Meghalt Sylvia Kristel, az Emmanuelle-filmek sztárja

Hatvanéves korában meghalt Sylvia Kristel, az Emmanuelle című erotikus filmek sztárja. Kristelnél 2005-ben diagnosztizáltak gége- és tüdőrákot, az idén júliusban pedig szélütés miatt került kórházba. Ügynöke nyilatkozata szerint a színésznő az éjszaka folyamán, álmában halt meg.

Sylvia Kristel a hollandiai Utrechtben született. Szülei egy hotelt igazgattak a városban, viszonylagos jólétet biztosítva gyermekeiknek. Ez azonban korántsem jelentette azt, hogy a későbbi Emmanuelle nyugodt családi környezetben nőtt volna fel. A 21-es szobában laktak, ha nagyon sok volt a vendég, átköltöztek a parányi 22-es szobába. Apja is, anyja is alkoholista volt, Sylvia már kislányként természetesnek vette, hogy az alkohol a napi élet része. Ha nem tudott elaludni, az anyja kiskanállal adta neki a konyakba mártott cukrot. Tizennégy éves korában rajtakapta apját egy ismeretlen nővel a hitvesi ágyban. Gyermekkorának legnagyobb traumája tizenhat évesen érte, amikor az apja egy új nővel állított be a hotelba, és kijelentette, hogy mostantól vele fog élni. Neki is, és az anyjának is új otthon után kellett néznie.

Karrierjének kezdeti éveit végigkísérte a dac, a bizonyítási vágy. Meg akarta mutatni az apjának, hogy képes egyedül is megcsinálni a szerencséjét. Olyan híres akart lenni, hogy az apjának ne legyen más választása, minthogy gratuláljon neki. Szigorú protestáns közegben nevelkedett, a nagymamája még a tükröt is letakarta újságpapírral. Később, apácák által vezetett, bentlakásos katolikus iskolába íratták a szülei. Ezért is lehet, hogy viszonylag későn döbbent rá, hogy milyen kivételes adottságokkal rendelkezik. Tizenhét évesen megállította egy férfi az utcán, és azt mondta neki: "Köszönöm! Már az boldoggá tett, hogy magára nézhettem!" Mindig is félénknek tartotta magát, de nem jött zavarba, ha le kellett dobnia magáról a ruhákat. Modellkarrierje gyorsan ívelt felfelé. Előbb a Miss TV Holland szépségversenyt nyerte meg, majd a Miss TV Europe-ról is elhozta a fődíjat. A holland miniszterelnök táviratban gratulált neki.

Sylvia Kristel az Emmanuelle-ben

Ő azonban színésznő akart lenni. Az Emmanuelle című erotikus botrányregénynek egy hosszú fekete hajú eurázsiai nő volt a főszereplője. A leírás alapján Sylvia Kristel nem volt alkalmas a szerepre: magas volt, törékeny testalkatú és rövid, göndör haja volt. A meghallgatáson aztán lenyűgözte a rendezőt (Just Jaeckin) természetes szépségével, arisztokratikus kisugárzásával. Jaeckin elvitte Párizsba, és kiharcolta a producernél (Yves Rousset-Rouard), hogy ez a teljességgel ismeretlen nő játssza el a főszerepet.

A producernek nagy tervei voltak a filmmel. Ő nem egy szimpla szexfilmet akart készíteni, amelyet aztán az ezekre szakosodott mozikban vetítenek, lopva arra járó, magányos férfiaknak. Egy olyan könyv jogait vette meg, amely be volt tiltva ugyan a hatvanas évek Franciaországában, de ezzel együtt óriási népszerűség övezte. A regény egy unatkozó diplomatafeleség szexuális felszabadulását mesélte el egzotikus thaiföldi helyszíneken. Rendezőnek Just Jaeckint nyerte meg a producer, aki a felkérés előtt divatfotósként szerzett magának hírnevet. Yves Rousset-Rouard az Utolsó tangó Párizsban után elérkezettnek látta az időt arra, hogy egy művészi igényességgel leforgatott erotikus filmet a nagy mozik is műsorra tűzzenek. Sylvia Kristel ezt máshogy gondolta. Biztos volt benne, hogy ezt a filmet nem engedik majd bemutatni a cenzorok. Különösebben nem bánkódott emiatt, inkább örült, hogy lehetősége nyílt elutazni Thaiföldre.

