Ötvenöt éves korában elhunyt Kamondi Zoltán filmrendező, a Halálutak és angyalok, Az alkimista és a szűz és a Dolina alkotója. A Balázs Béla-díjas művész halálát a Props Commando nevű ügynökség jelentette be a Facebook-oldalán. A hírt a Filmművészek Szövetsége is megerősítette, csütörtökre virradó éjjel váratlanul érte a halál. A temetéséről később intézkednek.
Tavaly forgatta le Halj már meg! című legutóbbi filmjét Ónodi Eszter, Cserhalmi György és Kováts Adél főszereplésével. A történet mozgatórugója egy hatvanas éveiben járó mozdonyvezető hirtelen halála, mely következtében az elhunyt kettős életére, egy szerelmi háromszögre, a zavaros múltra és gyanús alvilági kapcsolatokra is fény derül. Egy titkos szállítmány a gazdagság reményével kecsegteti az elhunyt hozzátartozóit, akik szeretnék megtudni, kit is szerettek valójában. A film utómunkája jelenleg is zajlik, a mozibemutatót az év végére tervezték.
Kamondi 1988-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, már a rövidfilmjeivel is számos díjat nyert fesztiválokon. Makk Károly forgatókönyvírója, társrendezője volt. A Halálutak és angyalok című első nagyjátékfilmje a cannes-i filmfesztivál Un certain regard nevű szekciójában debütált. A 2002-es Kísértések világpremierje a berlini filmfesztivál versenyprogramjában volt, a Bodor Ádám Az érsek látogatása című regénye alapján öt évvel később készült Dolina pedig a Karlovy Vary filmfesztiválon versenyzett.
Pályája során számos díjat kapott: 1986-ban elnyerte a nyugat-berlini rendezői díjat, 1992-ben a San Remó-i legjobb zenés film díját, 1993-ban az országos színházi találkozó fődíját, 1996-ban és 2002-ben a filmszemle díját, 1997-ben és 2003-ban a filmkritikusok díját, 1999-ben a manchesteri legjobb független film díját, a magyar színikritikusok díját, 2002-ben a várnai filmfesztivál, valamint a phenjani filmfesztivál díját.
A Halálutak és angyalok forgatásán ismerkedett meg Eszenyi Enikővel 1990-ben, de csak tízenhat évvel később lettek egy pár. 2011-ben a Vígszínház színpadán is rendezte is a színésznőt Az öldöklés istene című előadásban. 2007-ben Kamondi így mesélt a kapcsolatukról az Origónak: "Másfél éve vagyunk lényegében együtt, de az a tizenhét év, amit nem töltöttünk együtt, de munkában és egyéb módokon mégis együtt töltöttünk, részévé vált a kapcsolatunknak. Ez a másfél év nem másfél év, hanem tizenhét évnek a másfél évbe való sűrítése, és minden elkövetkező új perc ehhez adódik hozzá. Nagyon bonyolult és nagyon mély érzelmi tér ez, amiben mi együtt létezünk." Négy évvel később szakítottak.
A gimnázium alatt Kamondi tudományos pályára készült, később matematika-filozófia szakra járt az ELTE-re, amikor azonban évek kemény munkájával megírta az első tanulmányát, már nem látta az értelmét. "Akkor feltettem magamnak azt a balga kérdést, hogy 'Miért?'. Mi értelme van ennek, miért szántam rá ennyi időt? Természetesen nem tudtam erre válaszolni, de annyira nem, hogy lényegében ki sem keltem az ágyból hónapokon keresztül" - mesélte az Origónak 2007-ben. "Ebből aztán automatikusan következett, hogy otthagytam az egyetemet, jött a kallódás, a családom belerokkant. Próbáltam olyan valamit találni magamnak, ahol ez a kérdés nem merül fel, és én ezt a filmezésben találtam meg. Nekem ez nem a szakmám, hanem ez az életem. Ez táplál, ebben élek. Ha az előbbi kérdés valaha felmerül majd bennem egy filmmel kapcsolatban is, abbahagyom. Maximális hit, eltökéltség és odaadás nélkül nem lehet csinálni."
Jó innen elmenni és még jobb visszajönni
Kamondi Zoltánnal a Dolina kapcsán beszélgettünk arról, hogyan mentette meg az életét Spiró György, milyen viszony fűzi Magyarországhoz, miért nem lett belőle matematikus, mit gondol a rendszerváltásról vagy a Dolina egymilliárdos költségvetéséről, és arról, milyen szerelmet él meg Eszenyi Enikő oldalán. Interjú.