Kerekes Vica: A legjobban várni szeretem a dolgokat

Kerekes Vica nevét még kevesen ismerik, mert egyelőre csak a sajátos humorú Bakkermannban láthattuk, de még idén megcsodálhatjuk két elsőfilmes rendező izgalmasnak ígérkező alkotásában. Tehetsége káprázatos, személyisége elragadó, szépségében keveredik a természetesség, a festőiség és a mágia. A 27 éves színésznővel hosszasan elbeszélgettünk Szőkéről és Verebesről, falusi komédiákról és áldott pillanatokról, irigységről és improvizációról, gyermekvállalásról és meztelen jelenetekről, szeplőkről és elálló fülekről.

- Van művészember a családodban?

- Hivatásszerűleg nincs, de édesanyám amatőr rendező. Igazából tanítónő, de vezetett gyermekszínjátszó kört, tulajdonképpen én is nála kezdtem. Állítólag nagymamámban volt meg az, ami bennem, de ő is tanítónő volt.

- Akkor anyukád mindig támogatta a színészi ambícióidat?

- Igen. Soha nem mondta meg, hogy nekem ebbe a világba kell mennem, de azért mindig figyelt arra, hogy mi alakul ki bennem. Nem nyomott sohasem, csak a háttérből szépen irányított.

- Együtt vannak a szüleid?

- Igen. Édesapám egy mesterember, aki főleg az elején azt gondolta, hogy jobb lett volna egy olyan szakmát választanom, amivel rendesen keresek, biztos állásom van. Sokszor reménytelenség veszi körül az embert, ha művészi pályára lép. Ezzel a mai napig küszködöm. Szeretnék biztos talajon állni, de igazából azt sem szeretném, ha állandó munkaköröm lenne, reggel felkelnék, és tudnám, hogy aznap mit fogok csinálni. Nagyon ellentmondásos dolog ez.

- Most már megbékélt apukád a választásoddal?

- Persze. Amikor felvettek a főiskolára, látta, hogy megy minden a maga útján. De azért ő egy földhözragadt bika.

- A filmjeidet megnézi?

- Nem szeret eljönni a premierekre, és a moziba se nagyon. Nagyon örül a sikereimnek, de teljesen más világból származik, és más az életvitele. Ő maga is úgy fogalmazott, hogy nem igazán érti ezt a világot.

- Fussunk gyorsan végig azon, hogy mi történt veled eddig az életben. Megszülettél Füleken...

- Igen, egy történelmileg nagyon híres szlovákiai magyar kisvároskában.

- Hányan laknak ott?

- 12 500-at. Ott végeztem szlovák nyelven az óvodát, magyarul viszont az általános iskolát és a gimnáziumot. Aztán igazából nem akartam eldönteni, hogy milyen főiskolát válasszak. Lehet, hogy volt bennem valamiféle dac is, hogy csak azért se. Otthon voltam két éven át, de közben csináltam tudósításokat szlovákiai magyar eseményekről a Duna TV-nek és az M1-nek. De azért jelentkeztem egy iskolába, mégpedig a rendőrtiszti főiskolára.

- Csak oda nem vettek fel.

- Nem. És akkor elkezdett hiányozni a színjátszás, mert addig mindig mellettem állt kis óvó-védő szervezetként. És ekkor úgy éreztem, hogy meg kell próbálnom a pozsonyi főiskolát. Másodjára vettek fel.

Nézz még több képet Kerekes Vicáról! | Fotó: Pályi Zsófia

- És akkor koleszos lettél?

- Igen, de nagyon megsínylettem. Nagyon meghatároz mindig a környezet, amiben vagyok, ezért nehéz volt elfogadnom, és nagyon anyás is vagyok. Azért jó is volt, mert az ember nem élhet örökké az anyja szoknyája mellett, nem szívhatja mindig az anyatejet. Nagyon nehéz volt az első évben.

- A kolesz vagy a suli?

- A kolesz. Magamnak való is vagyok, és egész nap emberek körében mozogtam, és aztán nem bújhattam el a kis szigetemre, hanem még ott is alkalmazkodni kellett a többiekhez. De minden pénteken szálltam fel a buszra és utaztam haza hétórákat, csak azért, hogy szombaton otthon tudjak lenni, vasárnap meg vissza.

- Nehezen illeszkedsz be új társaságba?

- Nem mondanám, csak itt belül kell elrendezni picit a dolgokat. Senki nem mondaná meg, hogy mikkel küszködöm, mert nagyon jól leplezem. De az emberekkel megtalálom a közös nevezőt.

- Filmforgatásokon szokott lenni, hogy nagyon intenzíven van együtt a stáb egy-két hónapig, aztán meg hirtelen elválnak útjaitok. Ezt jól viseled?

- Ez nehéz. Főleg amikor megvan az a szakadás, amikor megszültük ezt a gyereket, befejeződik a filmforgatás. Utána nagy üresség van, de egyben jó érzés is. Az egész életemet ez a kettősség jellemzi, hogy mindenben van valami nagyon jó és valami szívfájdító is.

- Tartod a kapcsolatot azokkal, akikkel együtt dolgoztál korábban?

- Egy-két emberrel igen, de rájöttem arra is, hogy nem szabad magad nagyon szétosztani. Az elején olyan voltam, hogy mindenkit szerettem, hogy mindenki szeressen, hogy senkinek se okozzak rosszat, és ezért nagyon sokfelé voltam. Aztán elkezdtem szelektálni.

- Hány igaz barátod van?

- Három.

- Szakmabeliek?

- Az egyik igen, egy szlovák színésznő. A másik kettő az anyukám és a párom. Tehát ha úgy vesszük, akkor igazából csak egy van.

- Elvégezted a főiskolát. Szlovákul?

- Igen, mert nálunk nincsenek magyar osztályok, hanem a szlovák osztályban van mindig két-három magyar is. De tudatosan választottam a szlovák főiskolát, mert gondoltam, akkor Csehországban is érvényesülhetek és Magyarországon is. Mert azért mégiscsak a magyar az anyanyelvem, és ha nem oda jelentkezem, akkor a szlovák nyelv nem lenne annyira a birtokomban.

- Lehet, hogy hülyeséget kérdezek, de ugyanazt a nyelvet beszélik Szlovákiában és Csehországban?

- Nem, a cseh azért az más.

- Nem is értik egymást a csehek és a szlovákok?

- Fura, de azt mondják, hogy a fiatalok már nem nagyon értik egymást. És ez nagyon rémisztő számomra, mert én főleg cseh nyelven néztem mindig a filmeket.

Nézz még több képet Kerekes Vicáról! | Fotó: Pályi Zsófia

- Mit csináltál a főiskola után?



- Ez a darab hol volt?



- Miért?



- Zsákutcának tűnt?



- Jó szerepeket kaptál?

A rózsa nevéSzentivánéji álomAz eltűnt idő nyomában

- Szolnokon színészházban laktál?