Gubík Ági: Nem egészséges mindig normálisnak lenni

Mi itt, Magyarországon csak most tanuljuk Gubík Ági nevét, a szlovákok és a csehek viszont már  jól ismerik. A szlovákiai magyar színésznő évek óta párhuzamos életet él: nálunk színházban játszik, ott filmeket forgat. Mostantól ez talán megváltozik, hiszen Till Attila filmjében, a Pánikban eljátszotta az első magyar nyelvű filmszerepét, és rögtön meg is kapta érte a Magyar Filmszemle legjobb női alakításának járó díját.

- Miért jöttél át annak idején Szlovákiából? Akkor már játszottál kinti filmekben?

- Engem tulajdonképpen már a főiskolán felfedeztek, elég gyakran hívtak főiskolás rendezők a vizsgafilmjeikbe. Ezzel egy időben megkaptam egy nagy költségvetésű szlovák történelmi film főszerepét is, amit visszautasítottam. Ez még a Meciar-érában történt, és a film elég erős politikai üzenetet hordozott, amit én magyarellenesnek éreztem. A rendező színházban is látott játszani, ez alapján választott ki, szlovák színésznőnek hitt engem. De nekem erős fenntartásaim voltak a forgatókönyvvel szemben, ráadásul Meciar - aki nyíltan magyarellenes volt - személyesen támogatta, hogy a film költségvetése összeálljon. Szóval visszautasítottam, és évekig nem kaptam más ajánlatot.

És amikor éppen jött volna egy újabb filmszerep, akkor próbáltam épp a komáromi színházban Édes Anná-t. Nagyon szerettem volna ezt a szerepet, egyeztetni pedig nem lehetett, így ezt a filmet sem tudtam elvállalni. Aztán Szikora János meglátott egy előadásban Komáromban, és elhívott a Nemzeti Színház nyitó előadásába, Az ember tragédiájá-ba két kisebb szerepre. Később pedig leszerződtetett a Szolnoki Szigligeti Színházba, ahol eltöltöttem négy évet.

- Nem volt nehéz Magyarországra költözni?

- Nem, mert a mai napig nem érzem úgy, hogy elhagytam volna Szlovákiát. És az is érdekes, a szolnoki időszakban újra elkezdtek hivogatni forgatni. Szinte minden nyáron Szlovákiában forgattam. Amióta nem élek ott, annyit dolgozom szlovák filmekben, hogy teljesen európai ember lettem: Prága, Pozsony és Budapest között ingázom.

Nézz még több képet Gubík Ágiról!

- Ők magyar színésznőnek tekintenek?

- Nem, mert ha a nevem úgy írják, hogy Ági Gubíková, akkor mindenki azt hiszi, hogy szlovák vagyok. És Pozsonyban a Színművészeti Főiskolán nincs külön magyar tagozat, hanem csak minden évfolyamba felvesznek egy-két magyar diákot, akik szintén szlovákul tanulnak. Szóval a mai napig úgy tekintenek rám, mint egy szlovák színésznőre, aki most épp Magyarországon él.

- És te sem tiltakozol ez ellen?

- Nem, de azért vannak, akik tudják rólam, hogy magyar vagyok. És én örülök annak is, hogy a szlovákok a magukénak éreznek. Nekem ez jó érzés.

- De biztos az is jó érzés volt, amikor végre megkaptad az első filmszereped egy magyar filmben.

- Én erre már nagyon rég vártam. És ha az ember nagyon akar valamit, akkor azért az előbb-utóbb bejön. Azt is tudtam, hogy majd a megfelelő pillanatban fog megtörténni.

- Gyereket is így szültél? Hogy tudtad megszakítani ezt a sűrű színházi és filmes pályát?

- 26 éves voltam, amikor úgy éreztem, hogy muszáj szülnöm. Ha ez rájön egy nőre - van, akire 30 évesen, másokra 20 évesen - akkor csinálni kell. Én nagyon akartam akkor gyereket. Érdekes, most kevésbé érzem ezt a vágyat, pedig jó lenne egy testvér Ádámnak. De akkor imádtam az egészet. Könnyen szültem, gyorsan visszamentem játszani, és rögtön nyertem is egy színházi díjat. Mondtam is mindenkinek, hogy egy gyerek soha nem akadály, nekem például Ádám hozta meg a szerencsét. Nagyon jó dolog fiatalon szülni, az ember gyorsan visszanyeri az alakját, nem érzi magát fáradtnak, teljes eufóriában van. Valóságos reklámkampányt folytattam a színésznők között, hogy szüljetek, mert annyira jó.

Nézz még több képet Gubík Ágiról!

- Most végül is valami új kezdődhet az életedben a Pánik után.

PánikDandin GyörgyPánik

- És még mi volt fontos neked a Pánik-ban?

- Nagyon szeretem azt a filmezésben, hogy a pontosságnak, a koncentrációnak és a lazaságnak egy különleges egyvelegét kell alkalmazni. Bele kell állni egy jelbe, időre kell ide vagy oda nézni, szóval be kell tartani egy pontos koreográfiát, ugyanakkor nem szabad látszania rajtad semmiféle görcsnek. Az egyik legnagyobb élményem volt a forgatáson az a jelenet, amikor ki kell lépnem a Pánikklinika kapuján. Én nem gondoltam, hogy ilyen velem megtörténhet, de ott, a forgatáson szóltak, hogy a hangmérnök hallja a fülesben a szívverésem. Ami aztán be is került a filmbe. Mert voltam annyira koncentrált állapotban, hogy a mikrofonon keresztül még a szívverésem is hallatszott. És tényleg csak akkor, amikor jól csináltam. Ez is jól mutatja, hogy a színészet hihetetlenül gyógyító erejű. Rengeteg indulatot és érzelmet tudunk kiadni magunkból általa úgy, hogy közben nem károsítjuk a környezetünket. A filmbeli Zsuzsinak is az segít meggyógyulni, amikor végre pofon vágja a terapeutát és kiordítja magából a fájdalmát. Mert nem egészséges mindig normálisnak lenni. Néha úgy kellene élnie mindenkinek, mint egy olasz családnak: nem szabad mindent elnyomni magunkban.