A barátaim megvásárolták a ráncaimat

A magyar film eltántoríthatatlan nézőinek régóta ismerős lehet az arca, mert ha csak pár jelenetben bukkant is fel, a legjelentősebb rendezők munkáiban szerepelt és hagyott mély nyomot. Makk Károly, Bacsó Péter, Szabó István, majd Fehér György és Tarr Béla többször, és a fiatalok is előszeretettel hívták szerepelni: Fliegauf Bence szerint egyenesen Max von Sydow ötödik kerületi alteregója. Legutóbb Nemes Gyula kísérleti filmjében, a Zeróban játszott a mindenkori hatalmat képviselő öltönyös urat, mert az öltöny nála alap, nyakkendő nélkül fényképezni sem engedi magát. Lénárt István eredetileg gyártásvezető volt, negyven évig a Magyar Televízió munkatársa, és a színészetet sosem tekintette hivatásának. 95. születésnapján köszöntjük ezzel az interjúval.

• 1921. április 7-én született.
• A második világháború utáni első gyártásvezető-osztályban végzett a Filmművészeti Főiskolán.
• A legnagyobb rendezők mellett kezdett: Várkonyi Zoltán, Fábry Zoltán filmjeiben dolgozott.
• Azért bocsátották el a Filmgyárból, mert az akkori fiatal generációval (Makk Károllyal, Szász Péterrel, Bacsó Péterrel) külön filmstúdiót akartak létrehozni.
• Negyven évre a Magyar Televízióhoz került, ahol 100-150 operatőrt irányított.
• Fehér György is a beosztottja volt az MTV-ben, amikor kölcsönösen szívességet kértek egymástól.
• Makk Károly kérte fel arra, hogy szerepeljen egy Bacsó-filmben.
• Elsősorban elegáns megjelenése és korai ráncai miatt hívták szerepelni egyre többen.
• Tarr Béla A londoni férfi című filmje kellemetlen élmény volt számára.
• Fliegauf Bence és Muhi András felkérését megtiszteltetésnek tekintette.
• A sors valamiért mindig a megszállott művészfilmesekkel hozta össze.

A filmszakmában kezdte gyártásvezetőként, aztán negyven évig televíziózott, és végül visszatért a filmhez egy más minőségben. Melyik műfaj áll közelebb önhöz?

Igazság szerint először a kis Madáchban kezdtem, ami ma Örkény Színház, akkoriban pedig a Színművészeti Főiskola gyakorlóterepe volt. Ott indult el a színházi-filmes-televíziós életem egy akkoriban híres előadással, amelyben Ladányi Ferenc és Greguss Zoltán játszott, 1945-46-ban.

Először színházban dolgozott - Lénárt István Fotó: Polyák Attila - Origo

Mindig is a művészvilág közelébe vágyott?

Igen, tudatosan törekedtem erre. A felmenőim újságírók és egyéb link társaság volt, ezért amikor 1945-ben elindult a háború utáni élet, elsőként egy színházban kerestem munkát.

De alkotótevékenységre nem gondolt akkor még?

Érdekes módon nem. Mindig organizátor szerettem volna lenni, a szervezőmunka érdekelt. A Madách színházi ügyködés mellett például részt vettem az Első Országos Kultúrverseny szervezésében, aminek révén beutaztam az egész országot népi együttesek után kutatva – a mátészalkai cigányoktól kezdve a dobozi hagyományőrzőkig mindenkit meglátogattam. Érdekes munka volt, tulajdonképpen akkor ismerkedtem meg Magyarországgal. Ezt követően kerültem ösztöndíjasként a Filmgyárba.

Épp nemrég láttam egy korabeli filmhíradórészletet arról, kikkel indították újra a Filmművészeti Egyetemet a háború után: Makk Károly, Bacsó Péter, Hildebrand István, Kovács András jártak az első évfolyamba…

Tulajdonképpen a minisztérium és a Főiskola közösen indította a filmes gyártásvezetői szakot, ahová másik nyolc-tíz diákkal, például Föld Ottóval, Bajusz Józseffel, Gulyás Lajossal együtt felvettek (a cikk végén többet megtudhat az aláhúzott nevű emberekről - a szerk.). A filmgyári munka és a főiskolai oktatás párhuzamosan zajlott egymással, és a kollégáim is később, az ötvenes évektől gyártásvezetőként, filmgyári igazgatóként működtek.

Mészáros Ági és Szirtes Ádám a Simon Menyhért születése című filmben Forrás: Mokép

Filmgyári ösztöndíjasként kikkel dolgozott az elején?

