Pados Gyula: Minden film előtt remeg kezem-lábam

A napokban mutatták be a hazai mozik Pados Gyula operatőr legújabb Angliában forgatott filmjét, A hercegnőt. A Kontroll, a Sorstalanság, az Elemi ösztön 2 és az Este operatőre elmesélte nekünk, hogy miért kell másképp bánni Keira Knightleyval, mint Ralph Fiennesszal, hogy hogyan tanult meg karrierdöntéseket hozni, hogy milyen volt Koltai Lajos operatőrének lenni és hogy miért készült gyermekkorában tévészerelőnek.

- Mesélted, hogy miután felkérnek egy filmre, találkozol a rendezővel. Előfordulhat, hogy miután megismered, nem vállalod el a munkát, mert úgy érzed, hogy nem tudnátok jól együttműködni?

- Abszolút, de szerencsére velem még nem történt ilyen. Azt gondolom, hogy van egy szint, ahol már nem a tudásbeli különbség dönt az operatőrök között, hanem az, hogy mennyire jönnek ki jól a rendezővel. Keresett már meg nagynevű rendező, és azért nem vállaltam el, mert tudtam, hogy rettenetes. Már az ügynök is úgy hívott fel, hogy ezt nagyon nem ajánlja. Tudtam, hogy ha belemegyek, akkor a következő öt hónapom pokol lesz. Most egyébként újra megkeresett. Vannak remek rendezők, akik marha jó filmeket készítenek és kedvesek, vannak, akiket tisztelnek, és olyanok is, akiket gyűlölnek, és mindenki megbolondul tőlük. A kérdés, hogy te alkatilag alkalmas vagy e rá, hogy kibírd. Én nem szeretem a nagy feszültséget a forgatáson, mert összezavar.

- Gondolom a pályád kezdetén még nem volt lehetőséged ennyire szabadon választani.

- Amikor elindultam, még sokkal naivabb voltam, világmegváltó hittel. Azt gondoltam, hogy ha elkészül az első filmem, akkor majd megállnak a bolygók, és csak olyan filmbe érdemes belevágni, amiben rettenetesen hiszek. Ezért is csináltam az első nagyjátékfilmemet Angliában. Előtte már kaptam egy csomó felkérést itthon, mert a főiskolás munkáim sikeresek voltak, de egyszerűen nem volt olyan könyv, amiben hittem volna. Azt éreztem, hogy ha már az elején tudom, hogy nem lesz jó a film, akkor én abba belehalok. Aztán később rájöttem, hogy léteznek karrierdöntések is. Ahhoz, hogy a kinti rendszerben dolgozhassak elvállaltam olyan nagyon nagy filmet is,- az Elemi ösztön 2-t-, ami életfontosságú volt, hogy később stúdiófilmeket fényképezhessek. Ez fontos lépés volt, mert onnantól kezdve tudják a producerek, hogy beletartozom abba a körbe, aki képes egy hetven millió dolláros filmet fényképezni. Néha kell hozni ilyen döntéseket is. Most például szó van egy amerikai filmről, amivel kapcsolatban vannak kétségeim, de nagyon fontos, jónevű producerek dolgoznak rajta, és bár lehet, hogy a film nem annyira jó, de ez a kapcsolat hosszútávon még nagyon fontos lehet.

- Hogy talált rád az első külföldi munka?

- Teljesen véletlenül. Kemény Ildikó Angliában élő producer keresett meg, aki a mai napig jó barátom. Ő a National Film & Television Schoolban tanult, és azt találta ki vizsgamunkának, hogy megszervez egy koprodukciós filmet a magyar és az angol főiskola között. Én akkoriban csináltam a Hajnal című vizsgafilmemet, ami sok díjat nyert, ezt Ildi is látta, és megkeresett, hogy legyek én az operatőr, a rendező pedig egy angol fiú volt. Ez elég jól sikerült, úgyhogy ezzel a sráccal készítettünk még egy filmet, azért kaptam több díjat, és utána elhívtak más rövidfilmekbe is Angliában. Aztán az egyik rövidfilm rendezője forgatott egy nagyjátékfilmet, a Hotel Splendide-et, Daniel Craiggel és Toni Collette-tel, amit én fényképeztem, így ez lett az első egész estés munkám.

