Menő és magyar

Vágólapra másolva!
Szó sincs arról, hogy egyáltalán ne lennének jó magyar filmek. A közhiedelem azonban mégis úgy tartja, hogy vannak a közönségnek készített blődlik és a fesztiválokra szánt altatók, a két kategória között pedig elenyésző az átjárás. A nyomozó kritikai és közönségsikere kapcsán az ellenpéldákat tekintjük át; az utóbbi tizenöt év magyar kultfilmjeit, amelyek látszólag a semmiből érkeztek, és szájhagyomány útján hódították meg közönség lehető legszélesebb spektrumát.
Vágólapra másolva!

Kontroll (2003)
Rendező: Antal Nimród
Szereplők: Csányi Sándor, Badár Sándor, Mucsi Zoltán, Nagy Zsolt, Pindroch Csaba, Cserhalmi György, Eszenyi Enikő, Kovács Lajos, László Zsolt, Szabó Győző, Kulka János, Balla Eszter

A felsoroltak közül egyelőre az egyetlen nemzetközileg is kult-státust élvező magyar film. Nem véletlenül; a sok innen-onnan ismerős motívum ellenére is egyedülálló élmény elveszni az egyetlen jobb sorsra érdemes ellenőrrel, Bulcsúval az elátkozott budapesti metróhálózatban. Vicces, elgondolkodtató és para - sok filmnek egy is nehezen jön össze ezen erények közül.

Díjai: a Magyar Filmszemle (2004) díja a legjobb operatőri munkáért (Pados Gyula) és a legjobb elsőfilmes rendezőnek, a cannes-i filmfesztivál (2004) díja a legjobb fiatal tehetségnek, a varsói filmfesztivál (2004) közönségdíja, a szocsi filmfesztivál (2004) különdíja, a chicagói filmfesztivál (2004) fődíja, a koppenhágai filmfesztivál (2004) díja a legjobb rendezésért és a legjobb operatőri munkáért, Európai Filmdíj-jelölés (2004) a legjobb rendezői kategóriában stb.

Forrás: [origo]

Nézőszám: 268 406

A siker titka: Videoklipekre jellemző dinamika, remek karakterek és könnyen átérezhető ellenségkép (BKV).

Mivel gazdagította a magyar kultúrát: A BKV-ellenőrök iránti szimpátia szikrájával, és ha van olyan, hogy magyar A listás színészek, akkor az ő generációváltásukkal (Csányi Sándor, Nagy Zsolt, Pindroch Csaba).

Ha el szeretnéd magyarázni egy külföldinek, hogy milyen, ezekhez hasonlítsd: A lé meg a Lola, Harcosok klubja, Hajsza a metróban

Forrás: [origo]

Kultrendezői filmkarrier felé? Azon egy cseppet sem kell meglepődni, hogy a Kaliforniában nevelkedett Antal Nimródra azonnal lecsaptak Hollywoodban a Kontroll láttán. Az Elhagyott szoba kapcsán viszont egyértelművé vált, hogy ami nagy érvágás a magyar filmművészetnek, az csak kis plusz a hollywoodi stúdiórendszernek. Következő filmje, az Armored Matt Dillonnal, Jean Renóval és Milo Ventimigliával 2009 őszén kerül bemutatásra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!