Az Emmanuelle előzetese

Hat hónapig valóban úgy tűnt, hogy nem kapják meg a bemutatáshoz szükséges engedélyt az alkotók. Mehetett volna persze a pornómozikba, de ők a fősodorbeli filmekkel akarták versenyeztetni az Emmanuelle-t. A patthelyzetet Georges Pompidou, a francia köztársasági elnök halála oldotta fel. Az újonnan felálló kormány lazított a cenzúrán, és az illetékes hatóság most már engedélyezte a film bemutatását.

Az Emmanuelle sikere minden képzeletet felülmúlt. A korabeli francia plakáton Kristel egy nádszékben ül, kimért, várakozó pózban, de mégis buján, felkínálkozva, félig levetett alsóneműben, fedetlen mellekkel. A nyakában logó gyöngysort sejtelmesen a szájához emeli. Az igéző tekintete olyan, mintha direkt keresné a szemkontaktust a járókelőkkel: gyere el a moziba, ott várok rád. A botrányra érzékeny szóbeszéd azonnal felkapta a filmet, és hamarosan hosszú sorok kígyóztak a mozipénztárak előtt.

Az Emmanuelle francia és lengyel plakátja

Egyedülálló módon, a következő héten mindig többen voltak kíváncsiak a filmre, mint az azt megelőzőn. 300 millió ember vett rá mozijegyet, ha beleszámítjuk a videót, és egyéb terjesztési formákat, több mint 600 millió ember látta. Volt egy filmszínház a Champs-Élysées-n, amely 13 éven át tartotta műsoron az Emmanuelle-t. Franco tábornok Spanyolországában nem engedélyezte a film bemutatását. A spanyolok azonban ebbe nem törődtek bele, és átjártak Franciaországba, hogy megnézhessék az Emmanuelle-t. Egy határ menti francia városban, Perpignanban, körülbelül százezer jegyet adtak el a filmre. A város lakossága még 2006-ban is csupán 117 500 volt. Ebből könnyen kikövetkeztethető, hogy a moziban túlnyomó többségben spanyolok ültek. Elképesztőek ezek az adatok. Soha azóta szexfilm nem futott be ekkora karriert. Adja magát a kérdés, hogy mégis, mi volt az Emmanuelle titka?

Kristel szerint az, hogy a lehető legjobb időben mutatták be. A hatvanas évek második felének szexuális forradalma ugyan megágyazott az ilyen típusú filmeknek, sok hasonló softcore alkotás készült az Emmanuelle-t megelőzően is (Marie Liljedahl! Christina Lindberg!), de ez volt az első erotikus mozi, amely sikeresen átütötte a mainstream falát. Az átlagközönség először szembesült a szex nyílt mozgóképes ábrázolásával. Hamar lerendezett menet a repülő vécéjében, édes hármas, önkielégítés egy nádszékben, leszbikus incselkedés egy squashteremben. Csupa olyan dolog, amire ma már fel sem kapjuk a fejünket, még talán akkor sem, ha egy nagy stúdió által készített filmben látjuk. Akkoriban viszont ez szenzációnak, tabudöntésnek számított.

