Mahmúd Ahmadinedzsád iráni elnök tévébeszédében tért ki arra, mennyire nem tetszett neki Zack Snyder kasszát robbantó ókori meséje, a Frank Miller-képregényből készült 300. A keményvonalas Ahmadinedzsád azzal vádolta a nyugatot, hogy "a filmmel a történelmet próbálja meghamisítani és vad képet fest Iránról". A film címe nem hangzott el a tévéközvetítés során, de egyértelműen Snyder mozija dühítette fel az elnököt annyira, hogy még beszédében is megemlítse.Mahmúd AhmadinedzsádGerard Butler a 300-banAz amerikai bemutató után néhány nappal már Dzsavad Samakdari, Ahmadinedzsád kulturális tanácsadója is az Irán elleni "pszichológiai hadviselés" részének nevezte a 300-at, az egyik teheráni napilap "Hollywood háborút hirdet az irániak ellen" címmel írt cikket a témában. Az írás szerint a film azt sugallja: "az irániak azoknak az utálatos, gyilkos, bárgyú vadembereknek az utódai, akiket a 300 című filmben láthatunk". Bár a látványos mozi, amely maroknyi spártai hősies csatáját mutatja be a hatalmas perzsa túlerővel szemben, a mai spártaiak tetszését sem nyerte el, hatalmas siker Amerikában: két hete magasan vezeti a toplistát és alig három nap alatt behozta elkészítésének költségeit.
Vágólapra másolva!
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!