Izmos kis semmiség

A Perzsia hercege - Az idő homokjában egy homokszemnyi egyediséget sem lehet felfedezni, de a filmet olyan ügyesen lopkodták össze ezer helyről, hogy végül egészen élvezhető lett.

Egy amerikai függetlenfilmes producer mondta nekem nemrég, hogy szerinte a hollywoodi forgatókönyvek legnagyobb rákfenéje, hogy egész csapatokkal íratják meg őket, ezért a sok kis részletből a legtöbb esetben végül egy egyéniség nélküli massza lesz. A Perzsia hercege - Az idő homokja az ilyen típusú filmkészítés iskolapéldája: a film alapjául szolgáló számítógépes játék alkotóját is beleszámítva négy forgatókönyvíró jegyzi, és egy egyediséget teljességgel nélkülöző, mégis profi munka.

A könyvbe belegyúrtak mindent kábé Noé bárkájától kezdve, az Indiana Jones- és a Star Wars-trilógián keresztül egészen az USA tömegpusztító fegyverek utáni kamukeresgéléséig. A részletek nem érdekesek, a lényeg, hogy a tiszta szívű, szőrős mellű perzsa herceg, Dastan (Jake Gyllenhaal) számkivetett lesz, úgyhogy menekülni kényszerül, ráadásul szövetségre kell lépnie az ellenséges Alamut nádszálderekú hercegnőjével, Taminával (Gemma Arterton), mert csak együtt akadályozhatják meg, hogy a gonosz kezére kerüljön az a csodás tőr, amely rövidúton elhozhatja a világvégét.

A sztori természetesen csak ürügy ahhoz, hogy a filmbe bele lehessen passzírozni rengeteg üldözéses jelenetet és a fináléba egy jóféle majdnem-apokalipszist, megspékelve mindezt egy szerelmi szállal. Ha ez így nem is túl izmos, Jerry Bruckheimer producer legalább magasra tette a minőségi lécet. Tényleg elvitte a stábot sivatagba forgatni (történetesen Marokkóba), Jake Gyllenhaalt addig nyomasztotta, amíg görögdinnyemelleket nem gyúrt magának és véletlenül sem sajnálta a pénzt a pöpec számítógépes trükkökre.

Bárki megrendezhette volna ezt a filmet, de jó, hogy Mike Newellre (Négy esküvő és egy temetés, Fedőneve: Donnie Brasco) bízták, aki borzasztóan rosszat sose lenne képes csinálni, és a kisujjából rázza ki azt a szakmai minimumot, ami ehhez a perzsa kalandhoz kellett. Newellnek hála, a szájbarágós párbeszédek sokasága ellenére sosem ül le a film, végig pattogós marad a tempó, és valószínűleg azt is neki köszönhetjük, hogy Gyllenhaal és Arterton között néha felpezseg valami kis erotika, annak ellenére, hogy a két színész megfejthetetlen okból elsősorban a bamba szemmeregetést használja kommunikációra - ráadásul nem csak egymással, mindenkivel.

Jake Gyllenhaal és Gemma Arterton a Perzsia hercege: Az idő homokja című filmben

A történet hajszálpontosan oda fut ki, ahova várjuk, ami akár jó hírnek is tekinthető: nem esik szét félúton, nem fullad bele saját logikátlanságaiba és nem köp arcon bennünket. Azok, akik hozzám hasonlóan már húsz évvel ezelőtt is néztek filmeket, fel fogják fedezni a nyúlásokat, és hozzám hasonlóan valószínűleg unatkozni fognak. Viszont arrogánsak volnánk, ha megfeledkeznénk arról, hogy bizonyára elég sok tizenéves rohangál közöttünk, akiknek nem a végzet temploma, meg Han Solo és Leia Organa évődése a kiindulópontja. És ez a film nekik készült, nem nekünk.