Sylvia Kristel az 1977-es cannes-i filmfesztiválon

Meglepő módon az Emmanuelle nézőközönségének egy jelentős részét nők tették ki. Tömegek számára hatott felszabadító erejű élményként a film, mintha a Káma-szútra egy példányát nyomták volna a kezükbe. Sylvia Kristel kapott olyan levelet, amelyben egy női néző azért hálálkodik neki, mert a film megmentette a házasságát. Japánban állítólag felállva tapsoltak és éljeneztek a nők annál a résznél, amikor Emmanuelle pózt váltott szex közben, és ő került felülre. A női egyenjogúság szimbólumaként tekintettek Sylvia Kristelre a szigetországban.

Mai szemmel nézve nehezen hihető, hogy ez a mozi tényleg ekkora hatással tudott lenni az emberekre. Összehasonlítva az azóta elkészült szexfilmekkel, még softcore mércével is szolidnak mondható a benne található erotikus tartalom. Talán a puncijába cigit dugó és azt meggyújtó thai táncoslány az egyedüli olyan rész, amelyet még manapság sem lehetne szó nélkül hagyni. Ettől a hatásvadász betéttől eltekintve két dologban emelkedik ki a film a mai napig a mezőnyből. A fényképezése elsőrangú: Just Jaeckin divatfotósként szerzett tudását átmentette ebbe a filmbe is. A történet persze a műfajhoz illően bugyuta, de a soft focus miatt az elmosódottság érzetét keltő, és emiatt néha álomszerű képek bármelyik korabeli A-kategóriás filmmel összevetve megállják a helyüket. Nyoma sincs a mai produkciókat jellemző igénytelenségnek.

Sylvia Kristel az Emmanuelle című filmben

A másik pedig az, hogy a rendező nem tévedett, Sylvia Kristel tökéletes volt a főszerepre. Hiába nyilatkozta azt szerényen Sylvia, hogy az időzítés volt az oka a sikernek, ez csak részben volt igaz, kellett ő is hozzá. Már ebben a filmben is bebizonyította, hogy nemcsak a szépsége miatt van helye a filmvásznon, hanem a tehetsége okán is. Ez a fiatal holland nő egyáltalán nem volt az a típus, akire az ember egy szexfilmben számítana. Egyáltalán nem volt például kurvás. A belőle áradó természetesség és ártatlanság nagyon sokat hozzátett a filmhez.

A hatalmas közönségsiker mellé azonban szakmai elismerés már nem társult. A kritikusok egy valódi történet nélkül folydogáló exploitationfilmet láttak benne, a feministák pedig azért támadták az Emmanuelle-t, mert szerintünk a nőt egyszerű fogyasztási cikként ábrázolja. Az alkotók azzal védekeztek, hogy ők pont hogy egy emancipált nő portréját alkották meg. A filmmel szembeni legtalálóbb kritika az volt, hogy tényleg egy önálló, szabad szellemű nő a főszereplője, de ez csupán illúzió, ugyanis végig úgy viselkedik, ahogy azt a férfi néző szeretné. Sylvia Kristel is felemás érzelmekkel viszonyult a filmhez, amelyik világsztárrá emelte. A forgatáson is több kellemetlen élmény érte: az ópiumbarlangos nemi erőszak jelenetet két helyivel vették fel, akik konkrétan bevadultak, és durván taszigálták, valamint tépkedték Kristel ruháit. A színésznő ezek után kikötötte, mondhat bármit a rendező, ő ezeknél a jeleneteknél végig bugyit fog viselni. Just Jaeckin arra is rá akarta beszélni, hogy miközben megerőszakolják, ő játssza el azt, hogy fokozatosan behódol, majd örömét is leli az aktusban. Kristel erre nem volt hajlandó, visszautasította annak a gondolatát is, hogy a nemi erőszakot élvezheti az áldozat.

