Herendi Gábor: Az igényesség látszik

Herendi Gábor eddigi filmjeire, a Valami Amerikára és a Magyar vándorra összesen több mint egymillió jegy kelt el a moziban - ekkora közönségsikert a mai rendezők közül nem sokan arattak. Nyilvánvaló, hogy legújabb munkáját, a Lorát is nagy várakozás előzi meg, de Herendi ezúttal nem csak nevettetni akart.

- Azért félsz a kritikától? A Magyar vándor idején jócskán kijutott neked belőle.

- Hú, az megalázó volt. De a kritikával szembeni ellenérzésem a kritika természetéből fakad. Hiszen egy rendező legalább másfél évig dolgozik egy játékfilmen, én például vastagon ki tudok merülni benne, szívem-lelkem beleadom. Majd a kritikus megnézi, hazamegy, és 8 perc alatt összehord valamit az íróasztalánál róla. Lehet, hogy valami nagyon okosat, nagyon építőt, de akkor sincs a kettő egy súlycsoportban. Ezzel persze nincs mit csinálni, csak elfogadni lehet, ez a kritika műfaja. Vannak rémisztő kritkák, és vannak tehetséges kritikusok. És igen, nekem megfeküdte a gyomromat a Magyar vándor kritikai visszhangja, és ma is azt vallom - most már nagyon eltávolodva a dologtól -, hogy igenis abban sok rosszindulat volt. Én ezt sokáig elemezgettem, és rájöttem, hogy a filmnek rosszat tett, ellenszenvessé tette őt az az irdatlan kampány, amit kerítettünk köré. De ezért azóta sem tudok magamnak szemrehányást tenni, mert akkoriban ömlöttek be az ajtón a médiatámogatók - igen, a Valami Ameriká-nak köszönhetően. Az vesse rám az első követ, aki visszautasított volna ezer óriásplakáthelyet, amit pl. ingyen kaptunk, és azt mondta volna, hogy köszönöm, de elég lesz 500 is.

- Most viszont feltűnően visszafogottabban hirdettétek a Lorá-t.

- Egy kicsit ebből a tapasztalatból fakadóan. És azért is, mert most nehezebben tudtam összeszedni a támogatókat - a Magyar vándor-t ért kritikák miatt is. Igen sok marketingvezető ugyanis olvas kritikákat. És nem azt nézik, hogy a Magyar vándor-nak is 470 ezer nézője volt, amit elég kevés magyar film mondhat magáénak, hanem azt, hogy mit írtak róla. Sokan úgy érezték, hogy rossz helyre tették a pénzüket. Mindazonáltal én a filmet a mai napig vállalom, mert szerintem minőségi módon volt megcsinálva. A humora speciális, lehet szeretni vagy utálni, de az szerintem nem vitatható, hogy tök jók voltak a színészek, igényes volt a díszlet és a jelmez, és az akkori kosztümös filmek költségvetésének töredékéből látványos filmet állítottunk elő. Erről persze sosem volt szó, hanem még politikai vitákba is keveredtem, mert a baloldal azért szidott, hogy nem csaptam oda a jobboldalnak, a jobboldal meg azért, hogy mit játszadozom a magyar történelemmel. Olyan nagy volt a kampány, hogy mire a film kijött a mozikba, már mindenki leforgatta a maga verzióját, várt valamit, és aztán csalódott volt attól, amit kapott. Szerencsére a filmnek azért volt egy jó utóélete: rengeteg DVD kelt el belőle, fanklubok alakultak, és egy réteg nem hagyta magát megérinteni a kritikáktól.

- Érdekes, hogy a Lora kapcsán már te voltál, akit érdekelt a kritika: tartottál egy tesztvetítést az újságíróknak, sőt meg is fogadtad egy-egy tanácsukat, és változtattál azóta a filmen.

- Ez szerintem tök normális, ezért tart az ember tesztvetítést, ezért találták ki Amerikában. Az egy dolog, hogy általában a tesztvetítésen azok a visszajelzések érkeznek hozzám, amikre magam is gondoltam közben. A Lora esetében én is akkor láttam először a filmet vásznon. A vágás során nem néztük meg teljes terjedelmében, hanem mindig csak kisebb etapokban, és ott, a moziban derült ki, hogy valami hogyan működik a film teljes kontextusában. Úgyhogy akkor teljesen igaznak éreztem a véleményeket, és butaság lett volna pusztán hiúságból ignorálni őket.

Nagy Péter és Lucia Brawley a Lorá-ban

- Magyarországon ritkságszámba megy, hogy valaki ilyen természetesen használja az amerikai filmkultúra eszközeit, mert még aki közönségfilmeket készít, az is általában európai mestereken nőtt fel, és valahogy erőltetetten koppintja az amerikai módszereket.

- Köszönöm, mert én is úgy érzem, hogy erre nem görcsölök rá. És azt is vállalom, hogy én már ahhoz a generációhoz tartozom, amelyik sokkal többet szophatott az amerikai film csecséről, ha szabad így mondanom. Későn kerültem a filmbe, volt előtte egy nagy vargabetűm (fogorvosként kezdte a pályáját - a szerk.), és ez azt is jelenti, hogy meglett koromig csak átlagos filmfogyasztó voltam. Most pedig már csak egy dologra ügyelek: hogy jó ízléssel csináljak filmet. Ezt van, aki szereti, van, aki nem, és még azt is elismerem, hogy a nézőszám nem tökéletes visszaigazolás. De úgy érzem, hogy a magam útján jó irányba tartok.

- Lehet, hogy a következő filmed már művészfilm lesz?

- Nem hiszem, bár erőből tudnék csinálni, de annyira nem illik a lényemhez. Én vágyom a visszaigazolásra - elsősorban a közönség oldaláról. Persze a szakma visszaigazolása is fontos, de azt nagyon nehezen kapom meg, ezerszer jobban meg kell érte küzdenem. Lehet, hogy ezt a filmet kicsit jobban el fogják fogadni, meg azért látom, hogy kezdődik egyfajta közeledés a művészfilmesek és az úgynevezett közönségfilmesek között. Például a Filmszemlén már külön osztanak díjat a legjobb közönségfilmnek. És azt gondolom, hogy tulajdonképpen nem vagyok rossz pozícióban, mert azt nem lehet rám fogni, hogy gagyit csinálok. Nagyon sok a gagyi a közönségfilm és a művészfilm területén is. Szerintem az igényesség látszik a munkáinkon, ezt talán mégiscsak akceptálják.

Gyárfás Dóra