Csányi Sándor: Egyelőre könnyű jófejnek lenni

"Bemegyek a munkahelyemre, ahol az ország legjobb csajai azt játsszák, hogy szerelmesek belém és ezért egy csomó pénzt kapok... minden normális férfi meglincselne ezért." Az ország legnépszerűbb férfiszínészének most különösen jól mennek a dolgai. Csütörtök óta vetítik a mozik a Poligamy című új filmjét, amelynek viszontagságos forgatási körülményeit a fenti mondatban vázolta, közben a világ legjobb szerepét próbálja a Radnótiban. Még utálni sem lehet mindezért, mert annyira szerényen és alázatosan kezeli a sikert. Csányi Sándor egy hét múlva lesz 34 éves, és keresi a stratégiát arra, hogyan lehet hosszútávon boldognak maradni a színészi pályán. Interjú.

- Mit éreztél akkor, amikor megtudtad, hogy leszinkronizáltak a Jadviga párnájá-ban?

- Borzalmasan beszéltem, de tényleg. Nem tudom, megvan-e még valahol az eredeti hang, de effektíve nem lehetett érteni, amit mondok. Volt rajtam egy álbajusz, ami még jobban összehúzta a számat, és ha artikulálni akartam, akkor lejött. Rémálom volt, borzasztó kudarcélmény. Az volt az első film, amelyben valamiféle szerepet kaptam, és azt is le kellett utószinkronizálni, ez azt jelentette számomra, hogy csődtömeg vagyok. Horváth Lajos Ottó lett a hangom, én akkor voltam huszonkét éves, ő meg harmincöt.

- Nyilatkoztad, hogy a Kontroll-nál számítottál arra, hogy díjat kapsz a Szemlén, de nem kaptál. A következő évben a legjobb mellékszereplőként díjaztak, egy évvel később pedig legjobb főszereplőként. Gondoltál akkor arra, hogy hé, azért nem kell most már minden évben díjat adni nekem?!

- Simán elviselem, ha minden évben kapok díjakat. És arra gondoltam, hogy most biztos nem fogok egy jó pár évig, mert kilőttem mindent, amit lehetett. Akkor divat volt nekem díjat adni, most már csak olyan van, amit még egyszer kaphatnék meg, és akkor nyilván nem fogják odaadni.

- Nem gondolod, hogy egy Jászai Mari-díj már nagyon kijárna neked?

- Őszintén, nem nagyon szoktam ezen gondolkodni. Van egy csomó díjam, azoknak tökre örülök, aztán egyszer majd biztos adnak. A környékemen már mindenkinek van, aki valamirevaló színész, biztos lesz majd nekem is.

- Mit éreztél akkor, amikor két héttel a Rokonok bemutatója előtt a film rendezője, Szabó István beismerte az ügynökmúltját?

- Az nehéz volt. Nagyon szeretem Szabó Istvánt, nagyon sokat tanultam tőle, és nagyon tisztelem. Az Apacsok-ban majdnem ugyanezt az embert játszom. Van egy fiatalember, akit bevisznek, megfenyegetik, és akkor úgy dönt, hogy aláír. Ezzel a témával viszonylag sokat foglalkoztunk a próbák alatt. Mikor beviszik az embert 22 évesen és azt mondják, hogy innen nem jössz ki, akkor megcsinálsz bármit, hogy kijöhess. Én szinte biztosan tudom, hogy nem vagyok akkora hérosz, hogy csak az elveimért cserébe eldobjam az életemet. Biztos, hogy aláírtam volna.

Csányi Sándor | Fotó: Hektor

- Inkább úgy értettem a kérdést, hogy személyesen hogyan érintett, hogy főszereplő vagy egy Szabó István-filmben, és a premier előtt egy ilyen ügy elvonja a figyelmet magáról az alkotásról?

- Szemétségnek éreztem. Nem tudom, hogy ez pontosan hogy volt, ki csinálta, melyik oldal, mitől félt, de a filmről kiderült, hogy egyáltalán nincsen benne aktuálpolitika. Nyilván nem volt véletlen, hogy pont a film előtt jött ki a hír. Sajnáltam.

- Szerinted befolyásolta a Rokonok megítélését, hogy pont akkor tört ki ez a botrány?

