Angelina Jolie-t és Brad Pittet is jelölték Oscar-díjra

Vágólapra másolva!
Az utóbbi években minőségi szempontból egyre megbízhatóbb lett az Oscar-díj, és egyre bátrabb jelölések jelentek meg az Akadémia palettáján, idén viszont úgy fest, Oscar visszatér a klasszikus, optimista közönségfilmekhez. Ezt jelzi David Fincher szentimentális Benjamin Buttonjának rekordszámú (13) jelölése és Danny Boyle Gettó milliomosának elismerése a fő kategóriákban. Ráadásul a jelöltek közt hemzsegnek idén a sztárok; jelölt Brad Pitt, Angelina Jolie, Penélope Cruz, Kate Winslet és persze a néhai Heath Ledger.
Vágólapra másolva!

A tavalyi Oscar-díjátadó televíziós közvetítésének katasztrofális nézettségi adatai gyökeres változtatásokra késztették a show producereit. Egyrészt most először tarkítják majd az adást filmreklámok, másrészt pedig a humorista-házigazdák helyett idén egy jóvágású, klasszikus filmsztár, Hugh Jackman fogja vezetni a gálát. A közönség felé nyitás azonban a jelöltek névsorán is tetten érhető, a főbb kategóriák esélyeseit az elkövetkező hetekben részletesen is áttekintjük, most rövid esélylatolgatással együtt rágjuk magunkat végig a frissen bejelentett versenyzők névsorán.

- - - - -

LEGJOBB FILM

Gettó milliomos

Forrás: [origo]

Ez az a ritka sikertörténet, amit imád Hollywood: fél évvel ezelőtt még az is kétséges volt, hogy egyáltalán moziba kerül-e Danny Boyle (Trainspotting, 28 nappal később) Indiában, ismeretlen színészekkel forgatott filmje; a torontói filmfesztivál közönségdíja, egy rakás kritikusi elismerés, valamint a Golden Globe-tarolás után azonban vitathatatlan éllovassá vált a Legyen Ön is milliomos!-nyertes szegénylegény dickens-i hatásokat mutató története. Minden mellette szól: látványos, szociálisan érzékeny, optimista végkicsengésű és imádja a közönség. Ráadásul az amerikai közhangulat a Nem vénnek való vidék vagy A tégla borongóssága után vidámságra vágyik, talán ezért bélyegezték sokan az Obama-éra első emblematikus filmjének a Gettó milliomos-t.

Hazai bemutató: február 19.

+ + +

Benjamin Button különös élete

Forrás: [origo]

Ha a Gettó milliomos Dávid, akkor Benjamin Button lesz Góliát, ez esetben egy nagy költségvetésű, sztárokkal telepakolt, látványos hollywoodi eposz, ami sokkal inkább részleteiben érdemes díjazásra (ezt jelzi az idei legtöbb, 13 jelölése) mintsem egészben. A "szentimentalista", "üres" és "Forrest Gump-utánérzés" jelzőket nehéz lemosnia magáról, és mindenki tudja, hogy David Fincher kevésbé Oscar-barát, korábbi filmjeihez képest művészi megalkuvás.

Hazai bemutató: február 5.

+ + +

Milk

Forrás: [origo]

Sokan a három évvel ezelőtti Brokeback Mountain-fiaskó miatti vezeklésnek tekintik az első szabadon választott homoszexuális amerikai politikus élettörténetének nyolc jelölését, pedig az Akadémia mindig is vevő volt az ilyen korrekt filmbiográfiákra. Viszont mindig is inkább a színészi kategóriákban díjazta őket.

Hazai bemutató: február 26.

+ + +

Frost/Nixon

Forrás: [origo]

Az Oscar-szezon utolsó hónapjaiban végig sziklaszilárd jelöltnek tűnt Ron Howard filmje. Azt viszont végig tudta mindenki a bukott elnök utolsó nagy interjújának krónikájáról, hogy a jelöltségnél tovább nem mehet. Így is lett; öt jelöléséből minden kategóriában "futottak még" státuszt élvez, minden valószínűséggel üres kézzel fog távozni a ceremóniáról - elvégre a bukott elnökökből perpillanat elege van Amerikának.

Hazai bemutató: január 29.

+ + +

A felolvasó

Forrás: [origo]

Talán sohasem fogják megbocsájtani a mozifanatikusok ennek a filmnek, hogy minden megbízható előrejelzés ellenére a véghajrában kiütötte A sötét lovag-ot a legjobb ötből. Azt persze ne feledjük, hogy producerei között két tavaly elhunyt, az Akadémia által sokat méltatott művészt (Anthony Minghella, Sydney Pollack) találunk, ráadásul második világháborús témájú regényadaptáció, ami két régóta bevált Oscar-varázsszó. Szóval meglepetés, de jobban belegondolva mégsem annyira.

Hazai bemutató: március 6.

Nyerni fog: Gettó milliomos
Nyernie kellene: Gettó milliomos
Méltatlan mellőzés: A szabadság útjai / WALL-E

Forrás: [origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!