A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Sacha Baron Cohen talpig zászlóban folytatja a polgárpukkasztást

Vágólapra másolva!
Amikor először jött a hír, hogy Sacha Baron Cohen főszereplésével vígjátékként filmesítik meg Szaddám Huszein Zabibah és a király című romantikus regényét, nem igazán tudtuk, mire számítsunk, de az azóta nyilvánosságra került szinopszisból és a most felbukkant első forgatási fotóból már sejthető, hogy Larry Charles (Borat, Brüno) The Dictator-a nem is különbözik majd annyira Cohen korábbi filmjeitől. Az amerikai zászlós melegítőben feszítő Cohen önmagáért beszél (különös figyelmet érdemel a bebújós vászoncipő!). A Slashfilm összefoglalója szerint a film sztorija teljesen elszakad a regényétől: Cohen egy kegyetlen diktátort alakít, aki az USA-ba utazik egy ENSZ-gyűlésre, és ezalatt a helyére beteszik hasonmását, aki egy mit sem sejtő birkapásztor (mindkét szerepet Cohen játssza). A diktátor Amerikában megismerkedik egy biobolt tulajdonosával (Anna Faris), akitől új gondolkodásmódot tanul, és szerelem is szövődik köztük. A The Dictator-t jövő májusban mutatják be az USA-ban.
Vágólapra másolva!
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!