Önző, makacs gyász

A nyolcvankét éves Andrzej Wajda legújabb filmje volt az egyik utolsó versenyfilm, amit az idei Berlinalén bemutattak. A címben szereplő Tatarak a lengyel neve annak a vízinövénynek, ami az egyik karakter halálát okozza a filmben. Sokan meghalnak a Tatarak-ban; valójában Wajda a végül minden felett győzedelmeskedő elmúlás előtt hajt főt és annyira a hatása alá kerül, hogy nem is egy, hanem két filmet gyúr egybe, hogy a halál előtt tisztelegjen.Krystyna Janda a Tatarak című filmbenA film első tíz percében az ötvenes éveiben járó, még mindig kívánatos, szőke színésznőt, Krystyna Jandát látjuk, ahogy egy sivár, szinte üres szobában ücsörögve a kopár falaknak elmeséli, hogyan vesztette el rákbeteg férjét, élete szerelmét néhány hónap leforgása alatt. Janda igazi ikon Lengyelországban - Wajdával is többször dolgozott együtt (ő játszotta Agnieszkát a Márványember-ben és a Vasember-ben) és hamar kiderül, hogy amit látunk, hallunk, nem film, hanem valami, ami nagyon közel van a valósághoz: Krystyna Janda férje, Wajda állandó operatőre Edward Klosinski volt, aki tavaly januárban halt meg tüdőrákban. A gyászoló nő monológja után maga Wajda tűnik fel, aki éppen Jandának magyarázza legújabb filmjét, amit egy hatvan évvel ezelőtt játszódó lengyel novellából forgat éppen a színésznővel. Aztán elindul a második film, az irodalmi szöveg kosztümös átirata, a barna parókás Jandával a főszerepben.Krystyna Janda és Andrzej Wajda a Tatarak forgatásánLírai, csendesen szép film a Tatarak, de a legfontosabb feladatot, a két különálló rész egymásba oltását nem sikerül Wajdának megoldania. Janda gyönyörűen játszik az üres szobában, de a másik történetet, a filmet a filmben cserbenhagyja, nem érdekli. A színésznő távolságtartó és modoros benne és így a nézőt is távolra tolja ezektől a részektől, pedig ezek a film több mint kétharmadát teszik ki. Nem kap életre a kosztümös sztori és nem csak Janda, de Wajda sem akar igazán elmerülni benne. Az 1981-es A francia hadnagy szeretője remek példa arra, hogyan lehet egyszerre két nagyon különböző film világába bevonni a nézőt, de a Tatarak végén csak a furcsa, tompa hiányérzet marad bennünk, és a felismerés, hogy Wajda és színésznője nem a nézőkért, hanem az elvesztett, régi barát és szerelem emlékére készítették el ezt a filmet.