítségemre volt. Amikor még mindig nem volt meg a megfelelő szereplő, akkor ő még mindig lement az utcára és ott kereste. Egy évig szállította az embereket. Szerencsénk volt, nagyon jó embereket találtunk. Trócsányi Gergőnek és Stanczel Adélnak a szerelmi kettőse, az valami gyönyörűséges. A forgatás előtt két héttel még nem tudtuk, ki lesz a tisztiszolga, nagyon nagy bajban voltunk, és akkor Czene Csaba bejött egy castingra, és ő volt az. Azzal voltunk még bajban, hogy ki legyen a nagyon dagadt ember, mert ilyen elhízott emberből nem nagyon lehet találni olyat, aki még jól is játszik, sőt, szállítható. Szóba jött Bud Spencer meg Marlon Brando is. Már megvolt a kontakt is hozzá, és akkor jött a hír, hogy meghalt, tehát nagyon nem akart szerepelni ebben a filmben. Amikor rájöttünk, hogy maszk lesz, akkor megváltoztak a keresés feltételei, olyan színészre volt szükségünk, aki a szemével és a mozdulataival egy bábut életre tud kelteni, tehát egy nagy teherbírású, zseniális színészre. Ilyenből nincs túl sok, de az első, akit megkerestünk, Máté Gábor, rögtön igent mondott. Hajnali 6 órától kellett napi 4-5 órát ülnie egy kongó, üres stúdióban a maszkmesterrel, és a forgatás csak azután kezdődött...

- Láttál-e valami jó filmet mostanában?

- Nagyon sok filmet láttam mostanában... Tetszett Ken Loach filmje, a The Wind That Shakes the Barley, nagyon tetszett a Reggeli a Plútón, ha már az íreknél tartunk. Láttam egy német filmet, ami nagyon erős szerintem, a Requiem, és láttam még egy bolgár filmet, aminek az a címe, hogy Lady Zee, és iszonyatosan billeg a musicalgiccs és a Kusturica-féle cigánytéma között, pengeélen táncol, de nem lehetett otthagyni.

- Az utolsó kérdésem: mi lesz a következő filmed?

- Nem tudom. Most már forgatok, de még nem tudom, mi lesz. Megelégeltem, hogy nagyon sokat kell várni egy filmre, és egy olyat találtam ki, amit az ember először leforgat, aztán meglátja, hogy film lesz-e belőle, vagy sem. Miközben én itt beszélgetek veletek, addig forog a film.

- Ez mit jelent, hogy kitettél valahova egy kamerát az utcára?

- Egy operatőrrel és egy hangmérnökkel. Illetve három operatőr rotálódik, Lukács Dávid, Pohárnok Gergő és Lehoczky Tamás. Mindig, amikor valaki ráér, akkor beáll a kamera mögé.

- De hol állnak a kamerával...?

- Innentől titok! Remélem, hogy egy szórakoztató, másfél-két órás mozi lesz belőle. Tavasz végén-nyár elején tudni fogom, hogy film lesz-e vagy sem.

Bujdosó Bori