Például Keleti Mártonnal az Erkel-filmjében – de még csak felvételvezetőként. Aztán az első önálló gyártásvezetői munkámat Várkonyi Zoltánnal készítettem, Déry Tibor Simon Menyhért születése című művéből. A társrendező Makk Károly volt, az első asszisztens Hintsch György, a két főszereplő Mészáros Ági és Szirtes Ádám voltak. A történet azt meséli el, hogy tél elején az erdész felesége szülésre készül, de egyszerre akkora hó zúdul le az égből, hogy nem tud kimozdulni az erdei házukból. A film középpontjában az állt, hogy az orvos és a bába hogyan jut fel hozzá a hegyre.

Izgalmas feladat volt, mert decemberben még fekete karácsonyunk volt, és nem tudtam elképzelni, hogyan fogunk Magyarországon járhatatlan, havas utakat produkálni. De Isten velem volt, mert január első napjaiban lehullott a hó, és két hónapon keresztül olyan magasan állt a Bükkben, hogy autóval nem is lehetett közlekedni.

Az akkori nehéz reflektorokat és gépeket ökrökkel vontattuk a helyszínre.

Nagy küldetés volt akkoriban filmeket készíteni?

Számomra az volt. Nem beszélve arról, hogy Várkonyi Zoltán akkoriban már egy beérkezett színész-rendező-színházigazgató volt, nekem meg ez volt az első önálló gyártásvezetői munkám. Nagyon jól kijöttünk egymással. Bár ő sokkal rutinosabb szervező volt, mint én, de méltányolta, hogy én vagyok a gyártásvezető. Később is olyan nagy nevekkel dolgoztam együtt, mint Bán Frigyes, Gertler Viktor vagy Hegyi Barnabás - bár ezek a maga korosztályának már nem sokat mondanak.

A legnagyobb filmrendezőkkel dolgozott gyártásvezetőként - Lénárt István Fotó: Polyák Attila - Origo

Dehogynem! A gázsiról is ön tárgyalt mindenkivel? Voltak akkoriban sztárgázsik?

Természetesen. Az anyagi ügyeket mind én tárgyaltam, ez volt a munka kényes része. Akadtak nagyon rámenős alkudozók is, de volt, akivel könnyebben boldogultam.

Ki volt akkor a legdrágább színész?

Például Mészáros Ági. Ő már a két világháború között ismertté vált, ekkorra beérkezett színésznő volt, a Nemzeti Színház művésze. Szirtes Ádámhoz képest magasabb rangot képviselt, mert ő munkáskáderként került a szakmába. Ezek nem azonos fokozatok voltak az ötvenes években. De Darvas Ivántól Bihari Józsefig sok színésszel dolgoztam együtt.

Úgy tudom, ’56 után aztán elküldték a Filmgyárból.

Mondjuk, hogy ’58-ban. Még abban az évben dolgoztam egy Fábry-filmben, a Bolond április-ban - ez nem lett nagy siker -, és aztán elbocsátottak. Később a televízióban volt még egy komolyabb gyártásvezetői munkám Németh László Égető Eszter című regényének hatrészes adaptációja, Hintsch György rendezésében. Egy orosz színésznő volt a főszereplő, de ez sem lett sikeres produkció.

Fábri Zoltán, Szécsényi Ferenc, Mensáros László (háttal), Krencsey Marianne, Langmár Béla és Bursi Imre a Bolond április forgatásán Forrás: Filmkultúra

Miért rúgták ki végül a Filmgyárból?

Az akkori fiatal generáció tagjai – Szász Péter, Bacsó Péter, Makk, Fábry Zoltán, Máriássy Félix, akik akkoriban harmincas fiatalemberek voltak – az ’56-os eseményeket követően kezdeményezték, hogy hozzunk létre még egy filmgyárat a nagy Filmgyár mellett, a pasaréti kis stúdióra építve. Én voltam ennek a próbálkozásnak az organizátora, de a körülötte keletkezett irigység és hercehurca miatt, és azért, mert az akkori gyári vezetés ezt összeesküvésnek tekintette, végül kikerültem a gyárból.

Ön vitte el a balhét az egészért?

Jól fogalmazott, ez történt. Bár elsőre nem sikerült kirúgni, mert korábban gyártottam egy Szakadék című filmet, aminek a szerzője az ötvenes évek kulturális minisztere, Darvas József volt, akivel akkoriban összebarátkoztam. Életemben egyszer vele utaztam kormányvonaton, amikor felhozattam Erdélyből egy később híressé vált színésznőt, Bara Margitot. A vele való kapcsolatom a mai napig tart.

