Vasember most menő igazán

A Vasember 3-ban Robert Downey Jr. minden eddiginél szórakoztatóbb Tony Stark, az akciójelenetek pedig újszerűek és dinamikusak. Shane Black, aki egyszer már feltámasztotta Downey Jr. karrierjét, most a Vasember-szériába is új életet lehelt.

Viszonylag ritkán fordul elő, hogy egy film-franchise harmadik része nagyobbat üt az elődeinél, vagy akár az, hogy különösebb okunk lenne előre bízni abban, hogy jobb lesz a korábbi részeknél. A Vasember 3 kivétel: Jon Favreau az első, abszolút élvezhető Vasember-ét egy zavaros, kétórás játékidejénél hosszabbnak érződő, ellaposodó második résszel folytatta, ezért kifejezetten megörültem, amikor kiderült, hogy a harmadik filmet már nem ő, hanem Shane Black csinálja. Róla két dolgot érdemes mindenképpen tudni. Az egyik, hogy ő írta a 80-as, 90-es évek legszórakoztatóbb akciófilmjeinek és akciókomédiáinak némelyikét (Halálos fegyver, Az utolsó cserkész, Utánunk a tűzözön), és hogy ő élesztette újra Robert Downey Jr. drogfüggőség miatt kisiklott karrierjét a 2005-ös Durr, durr és csók-kal.

Robert Downey Jr. a Vasember 3-ban

Shane Blacket tehát az isten is arra teremtette, hogy Vasember-filmet rendezzen: szuper érzéke van az akciójelenetekhez, ironikus humora pont olyan, mint Tony Starké, és Downey Jr.-ral egyszer már nyerő párost alkottak. Nos, nem kellett csalódnom, a Vasember 3 lényegesen jobb a második résznél, és lekörözi még az első filmet is.

A sztori nem sokkal a Bosszúállók vége után kezdődik: az eseményektől kissé megzuhant Tony Stark (Robert Downey Jr.) álmatlanságban, és mint kiderül, pánikbetegségben szenved, és ahelyett, hogy barátnőjével, Pepper Pottsszal (Gwyneth Paltrow) töltené az idejét, éjszakánként újabb és újabb Vasember-páncélokat fabrikál a borospincéjében. Eleinte nem sokat törődik a Mandarin (Ben Kingsley) nevű, lenyomozhatatlan eszközökkel robbantásokat végrehajtó terrorista felbukkanásával sem, de amikor egykori biztonsági embere és barátja, Happy (Jon Favreau kötelező cameója) az egyik robbantásban súlyosan megsebesül, felveszi a kesztyűt. A cselekmény visszapillantással indul egy 1999-es szilveszteri buliban, ahol Stark találkozott egy sánta tudóssal (Guy Pearce) és összeszűrte a levet egy másik, lényegesen szexibb tudóssal (Rebecca Hall), amiből hamar összeáll a kép, hogy ki és hogyan robbantgat itt igazából.

Ben Kingsley a Vasember 3-ban

Hogy tényleg jó kezekbe került a film, az elég hamar bebizonyosodik, konkrétan akkor, amikor a Stark arrogáns tévényilatkozatára reagáló Mandarin néhány helikoptert küld az erődítményszerű, lenyűgöző luxuskérójához, és az egészet a levegőbe röpíti úgy, hogy Stark és Potts alig élik túl a bulit. Parádés robbantásokkal engem egyáltalán nem lehet megvenni, sőt, általában ilyenkor kapcsolok ki, és kezdek egész máson gondolkodni, de Black olyan dinamikusan rendezte meg a jelenetet, annyira behúzza a nézőt, hogy maximálisan lekötötte a figyelmemet, és valószínűleg még a szívem is gyorsabban kezdett verni.

Ez a lendület szerencsére a későbbi akciójelenetekben sem vész el. A film érdekes újítása, hogy Tony Stark teljesen távirányíthatóvá tette a Vasember-páncélt. Bárhol legyen is, megfelelő mozdulatra a páncél darabjai odasüvítenek hozzá, és a testére rápattanva összeáll az öltözet, de azt is megteheti, hogy a távolból irányítja az üres páncél akciózását. Ezek aztán egy csomó olyan bravúros, újszerű akciójelenetet tesznek lehetővé, amelyekhez hasonlókat az előző filmekben nem láthattunk.

Robert Downey Jr. és Don Cheadle a Vasember 3-ban

Stark pedig - problémáival együtt is - maradt az a nyeglén szarkasztikus, sármos és hiú pasas, aki volt. Sokszor leírtuk már, hogy Robert Downey Jr. milyen pompás választás volt erre a szerepre, még Favreau sem titkolta, hogy részben zűrös múltja miatt választotta a színészt az alkoholista playboy megformálására. Downey Jr. az előző filmekben is szembetűnő élvezettel játszotta Starkot, de most, a filmet nemcsak rendező, hanem társíróként is jegyző Blackkel párban sikerült még több élettel megtölteni és még szórakoztatóbbá tenni a figurát.

Robert Downey Jr. és Gwyneth Paltrow a Vasember 3-ban

Starknak minden helyzetre jut egy szellemes fricskája, amit akkor is odavet, ha éppen életveszélyben van, és úgy iszonyú menő, hogy közben egy csomószor esetlen és bénáskodik is. Néha mintha kifejezetten a Durr, durr és csók-beli szerethető balfácán figuráját idézné meg. És végre a mellékszereplőkön is van mit fogni: Pepper Potts már nemcsak fessen álldogál Tony Stark mellett, hanem átélhető viszony alakul ki köztük, és valódi feladatot is ad neki a forgatókönyv, a Mandarin a film végére minden idők egyik legmókásabb főgonoszává válik, a komoly Rebecca Hall pedig furcsa módon nem lóg ki, hanem váratlan drámai súlyt ad a jeleneteinek.

Rebecca Hall a Vasember 3-ban

Black ezer aprósággal formálta a saját képére a filmet, és bár egyáltalán nem lett hűtlen a Favreau-filmek Vasember-figurájához, lehetséges, hogy a képregények keményvonalas rajongói kevésbé fogják értékelni ezt a harmadik részt, amiben Tony Stark páncél nélkül, egy szál pólóban, házilag barkácsolt fegyverekkel hatol be az ellenség főhadiszállására, és többször vezéreli messziről a Vasember-páncélt, mint ahányszor belebújik. Black rajongói viszont egész biztosan örülni fognak az író jellemző poénjainak, és élvezettel fedezik fel az elszórt utalásokat a korábbi filmjeire. Nekik elöljáróban talán elég csak annyit mondani, hogy a film karácsonykor játszódik. Mikor máskor?