Pados Gyula: Egy hideg, barátságtalan helyet akartunk

Pados Gyula fényképezte Antal Nimród első nagyjátékfilmjét, a Kontrollt, utána dolgozott Koltai Lajossal (Sorstalanság, Este), fényképezte az Elemi ösztön 2-t és A hercegnő című Keira Knightley-filmet, most pedig újra Antal operatőre volt a jövő héten mozikba kerülő Ragadozókon. Telefonon értük utol az éppen Miamiba készülő operatőrt, aki mesélt nekünk a dzsungelbeli forgatás nehézségeiről, elárulta, hogy az európai mozizók néha gyengébb vizuális trükköket kapnak, mint az amerikaiak, elmagyarázta, hogy miért nem az Oscar-díj a cél, és nem rejtette véka alá a véleményét a magyar film hiányosságairól sem.

- Könnyű volt kibulizni, hogy te fényképezd a Ragadozók-at, vagy Nimródnak keményen meg kellett harcolnia érted?

- Az elején szinte minden filmnél van egy kis huzavona, de igazából nem volt túl bonyolult. Rodriguez az elején a saját embereivel akarta körülvenni Nimródot, és volt egy operatőrjelöltje, az a fiú, aki mindig vele forgat, csomó mindent megcsinál, de sosincs kiírva operatőrként (Jimmy Lindsey, aki általában kameramanként dolgozik Rodriguez filmjein, de a Macheté-t már operatőrként jegyzi - a szerk.). Ő került szóba, de Nimród nagyon ragaszkodott hozzám, és nem ütközött komoly ellenállásba.

- A film sok tekintetben megidézi az 1987-es Ragadozó-t, mintha egy-egy vizuális kulcsot is szándékosan átemeltetek volna onnan.

- Szerettük, ahogy az első film kinéz, mert az volt a legtermészetesebb, a folytatásokban nagyon sok minden stilizálttá vált. Nimród és én is abban hittünk, hogy minél valósághűbb minden, annál rémisztőbb a film. Ilyen tekintetben valóban az elsőnek a világához akartunk visszanyúlni.

- Újranéztétek és ötleteket gyűjtöttetek belőle?

- Végignéztük az összes Ragadozó-filmet, de nem volt konkrét ötletgyűjtés, inkább a hangulatot figyeltük. Nincs olyan a filmünkben, hogy pontosan megismétlődne egy korábbi snitt. Fontos volt, hogy a dzsungel igazinak tűnjön, de az eredeti dzsungel a miénknél melegebb, picit barátságosabb. Mi egy annál hidegebb, barátságtalanabb helyet akartunk.

- A hidegséget tudnád konkretizálni?

- Van egy kettősség a filmben, mert az elején nem tudjuk, hogy hol vagyunk, aztán egy idő után kiderül, hogy ez egy más világ. Fontos volt, hogy az elején hinni lehessen abban, hogy a Földön vagyunk, viszont el akartunk távolodni a meleg színű, szép fényekkel bevilágított dzsungeltől. Olyan dzsungelt szerettünk volna, ami nem hívogató, hanem félhomályban állnak benne az emberek, mert nagyon kevés fény jön át a levéltakarón. És alapvetően egy sötétebb filmet is képzeltünk el.

Adrien Brody a Ragadozók-ban

- A dzsungel végig nagyon életszerűen néz ki, de tudom, hogy sokat forgattatok stúdióban is. A dzsungeljeleneteknek mekkora része stúdió és mennyi belőle az igazi?

- Nagyon sok része igazi. Összesen hatvanvalahány napot forgattunk, aminek majdnem a felét Hawaiin. Ott voltak a nappalok, de az éjszakai jeleneteket Texasban csináltuk meg. Volt pár jelenet, amit nem tudtunk befejezni Hawaiin, azokhoz Texasban kellett helyszíneket keresni, ami nem volt egyszerű, mert Texasban egy fa alig van. Rettenetes mennyiségű fát, bokrot hordtak oda kamionnal, és volt egy erdő, amiben le kellett festenünk a fákat, hogy hasonlítsanak azokhoz, amelyek Hawaiin vannak. A stúdióban pedig volt egy kétszáz méteres díszlet, amelyhez Los Angelesből folyamatosan szállították a növényeket, ahogy haltak el.

- Mik voltak a fő nehézségei a dzsungelbeli forgatásnak?

- A legproblémásabb az volt, hogy Hawaiin tíz percig napsütés van, tíz percig felhő, tíz percig eső, folyamatosan változik a fény. Ehhez úgy kellett alkalmazkodni, hogy a filmben ne lássék. Voltak embereink, akik fára másztak, és húsz-harminc méteres fehér vásznakkal leárnyékoltak bizonyos részeket, és ha kisütött a nap, akkor be tudtunk menni alájuk. Nehézség volt az is, hogy az erdőben nagyon nehéz bármit mozgatni. Hawaii vulkanikus kőzetből áll, nem látni, de a sűrű aljnövényzet alatt iszonyú éles kövek vannak, úgyhogy mindent nagyon nehéz volt mozgatni. Bár nekünk szinte autóutakat vágtak a dzsungelbe, hogy mozogni tudjunk.