Az Emmanuelle 2 előzetese

Az Emmanuelle páratlan sikere hatalmas lökést adott Sylvia Kristel karrierjének. Ez azonban azt is jelentette, hogy a nézők a szexben szabadságát meglelő Emmanuelle-lel azonosították a színésznőt, és ilyen szerepekben akarták viszontlátni. 1974-ben Tordai Teri oldalán meztelenkedett a Júlia című német szexvígjátékban. Az első rész után még háromszor játszotta el a neki hírnevet adó karaktert. Az 1984-es Emmanuelle 4-ben egy teljesen idióta csavarral írták ki a történetből. A történet egy pontján plasztikai műtétnek veti alá magát a főhősnő. A beavatkozás után, megfiatalodva, egy másik színésznő (Mia Nygren) vette át Emmanuelle szerepét.

Alex Cox angol rendező, kritikus és spagettiwestern-fanatikus szerint a második rész a sorozat legjobban sikerült darabja. Emmanuelle szexdémonként tér vissza benne, és immáron ő manipulálja kénye-kedve szerint az embereket. Cox egyenesen a Volt egyszer egy vadnyugat-hoz hasonlította a második epizódot: ahogy Sergio Leone remekművében is összesűrítve kapjuk meg a western zsáner toposzait, úgy az Emmanuelle 2 is felvillantja a hetvenes évek softcore filmjeinek összes jellemző vonását, és ezekkel bátran el is játszik.

Az Emmanuelle 2 amerikai plakátja

Hiába próbálta szerepvállalásaival megmásítani a róla kialakult képet, még a nyolcvanas években is buja szexistennőként tekintettek rá, és ilyen szerepekkel találták meg. 1981-ben ismét egy erotikus botrányregény filmadaptációjában vállalt főszerepet. A Lady Chatterley szeretője a jobban sikerült filmjei közé tartozik, az 1985-ben Magyarországon forgatott Mata Hari-ról ez azonban már nem mondható el. Hiába volt adott egy valósággal filmvászonra termett, izgalmas karakter, a végeredmény pocsék lett.

Pályafutása legizgalmasabb filmjeit a hetvenes évek második felében forgatta. Olyan nagynevű rendezőkkel dolgozott együtt, mint Roger Vadim (A hitetlen asszony), vagy Claude Chabrol (Alice utolsó szökése). És olyan híres színészekkel jászott együtt, mint Rutger Hauer (Pastorale 1943), Alain Delon (Airport 79 - Concorde), Gerard Depardieu (René la canne), és Jean-Louis Trintigant (Játék a tűzzel).Önéletrajzi könyvében a Periféria főszerepét nevezte meg legerősebb alakításának Sylvia Kristel. És valóban, Walerian Borowczyk nyomasztó hangulatú, erotikus művészfilmje a színésznő karrierjének méltatlanul kevéssé ismert csúcspontja. A korszak jellegzetes popszámai (10cc, Elton John, Pink Floyd) szólnak a háttérben, miközben a luxusprostituált és a feleségét és fiát elveszítő férfi kapcsolata fokozatosan elmélyül. Érdemes még megnézni Sylvia Kristeltől az Alice utolsó szökésé-t, amely az Alice Csodaországban szabadon értelmezett adaptációja. A rémálomszerűen bonyolódó történetben Sylvia Kristel egy magányos kastélyban talál éjjeli menedékre. Másnap azzal szembesül, hogy a birtokot képtelenség elhagyni.

A Periféria című film előzetese

Az ötödik muskétás (1979) forgatásán összejött Ian McShane-nel (Deadwood). Sylvia Kristel követte őt Hollywoodba, abban a reményben, hogy ott is sikerül befutnia. Kapcsolata McShane-nel azonban távolról sem volt harmonikus. Elmondása szerint nem illettek össze, úgy éltek, mint a Nem félünk a farkastól házaspárja: ittak, veszekedtek és szeretkeztek. Egy összezördülés végén leesett az állapotos Sylvia Kristel a lépcsőn, és elvetélt. Kapcsolatuknak nem sokkal ez után vége lett. A hollywoodi életstílus őt is beszippantotta, fényűző partikra járt, berúgott, viharos gyorsasággal szokott rá a kokainra. A helyzetet súlyosbította, hogy nem volt egy törtető típus, ezért a szerepek elkerülték. Unatkozott, feküdt a szobájában, és egész nap kokaint fogyasztott. Drága "hobbija" a csőd szélére taszította. Egyik nap azzal kereste meg a könyvelője, hogy most vagy abbahagyja a drogozást, vagy eladja a házát. A leszokás keserves folyamatnak bizonyult, hat évnek kellett eltelnie, hogy ne gondoljon többé a kokainra.

