Ó, mondd, te kit választanál?

Meglepő, de a héten moziba kerülő filmek közül egy magyar dokumentumfilm a legszórakoztatóbb: Pigniczky Réka Inkubátor-a. A Tabán moziban csütörtöktől vetített és a hivatalos honlapon DVD-n is megvásárolható filmet melegen ajánlom azoknak, akik ódzkodnak a beszélő fejeket felvonultató, száraz dokumentumfilmektől, mert az Inkubátor szűk másfél óra alatt be fogja bizonyítani nekik, hogy egyáltalán nem szükségszerű, hogy egy dokumentumfilmet önkínzás legyen végignézni. A 2006-os Hazatérés után, amelyben apja múltja után kutatott, Pigniczky ismét a saját életéből készít filmet: az '56-os menekültek gyermekeként az USA-ban született és a kinti magyar közösség "inkubátorában" nevelkedett rendező 2009-ben újra találkozik egykori cserkésztársaival, akikkel egy 1984-es nyári táborban előadták az István, a király-t. A terv, hogy az immár negyvenes családanyák és apák ismét előadják a rockoperát.Jelenet az Inkubátor-ból, jobb szélen Pigniczky RékaA film a találkozóra való készülődéstől követi az eseményeket egészen az előadásig, de a mai történésekkel párhuzamosan archív felvételeken és a cserkésztársakkal folytatott beszélgetéseken (nem nevezem őket interjúknak, mert ezek nem beszélő fejek, hanem hús-vér emberek, átélhető sztorikkal) keresztül megelevenedik a múlt is, Rékának és társainak egészen sajátos, igazán se nem magyar, se nem amerikai neveltetése. Nincsenek szociológusok és történészek, akik elmagyaráznák a történelmi hátteret és elemeznék az identitáskérdéseket, amiket Rékáék gyerekkora felvet, és az a szép, hogy nincs is rájuk szükség. Szubjektív emlékezések vannak, és ezek pont elegendők ahhoz, hogy amennyire egyáltalán lehetséges, megértsük azt a furcsa gyerekkort, amelynek egy tipikus hete hétfőn az amerikai suliba szállító sárga buszon kezdődött, hogy vasárnap a népi táncos, kalocsai mintás, Kossuth-címeres, lángosos "magyar tanyán" érjen véget. http://videa.hu/flvplayer.swf?v=AUxWb58DI0tj6ukE Ez a legtöbbünk számára ismeretlen és ezért izgalmas világ nagyon erős alaptéma, de önmagában fabatkát sem érne, a film attól lesz lendületes és megkapó, hogy Pigniczky és alkotótársai nagyon értenek a meséléshez. Pontosan tudják, hol kell elvágni egy-egy személyes sztori szálát ahhoz, hogy fenntartsák az érdeklődésünket, sőt, úgy lépjünk át a következő jelenetbe, hogy szívünk szerint még néznénk az előzőt, tudják, hogy a rockoperát próbáló, kedvesen bénázó felnőttek közül egy adott pillanatban melyikük arcára érdemes ráközelíteni, és tudják, hogyan kell egyensúlyban tartani a múltat és a jelent, hogy egyformán izgalmas maradjon mindkettő. Sajnos úgy tudom, Pigniczky egyelőre nem szeretne megpróbálkozni játékfilm-rendezéssel, pedig akinek ilyen jó érzéke van az emberi történetekhez és a ritmushoz, annak érdemes volna egy drámát is a kezébe adni.Mindezt azoknak írom, akik nem a 80-as években nőttek fel, és nem hallgatták rongyosra az István, a király-t. Mert akinek meghatározó gyerekkori élménye volt a Szörényi-Bródy rockopera, annak szerintem szükségtelen magyarázni, hogy miért szívderítő és könnyfacsaró élmény végignézni az Inkubátor-t.