- Kiirtottátok az erdőt?

- Gyakorlatilag igen, de a helyiek azt mondták, hogy ne nagyon bánkódjunk miatta, mert jövőre egy darab út nem lesz ott. Ők folyamatosan irtják, de nem tudnak vele mit kezdeni. Olyan, mint a gaz.

- A vizuális trükkök használata hogyan befolyásolta a munkádat?

- Viszonylag kevés trükk volt, Nimród ragaszkodott hozzá, hogy amit csak lehet, azt élőben csináljuk meg, a robbantásoktól kezdve a ragadozókig. Az előző két filmben a snittek többségében már a ragadozók is rajzolva voltak, itt viszont mind eredetiek. Egy nagyobb CGI-snitt van a filmben, amikor a kutyák támadnak. Ott előre meg kellett lennie fejben, hogy mit szeretnénk látni, hogyan mozog a kutya, és ahhoz az üres képeket kellett fölvenni. Ez viszonylag lassan megy, mert minden pozíciót, mindent le kell mérni, körbe kell fotózni, hogy a trükkösöknek legyen elég alapanyaguk, amire aztán megrajzolják a kutyákat.

Jelenet a Ragadozók-ból

- Tehát semmi nem ugrált ott valójában.

- A mozgó jelenetekben nem, de amikor például Stansre (Walton Goggins figurája a filmben - a szerk.) ráugrik a kutya, ahhoz volt egy épített kutyánk, ami tudta mozgatni a fejét. Amikor nagyon közel voltak egymáshoz, akkor azt használtuk, a tágabb felvételen meg az animáltat.

- Amikor először láttad a kész filmet, nem volt olyan érzésed, hogy a trükkök belerondítanak a munkádba?

- Nem, de az ember egyébként sosem elégedett a trükkökkel, én ezt már megtanultam. Mindig picit mást képzelsz el, mint amilyen lesz. De megmondom őszintén, én a legutolsó verzióját a trükköknek még nem is láttam. Amikor eljöttem Los Angelesből a fényelés végén, akkor még naponta cserélték a trükköket. Mindig a leadás előtti utolsó pillanatban készülnek el, sőt, volt olyan verzió is, hogy Európában még a rosszabb trükkökkel jönne el a film.

- Tényleg?

- Ez sok filmnél előfordul, hiszen ha a filmet egyszerre mutatják be Amerikában és Európában, akkor az európai kópiát négy-öt nappal korábban el kell kezdeni gyártani, mert még feliratok jönnek rá, és utaztatás van. Öt nap a trükkök szempontjából nagyon sokat számít, minden egyes nappal jobbak és jobbak lesznek. És itt is volt róla szó, hogy amelyik verzió éppen kész lesz, az kerül az európai mozikba, és az amerikait még tovább finomítják. De végül nem ez lett, idejében megjött a Wetától és a Hybride-tól is az a verzió, amit a producerek elfogadtak véglegesnek. De én ezt már nem láttam.

Adrien Brody, Oleg Taktarov és egy döglött kutya a Ragadozók-ban

- A kutyák szerintem kicsit gagyik lettek.

- Nem tudsz olyan filmet mondani, amelyben ezt jól megcsinálták. Ezt a Weta csinálta, akiknél most nincs jobb a világon, de szőrös állatot még nem tudnak úgy megcsinálni, hogy elhidd. Szerintem ez még három év.

- A Kontroll óta nem dolgoztál Nimróddal, aki közben leforgatott két amerikai filmet. Mi volt most a benyomásod, Nimród vizuális ízlésében, elképzeléseiben változott ez alatt az idő alatt?

- Nem, olyan volt, mintha egy nap se telt volna el a Kontroll óta. Nem találkoztunk öt vagy hat évig, bár Nimród mindig szerette volna, ha én fényképezem a filmjeit, de mindig úgy jött ki, hogy nem értem rá. Elképesztő energiája van, amivel mindenkit húz magával a forgatáson, és iszonyú erőt ad. Ugyanez volt a Kontroll alatt is. Persze tanult egy csomó mindent, de igazából nem csinál semmit másként, csak kevesebbet bukik el. Minden film arról szól, hogy kipróbálsz valamit, azt gondolod, hogy működik, és aztán nem működik. Most már sokkal több kérdésére eleve megvan a válasz.

- Neked közvetlenül együtt kellett működnöd Robert Rodriguezzel?

