Gubík Ági: Nem egészséges mindig normálisnak lenni

Mi itt, Magyarországon csak most tanuljuk Gubík Ági nevét, a szlovákok és a csehek viszont már  jól ismerik. A szlovákiai magyar színésznő évek óta párhuzamos életet él: nálunk színházban játszik, ott filmeket forgat. Mostantól ez talán megváltozik, hiszen Till Attila filmjében, a Pánikban eljátszotta az első magyar nyelvű filmszerepét, és rögtön meg is kapta érte a Magyar Filmszemle legjobb női alakításának járó díját.

- Úgy látom, Till Attila nagyon büszke rád - és magára, hogy felfedezett téged.

- Hát igen, mert egyáltalán nem magától értetődő ma, hogy valaki ennyire merész és kíváncsi, hogy ismeretlenül rám osztja a filmje főszerepét.

- De tulajdonképpen Egri Márta segített téged felfedezni, ő ajánlott be Tillának.

- Igen, Mártával sokat játszottunk együtt Szolnokon, ő ismerte a munkáimat. És azt is gyakran hallotta, hogy Szlovákiába járok forgatni, amiről Magyarországon jóformán senki nem tudott.

- A vidéken játszó színészek tényleg ritkán kerülnek be a magyar filmes köztudatba. Állítólag az is nagy dolog, ha egy filmrendező pesti színházi előadásokat látogat.

- Szerintem a színházi munka alapján nem is feltétlenül lehet megtalálni valakit egy filmbe. Annyira másképp kell játszani színpadon és filmen! Sokszor a filmrendezők azért választanak ismert arcokat, mert őket már látták vásznon, tudják, mire képesek, miben működnek és miben nem. Ezt egy színházi szerep alapján nem könnyű megítélni. Szerintem filmen az a lényeg, hogy a színészben van-e annyi nyugalom, hogy meg tudja állni, hogy játsszon. Ez valami belső erő vagy önazonosság, amitől az ember képes a kamera előtt csak ülni és nézni, anélkül, hogy szerepelne. Azt hinné az ember, hogy ez a legegyszerűbb, pedig a legnehezebb tud lenni.

- Ezt te honnan tudod? Tanították a pozsonyi színiakadémián?

- Így konkrétan nem tanították, de sokkal fontosabb, hogy megtanítottak gondolkodni. Nagyon jó tanáraim voltak. Azt tanultam meg tőlük, hogy átlássam az egészet és fejben meglegyen a szerep. Persze nem szabad minden pillanatban gondolkodni, de a nagy egészről muszáj gondolni valamit. Aztán bizonyos pillantokban hátráltat, ha túl sokat gondolkodik az ember, ilyenkor pedig ki kell lépni önmagunkból és az ösztöneinkre kell tudni hagyatkozni.

Nézz még több képet Gubík Ágiról!

- A castingokon ez mennyire megy neked?

- Ez nagyon érdekes, most már elég sok tapasztalatot gyűjtöttem e téren. A szlovák filmekbe is úgy kerültem be, hogy eljártam a válogatásokra, nem ügynök révén vagy felkérésre. Mindegyik válogatás útján történt. Van az a fajta válogatás, ahol úgy begörcsölök, hogy szinte semmit sem tudok nyújtani magamból. Például ha a rendező azt kéri, hogy a színházi szerepeimből mondjak el neki egy monológot - ez most két-háromszor is előfordult. Erre én képtelen vagyok, mert a monológ nekem ahhoz a darabhoz, ahhoz a szituációhoz kapcsolódik, nem tudom csak úgy előkapni. Ilyenkor a legbénább színész érzetét keltem, mert még a szövegre sem emlékszem - hiába játszottam tegnap este. Ott álltam egyszer szemben a szlovák rendezővel, és meg sem tudtam mukkanni, úgyhogy aztán el is küldött. És akkor is leblokkolok, ha a rendező részéről közönyt érzek.

Nézd meg a Pánik előzetesét!

Nekem nagyon fontos, hogy kíváncsi legyen rám az az ember - ettől szárnyakat kapok. Nemrég egy Franciaországban élő cseh rendező kiválasztott egy prostituált szerepére. Még nem kezdtük el forgatni, ez majd egy cseh film lesz. Ez például egy nagyon jó válogatás volt. A rendezőnél volt a kamera, vele kellett kommunikálnom. Hiába adott bonyolult instrukciókat, mégis könnyen tudtam őket teljesíteni, mert éreztem, hogy ő abban a pillanatban megtalált engem, ahogy meglátott. Aztán arra kért, hogy egy olyan alkoholmámoros arcot vágjak, amin rajta van ennek a nőnek az egész megkínzott, megkeseredett lelke. Mivel a rendező részéről bizalmat éreztem, és nagyon jól instruált, hiába volt nehéz, tudtam, hogy jó vagyok. De ilyen ritkán fordul elő.