- Említetted a Hajnal-t, amit az egyetemen forgattál, és nagy sikere volt. Igaz, hogy mielőtt ez elkészült, ott akartad hagyni az iskolát?

- Persze, volt egy ilyen időszak. Szerintem ez a 23-24 éves kor az, amikor mindenki elkezd magában kételkedni. Ennyi idősen még nagyon keveset tudsz a világról, és azt gondolod, egy-egy pillanat dönt el mindent. Aztán később látod, hogy nagyon sokféle út van, mert van, aki gyorsan képes kihozni magából dolgokat, aztán mégsem lesz belőle semmi, és van, aki soha nem csinál semmi jót, aztán egyszer csak létrehoz valami rendkívülit. Szóval nem szabad feladni. De én fel akartam, mert abszolút azt éreztem, hogy nem vagyok jó. Néztem filmeket, amiket imádtam, és úgy tűnt, hogy azokat iszonyú könnyedén egy pillanat alatt összedobták, és közben marha jók lettek. Én meg belegüzültem, mintha iszapon mentem volna át, és mégsem tudtam ezekhez hasonlót készíteni. Az osztályfőnökünk, Herskó János nagyon okosan kezelte a helyzetet, látta, hogy ezen át kell lendíteni, úgyhogy azt mondta, nyugodtan leléphetek, csak előtte még le kell forgatnom egy filmet. Ez lett a Hajnal, és mire kész lett, addigra már a mehetnékem is elmúlt.

Pados Gyula | Nézz még több képet az operatőrről!

- Most már a sok elismerésnek hála, eltűntek ezek a kétségek?

- Kétségeim még most is vannak. Ugyanúgy remeg kezem-lábam minden filmnél, mikor elkezdem, és azt gondolom, hogy nem tudom majd megvalósítani, amit a fejemben elképzeltem. Aztán ugyan kompromisszumokkal, de csak sikerül. Igazából a filmkészítés rengeteg kompromisszumból áll, hiszen sok ember dolgozik együtt, és nagyon sok múlik az összhangon, és a véletlenen. Ezért nincs rá recept, és ezért van kevés olyan rendező, akinek minden filmje remekmű. Talán Woody Allen mondta, hogy a film nem olyan lesz, amilyenre elképzeled, hanem amilyenre sikerül.

- Bergendy Péternek, akivel az Állítsátok meg Terézanyut! forgattad, ha jól tudom komoly szerepe volt abban, hogy ezt a hivatást választottad.

- Igen, engem ő oltott be ezzel az egész filmezéssel. A nővérem osztálytársa volt, és horrorfilm-mániás, úgyhogy super 8-assal horrorfilmeket vetített az osztályának, engem meg néha meghívtak. Jártam mindenféle filmklubokba is, ahol mindenki rendezni akart, és mivel én voltam a legkisebb, rám sózták a kamerát. Tizenkét évesen aztán odaálltam anyámék elé, hogy tévészerelő szeretnék lenni, mert úgy gondoltam, hogy ez van a legközelebb a filmkészítéshez. A nagymamám évekig halálra volt sértődve mikor már filmes lettem, hogy nem tudom megjavítani a tévéjét.

- Később Zsigmond Vilmos asszisztense lettél.

- Nagy szerencsém volt, mert Szabó Gábor operatőrnél voltam segédoperatőr, aztán mikor Zsigmond Vili bácsi a Sztálin című mamutfilmen dolgozott, elhívott, hogy legyek benne asszisztens. Én igazából miatta lettem operatőr, ő a gyerekkorom hőse, a nagy magyar operatőr - Ragályi Eleméren és Koltai Sutyin kívül, ők akkor itthon voltak -, aki Amerikában dolgozott, világhírű filmeken.

- Koltai Lajosnak mindkét filmjét - az Esté- t és a Sorstalanság-ot - te fényképezted. Milyen volt a közös munka?

- Imádok vele dolgozni. Elképesztően családias hangulatot teremt a forgatáson. A színészek, Meryl Streep, Toni Collette, mind oda voltak érte. Az elején megbeszéltük, hogy én akkor szeretnék ebben benne lenni, ha szüksége van rám. Fantasztikusan kezelte a helyzetet, néha úgy éreztem, hogy túl is kompenzálja, és ha nem tetszik neki valami, akkor is csak a végső esetben szól. Rengeteget tanultam tőle.