- Robertet ötször ha láttuk az egész forgatás alatt. Nem nagyon volt ott, egyszer-kétszer bejött az elején, és aztán a vége felé. Amikor ott volt, egy fél órát nevetgélt a színészekkel, nem szólt bele a munkánkba. Tudom, hogy Nimróddal azért néha beszélt telefonon, és előállt egy-egy ötlettel, de tiszteletben tartotta, hogy ez Nimród filmje. Robert még nem nagyon volt más filmjén producer, úgyhogy szerintem neki ez furcsa szerep volt. Az én munkámba egyáltalán nem szólt bele, de azt tudom, hogy a végén nagyon elégedett volt. Kaptam is tőle egy plakátot, amire írt nekem egy köszönőlevelet.

Pados Gyula a Sorstalanság forgatásán

- Koltai Lajos készül a Master of Farnow című filmjére, amit te fényképezel majd. Úgy tudtam, hogy erre már megvan a pénz és nyár végén forgatjátok. Mi történt közben?

- Pontosan nem tudom, de európai filmeknél ez mindig úgy van, hogy megvan a pénz, ha megvan ez és az a színész. Van egy sakkjátszma-jellege a dolognak. A színészek sakkoznak azzal, hogy minél nagyobb filmet akarnak elvállalni, és a mienk ilyen szempontból kisebbnek számít, úgyhogy még nem zajlott le teljesen ez a játszma. Sutyinak három-négy ilyen projektje van, ami holnaptól kezdve bármikor elindulhat. Valóban volt egy olyan verzió, hogy augusztusban indulunk, de azóta áttoltuk jövő évre.

- Mondtad, hogy most családostul kimész Miamiba, és valószínűleg karácsonyig ott is maradtok. Mit fogsz kint csinálni?

- Egyelőre Amerikában nincsen filmem, reklámokat fogok csinálni, és aztán kint maradunk a családommal pár hónapot. Nyaralunk is, de lesznek találkozóim is. Van rá esély, hogy elindul egy kinti film, mert öt-hat is van, amelynek olvastam a forgatókönyvét, de még nem találkoztam a rendezővel. De ha közben elindul Sutyi filmje, akkor nagyon szívesen hazajövök.

- Amikor külföldi munka van, mindig felpakolod a családot, és hol itt, hol ott éltek?

- Aha, mindig jön velem a teljes család. Két ötéves kisgyerekem van, akik ezt nagyon imádják, ilyen korban még borzasztó nyitottak. Mindig más oviba járnak, de van Magyarországon egy fix hely, ahova mindig visszamennek. Amikor majd elkezdődik az iskola, el kell gondolkodni rajta, hogy hova fognak járni.

- A pályád legelején Zsigmond Vilmosnak asszisztenskedtél. Ő oltott be azzal a gondolattal, hogy természetes dolog külföldön dolgozni, ott sikeressé válni?

- Félig-meddig Vili bácsi miatt lettem operatőr. Gyerekkoromban nagy dolog volt, hogy ő kiment és fantasztikus filmeket csinált, de azt gondolom, hogy mindenkinek ez a vágya, akár bevallja, akár nem, csak nagyon kevesen vagyunk elég szerencsések hozzá. Sajnos, a mai magyar filmgyártás rettenetesen szegényes, ezt mindannyian tudjuk. Ehhez képest feladatban nekem már sokkal nagyobb inputot jelent kint csinálni filmet. Ha tele lennénk zseniális filmekkel, akkor biztos sokkal nehezebb lenne ez a döntés, de így nem annyira.

Jelenet a Ragadozók-ból

- Hogyan értékeled a fiatal magyar operatőrök szakmai felkészültségét?

- Remek operatőrök vannak, és nagyon jó fiatal rendezőink is vannak, de nincsenek igazán jó, átütő filmek. Nekem az a bajom, hogy amikor Szabó Istvánék annyi idősek voltak, mint most én, akkor a Mephisto nyert a Filmszemlén, most meg a Fekete kefe. Ezt a kettőt én nem tudom egy szinten kezelni. Persze ott van például Mundruczó Kornél és Hajdu Szabolcs, de a filmjeik nagyon nehezen illeszthetők be a kinti rendszerbe. Angliában komoly filmnek a Billy Elliot számít. Nálunk van egy művészfilmes vonal, de más nem nagyon van.

- Csak tíz éve fényképezted az első nagyjátékfilmedet, nagyon hamar eljutottál az A listás hollywoodi filmekhez. Tíz év múlva mit szeretnél elérni? Oscar-díj?

- A cél nem az Oscar-díj, hanem az, hogy egy más országban, egy más kontinensen elfogadjanak. Hogy hiába van a szomszéd utcában egy operatőr, nem őt hívjuk, hanem azt a nagyon jó srácot Afganisztánból. A karrierépítésnek ez az egyik oldala, a másik, hogy ezen belül természetesen minél jobb filmeket kéne csinálni. De lehet, hogy az egyikért csomó mindent föl kell áldozni a másik oltárán.