Végtelenül elcsépelt frázis, de itt muszáj használnom: a 89 éves Ingmar Bergman és a 94 éves Michelangelo Antonioni halálával valóban egy korszak zárult le a filmművészetben, hiszen velük talán a két utolsó nagymester távozott közülünk, akik részt vettek a modern film megteremtésében. Nehéz elmenni a tény mellett, hogy ugyanazon a napon - július 30-án - haltak meg, mintha a két öreg összebeszélve döntött volna úgy, hogy most már magunkra hagynak minket, hadd bajlódjuk a 21. század filmjével nélkülük. Csantavéri Júlia e hasábokon leírta, hogy Antonioni Nagyítás-a értette meg vele, mire is valók a filmek, én pedig bizonyára nem vagyok egyedül azzal, hogy Bergman munkái - a Suttogások és sikolyok vagy az Úrvacsora - által fedeztem fel, hogy egy másfél órás filmbe sűrítve mindent el lehet mondani az emberi létről, ami tényleg fontos.
Antonioni producere, Carlo Ponti is elment idén, aki többek közt a Nagyítás-t, a Zabriskie Point-ot és a Foglalkozása: riporter-t készítette, és akinek emellett Sophia Lorent is köszönhetjük, hiszen a tizennyolc éves lányt ő fedezte fel egy szépségversenyen. A nagy olaszok generációjához tartozó Luigi Comencini sincs már köztünk, aki főként olyan könnyedebb hangvételű filmeket rendezett, mint a Gina Lollobrigida főszereplésével készült Kenyér, szerelem, fantázia és a Kenyér, szerelem, féltékenység.
Saját rendezőink közül el kellett búcsúznunk Gaál Istvántól, a Sodrásban, a Magasiskola és a Holt vidék alkotójától, Mihályfy Sándortól, aki a Koltai Róbert főszereplésével készült, felejthetetlen Indul a bakterház-zal ajándékozott meg bennünket és Ember Judit dokumentumfilm-rendezőtől.
Az '56-ban kivándorolt, Hollywoodban hatalmas karriert befutott Kovács László operatőrt is elveszítettük, aki részben olyan mára klasszikussá vált filmeket fényképezett, mint a Szelíd motorosok, az Öt könnyű darab, vagy a New York, New York, de például a Szellemirtók is az ő munkáját dicséri. James Chressanthis operatőr jelenleg dolgozik a dokumentumfilmen, amely Kovács és pályatársa, Zsigmond Vilmos munkásságát dolgozza fel.
Robert De Niro és Liza Minelli a New York, New York-ban |
Kaszás Attila távozása gyakorlatilag az egész országot megrázta, fiatal kora - 47 éves volt - és halála váratlansága különösen fájdalmassá tette a búcsút. Bizonyára szinte mindenki megőrzi emlékezetében egy-egy olyan színházi vagy filmszerepét, amely különösen megérintette, nekem ez Jimmy a Dühöngő ifjúság-ból, sokaknak talán Leonce vagy Ambrus diák, esetleg Rádiós a Padlás-ból. Bár a színházat imádta, Darvas Iván a klasszikus magyar film egy szeletét is magával vitte, zseniális volt a Szerelem-ben, felejthetetlen a Liliomfi-ban és megkapó időskori szerepeiben, A Morel fiú-ban vagy a Szent Iván napjá-ban. Elveszítettük Szakácsi Sándort, aki színházi és filmszerepei mellett az egyik legismertebb szinkronszínész volt, többek közt Doktor House-nak és a Twin Peaks Cooper ügynökének kölcsönözte hangját. Nincs már velünk a főként Jancsó Miklós filmjeiből ismert Madaras József (Szegénylegények, Csillagosok, katonák) és a Halász Péter-féle kísérleti színház egyik meghatározó alakja, Bálint István színész-rendező sem.
A külföldi színészek közül túl fiatalon, de legalább pályája csúcsán ment el Ulrich Mühe, aki A mások életé-ben nyújtott szenzációs alakításáért tavaly nagyjából minden lehetséges díjat megkapott, elbúcsúztunk a James Bond-filmek Miss Moneypennyjétől, azaz Lois Maxwelltől, Deborah Kerrtől (Most és mindörökké, Anna és a sziámi király), Jean-Claude Brialy-tól (A szép Serge, Az asszony, az asszony) és Solveig Dommartintól (Berlin fölött az ég) is.
Végül meg kell emlékeznünk Norman Mailerről, akiről talán nem mindenki tudja, hogy írói pályafutása mellett több - főként kísérleti - filmet rendezett, és egyik saját regényét, a Kemény fickók nem táncolnak-ot is megfilmesítette, valamint néhány kísérleti filmben, például Jonas Mekas egyes munkáiban színészként is közreműködött.