- Antal Nimród Kontroll-ja volt az első hazai nagyjátékfilm, amit fényképeztél. Miért nem te lettél két amerikai filmjének az operatőre?

- Amikor Sutyival az Esté-t forgattuk, felhívott Nimród, hogy indul az első kinti filmje (Elhagyott szoba), és menjek. Borzasztó nehéz volt, mert mind a kettőt szívesen megcsináltam volna, de ha egyszer már valakinek kimondtad, hogy igen, akkor azt nem vonhatod vissza. Amikor pedig az Armored-ot kezdte, akkor én már A hercegnő-n dolgoztam, úgyhogy szóba sem kerültem. Olyan meg csak Magyarországon van, hogy valaki megvár egy operatőrt.

Pados Gyula | Nézz még több képet az operatőrről!

- Van olyan rendező, aki már nem él, de szívesen dolgoztál volna vele?

- Persze, sok ilyen van. Kubrickkal például, bár valószínűleg rémálom lehetett, két évig forgatott minden filmet. Sok londoni stábtagom dolgozott vele, és mesélték, hogy ha nála megkaptál egy munkát, akkor két évig biztosan volt melód.

- Mi a legjobb az operatőrségben?

- Ez egy kaméleon szerep. Minden filmben másnak kell lenned. Az egyikben szép vagy és érzékeny, a másikban durva és csúnya. Minden történet teljesen új és más érzelmeket, gondolatokat indít el a fejedben. A másik, amit nagyon szeretek, mikor egy jó rendezővel dolgozom, és elképzelek valamit, ő meg mond valami teljesen mást, amire én sosem gondoltam volna. Ilyen helyzetekből rengeteget lehet tanulni.

- Mit gondolsz arról, mikor egy filmet dicsérnek a szép képei miatt, de egyébként nem tartják túl jónak?

- Az rossz érzés, mert szerintem ez nem működik külön. A képeknek az a szerepük, hogy erősítsék a film hatását. Ha a film valamiért nagyon nem működik, akkor tök mindegy, hogy a képek hogy néznek ki. Külön te nem tudsz nagy lenni, és nincs is értelme.

- Négy gyerekkori barátoddal az egyetem alatt alapítottál egy produkciós céget, ami a mai napig sikeres. Most is szoktál még reklámfilmeket fényképezni?

- Igen, mikor itthon vagyok. Egyrészt nagyon jó ujjgyakorlat, meg úgysem bírom sokáig munka nélkül. Ha egy hónapig otthon ülök, akkor már a gyerekeimmel forgatok mindenfélét. Az operatőrséghez nagy technikai tudás, és tapasztalat kell, amit én a reklámfilmezésnek is köszönhetek.

- Legközelebb külföldön forgatsz játékfilmet?

- A lehetséges színészsztrájk miatt a kinti filmeknek csak tíz százaléka indult el ősszel. De most már nem lehet tovább várni, kockáztatni kell, mert különben nem lesz filmjük. Nálam is van egy csomó forgatókönyv, és ezeket februárban elkezdik előkészíteni. A hercegnő esetében is úgy történt, hogy felhívtak szerdán, és egy hét múlva már kinn voltam, és forgattunk két hónapot. Ilyenkor hirtelen gyorsan mozdul előre minden. Úgyhogy, ha minden jól megy, akkor februártól már valószínűleg kinn leszek.

- Nem is szerepel a terveid között a közeljövőben egy itthoni játékfilm?

- Nem nagyon kapok könyveket, vagy ha igen, akkor nagyon kevés a jó. A barátaimnak, Bergendy Péternek, és Paczolay Bélának nagyon szép terveik vannak, abban reménykedem, hogy ezek esetleg megvalósulnak. Érdekes látni, hogy itthon mindenki a saját generációjával dolgozik, míg külföldön a hatvan-hetven éves operatőrök dolgoznak a fiatalokkal. Az én generációmból Magyarországon most nem nagyon csinálnak filmeket. Pedig nagyon szívesen dolgoznék itthon.