Hollywoodi korszakának leghíresebb szerepe a Magánórák című szexvígjátékhoz fűződik. Ez a mozi is Sylvia Kristel Emmanuelle-lel szerzett hírnevére épített. Egy francia házvezetőnőt alakított a filmben, aki elcsábítja a rá bízott 15 éves fiút. A színésznő életében akár komoly fordulópontot is jelenthetett volna a Magánórák, de egy elsietett döntés mindent elrontott. Úgy egyeztek meg a producerrel, hogy a fix gázsi mellett a film majdani bevételéből is arányosan fog részesedni. Három héttel a premier előtt felhívta a producer, hogy hajlandó-e 150 ezer dollárért eladni a részesedését. Ő igent mondott. A film hatalmas siker lett, csak az Egyesült Államokban 50 millió dollár bevételt hozott. Sylvia Kristel ebből a pénzből nem kapott semmit.

A Magánórák című film

A nyolcvanas évek végén ismét megházasodott, azonban ennek a kapcsolatnak is tragikus vége lett. Újdonsült férje, Phillipe Blot a felesége pénzén próbálta beindítani rendezői karrierjét. Szánalmasan gyengén sikerült filmjei (The Arrogant) azonban elbuktak, és ennek következtében Sylvia Kristel szinte teljes vagyona odaveszett. Az anyagi csődöt válás követte.

A kilencvenes években még vállalt pár mellékszerepet Emmanuelle tévéfilmekben, aztán fokozatosan felhagyott a színészettel, és az elmúlt években már tényleg csupán néhány parányi epizódszerepre mondott igent. 2004-ben egy animációs rövidfilmet rendezett Topor et moi címen, amely a hetvenes évek Párizsának művészvilágába kalauzolja el a nézőt. A film Roland Topornak állít emléket, ő volt az, aki elkezdte festeni tanítani Kristelt. Utolsó szerepét a Le ragazze dello swing című 2010-es olasz tévéfilmben kapta, amelyben Osvárt Andrea édesanyját játszotta.

Lotte Verbeek, Sylvia Kristel, Osvárt Andrea és Elise Schaap a Le ragazze dello swing-ben

A kétezres években torokrákot, majd pár évvel később tüdőrákot diagnosztizáltak nála. Mindkettőből kigyógyult. 11 éves kora óta folyamatosan dohányzott, amiről aztán, nagy valószínűséggel a betegsége miatt pár éve leszokott. Az orvosa tanácsára napi három pohárban maximalizálta az italfogyasztást. Amszterdamban élt egy parányi lakásban, szerény körülmények között. Az otthona alatt egy bár üzemelt.

Fiatalon kezdett festeni, e mellett a hobbija mellett élete végéig kitartott. Néha el is adott pár festményt. Magányát az első komoly kapcsolatából (Hugo Claus, belga író) származó fia, Arthur enyhítette, aki rendszeresen látogatta. Alakulhatott volna sokkal szebben is az élete, de a vele készített interjúkban sohasem adta jelét az önsajnálatnak. Gyakran mosolygott ezeken a felvételeken, de persze a fájdalom azért ott bujkált a szája szögletében. Nem sírta vissza az elmúlt dicsőséges időket, nagy őszinteséggel vallott a karrierjéről, és képes volt reálisan értékelni is azt. Nagyon erős és intelligens nőnek kellett lennie, hogy képes volt így megbékélni a sorsával. Ami megtörtént, megtörtént, nincs értelme ezeken a dolgokon görcsölni.