- Az én részem megítélését nem, mert szerintem én nem vagyok jó abban a filmben. Beszartam attól, hogy Szabó István meg Móricz Zsigmond, meg attól, hogy 1930, nagyon nehéz szerep, 49 nap forgatás. Sokkal vagányabbnak, sokkal szemtelenebbnek kellett volna lennem. Nincs élet a figurában, és ez nem Szabó István hibája, mert mindenki más jó. Az volt a nagy tanulság, hogy ezt nem lehet eminensen csinálni, nem lehet megúszni azzal, hogy az ember felkészül. Gobbi Hilda mondta, hogy kilenc alázat nem ér fel egy kis csibészséggel. Közben csináltuk a Csak szex-et, tök mellékesen. Jól éreztük magunkat, azt gondoltam, hogy ebből lesz valami szórakoztató kis film, de majd mindjárt jön nekem a Rokonok. Krisztával (Goda Krisztina a Csak szex és más semmi rendezője - a szerk.) halálosan jó volt, végigpoénkodtuk az egészet, egyáltalán nem hagyta el a művészet szó a szánkat, hanem olyan praktikus dolgokról beszéltünk, hogy gyorsabban vagy lassabban, és kurvára élveztük az első perctől az utolsóig. Azt érzem, hogy sokkal jobban működöm abban a filmben, mint a Rokonok-ban. Pedig nagyon nekem való volt az a szerep. Az a megalkuvó, gyáva, kétségekkel küszködő faszi sokkal közelebb áll hozzám, mint a Csak szex-ben az a nagyon menő csávó, mégis az utóbbi jobban áll nekem, mint Kopjás István. Sokkal több közöm van Kopjáshoz, sokkal többet is foglalkoztam vele. Napokon keresztül nem csináltam mást, csak ültem, olvastam a regényt, jegyzeteltem, 3-4 oldalakat írtam Szabónak, csak a játékkedvem maradt ki belőle. Ebben a zenéhez hasonlít a színészet: az rendben van, hogy sokat gyakorolod, de nem lehet izzadni miközben játszol. Akkor már játszani kell.

- Mondtad, hogy a Kontroll-ban és a Csak szex és más semmi-ben a vágás kihozta a legjobbat az alakításodból. Volt olyan filmed, aminél úgy érezted, hogy a vágás elvett az alakításodból?

- Ezeket követtem végig, meg most a Poligamy-t, amiből megnéztem öt verziót. Mondhattam, hogy abból vágjunk, ne legyen ott egy totál, ne azzal induljunk... tehát ebbe engedett Dini beleszólni. Vagyis inkább hallgatott rám valamennyire. Alapvetően hálás vagyok a vágóknak, mert az normális, hogy felveszünk valamit nyolcszor hat percben, amiből használni fogunk negyven másodpercet, és abból valahogy ki kell keresni a legjobbat. Az I love Budapest-ben volt olyan, aminél azt éreztem, hogy annál talán csináltam jobbakat is, és nem azok maradtak, de utána megmutatta Ági (Incze Ágnes, az I love Budapest rendezője - a szerk.), hogy milyen lett volna, ha az a verzió marad, és tényleg nem volt jobb. Tök csalóka, mert rengeteg mindenből volt jobb, de nem lehetett használni, mert más volt a ritmusa, és ebbe bele kellett törődni.

Csányi Sándor | Fotó: Hektor

- Tavaly ősszel bejárta a sajtót a hír, hogy színiiskolát alapítasz. Ezzel mi lett?

- Felkértek, hogy csináljak egy ilyet, és tökre érdekelt. Azt gondoltam, hogy ezért rengetegen fognak bántani, mert milyen rettenetesen nagyképű vagyok. Gondolkoztam, gondolkoztam, és rájöttem, hogy most vagy attól fosok, hogy mit fognak mondani rólam, vagy csinálom azt, ami érdekel. Volt egy felvételi, eljött egy csomó gyerek, és egész egyszerűen nem találtam olyat, aki engem tényleg érdekelne. Nem akarom őket bántani, mert tök helyesek voltak, de ültem, és azt éreztem, hogy itt nincs tíz olyan ember, akivel én az elkövetkező két évben eltöltenék hetente három délutánt, és abből kijönne valami jó. Akkor lemondtam, amiből volt gáz, mert meg volt hirdetve. Meg lehetett volna csinálni, hogy elmegyek, leadom az órákat, felveszem a fizetésemet - tök jól kerestem volna vele -, de hülyeség lett volna, mert ha tényleg hiszek benne, és lenyilatkozom hetven helyen, hogy ez nekem milyen fontos, akkor legyen igazán fontos.

- A Szíven szúrt ország című filmben egy kvázi statisztaszerepben tűnsz fel. Miért döntöttél úgy, hogy elvállalod ezt a szereplést?

- Kálomista Gábor az ügynököm két vagy három éve. Nagyon sokat segített nekem, és nagyon szeretem. Történt ez az eset, ő személyes jó barátja volt Cozmának, az egész veszprémi csapatnak, és mondta, hogy mindenképpen szeretne emléket állítani ennek. Mindenki ingyen ment el, neki ez nagyon fontos. Ennyi volt, egy szívesség.