Menő és magyar

Vágólapra másolva!
Szó sincs arról, hogy egyáltalán ne lennének jó magyar filmek. A közhiedelem azonban mégis úgy tartja, hogy vannak a közönségnek készített blődlik és a fesztiválokra szánt altatók, a két kategória között pedig elenyésző az átjárás. A nyomozó kritikai és közönségsikere kapcsán az ellenpéldákat tekintjük át; az utóbbi tizenöt év magyar kultfilmjeit, amelyek látszólag a semmiből érkeztek, és szájhagyomány útján hódították meg közönség lehető legszélesebb spektrumát.
Vágólapra másolva!

Nyócker (2004)
Rendező:
Gauder Áron
Szinkronhangok: Badár Sándor, Szabó Győző, Pindroch Csaba, L.L. Junior, Roatis Andrea, Gryllus Dorka, Szacsvay László, Rajkai Zoltán, Gesztesi Károly, Betz István, Csőre Gábor, Jónás Judit, Szabó Sipos Barnabás, Simonyi Balázs

Tarka magyar összefogás a hírhedt nyolcadik kerületben: cigány, magyar, arab, kínai és orosz gyerekek egy iskolai kísérlet keretében olajat fakasztanak az omladozó házak és a kutyaszaros terek között. Az hagyján, hogy a magyar színészet krémje felsorakozik megrajzolva, de Bush, Bin Laden és a pápa is cameózik.

Díjai: az ottawai animációs filmfesztivál (2005) fődíja, az annecyi animációs filmfesztivál (2005) legjobb filmnek járó díja

Nézőszám: 114 611

Forrás: [origo]

A siker titka: Az egykoron világhírű magyar animációt idéző kreativitás, végtelenül kattant, de parádés aktuálpolitikai utalásokkal teletűzdelt sztori és persze remekül eltalált zene és színhelyek.

Mivel gazdagította a magyar kultúrát: A Hollywoodban már bevett színészekről mintázott animációs karakterek módszerrel, a roma-rap népszerűsítésével, a kedvelt Kolompár Sandokan névvel és a korhatáros rajzfilm alműfajával.

Ha el szeretnéd magyarázni egy külföldinek, hogy milyen, ezekhez hasonlítsd: Nem hasonlít semmihez, de lehet valamit hadoválni a Rómeó és Júlia-párhuzamokról, a Kamera által homályosan-ra picit emlékeztető animációról és a South Park-ot idéző trágárságokról.

Forrás: [origo]

Kultrendezői filmkarrier felé? Novák Erik producer és Gauder Áron rendező következő animációs filmje több ezer kilométerre távolodik a nyóckertől, az Egill nevű viking saga ugyanis Izlandra kalauzol. Egyelőre csak ez a honlap nyújt némi ízelítőt, de úgy tudjuk, 2009 végére készül el és Nick Nolte lesz a címszereplő angol hangja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!