Ő vitte el a balhét - Lénárt István Fotó: Polyák Attila - Origo

Nem sokkal azután, hogy ’57 elején először kaptam felmondólevelet a Filmgyárból - indoklás nélkül -, Darvas felhívott telefonon, meghívott a lakására, és közölte velem, hogy szó van róla, hogy ő legyen a Filmgyár új igazgatója. Kérdezte tőlem barátilag, hogy elvállalja-e, és ha igen, eljönnék-e a helyettesének. Mondtam neki, hogy igen, de épp ki vagyok rúgva onnan. Három hét múlva kinevezték igazgatónak, és eltörölte a felmondásomat. Aztán amikor visszavett, közölte velem, hogy

a pártszervezet ellenségesen viszonyul hozzám, és lesi minden lépésem, hol lehetne belekötni.

Végül ’58-ban egy kreált vád alapján ismét kirúgtak, és akkor már Darvas sem tudott megmenteni. Egy formai hibába kapaszkodtak, azt mondták, nem volt szabályos egy statisztakérő lap kiállítása.

Képzelheti, mit jelentett a számomra… Még éppen a mézesheteimet éltem a filmszakmával. Csak az volt a szerencsém, hogy nem kellett elmennem a szövőgyárba szőni, mert Várkonyi és Major Tamás átmentett a színházi világba, és négy évig a Nemzeti Színház szervező propagandatitkára lettem. Persze először a megalakuló tévéhez kopogtattam be, de nem vettek fel, utólag megtudtam, hogy azért, mert az a pletyka keringett rólam, hogy valami ’56-os ügybe keveredtem. A részleteket nem ismerték.

Azért a Nemzetiben sem lehetett rossz, ott játszottak az ország legnagyobb színészei.

Így van, és érdekesen összebarátkoztam közülük sokakkal, Kálmán Györgytől Garas Dezsőig. Jó büntetés volt odakerülni, még ha fájdalmasan érintett is a filmszakmától való elszakadás. Aztán ’62-ben megkeresett a Magyar Televízió, és néhány évtizedre tévés munkatárs lettem.

Viszont később a tévében is találkozhatott filmesekkel… Vagy a tévé akkoriban lenézett műfaj volt a filmhez képest?

Nézze, a filmnek akkor már sok évtizedes múltja volt, ezzel szemben a televízió egy friss szervezetnek számított. Ha valaki a főiskolán végzett, a sikert az jelentette számára, ha a Gyárba került. Csak ha nem sikerült a Gyár, akkor jöttek a tévébe. Kenyeres Gábortól (Kenyeres Bálint filmrendező apja) Ráday Mihályig, Zsombolyai és a többi operatőr mind hozzám került. A csúcsidőben 100-150 operatőr és segédoperatőr tartozott hozzám, és ebből úgy egy tucat versenyképes volt a filmszakmával.

Szirtes Ádám, Berek Kati, cigiző nő, Bessenyei Ferenc és Lénárt István a Fészek Művészklubban 1962-ben Forrás: Filmkultúra

Úgy hallottam, közülük kért meg valakit, hogy vegye fel a fia esküvőjét, aki aztán elhívta a vizsgafilmjébe szereplőnek.

Mond magának valamit az a név, hogy Fehér György?

Még szép! Sőt, dolgoztam is vele.

Maga is beleszeretett?

Hát persze, ellenállhatatlan volt. De hogy pécézte ki arra, hogy a családi eseményére elhívja dolgozni?

Szemtelen beosztottam volt akkor, kameramanként dolgozott nálunk. Amikor megkértem, hogy jöjjön el forgatni a fiam esküvőjére, a szemtelen fráter azt mondta: rendben, de akkor én menjek el a főiskolás vizsgafilmjébe szerepelni. És egy évvel később be is hajtotta rajtam ezt az ígéretet. Úgy emlékszem, valami rohadt főnököt kellett játszanom. Utána egy életre barátságot kötöttünk, elég korai és váratlan haláláig.

Fehér György használta először színészként - Lénárt István Fotó: Polyák Attila - Origo

Ezután a vizsgafilm után egy új karrier vette kezdetét: elég sok rendező lecsapott önre…

Az egyik első kísértés az volt, amikor Makk barátom felhívott, és azt mondta: „Tudom, hogy te nem bohóckodsz, mert az nem fér össze a televíziós köztisztviselői rangoddal, de a Bacsó most egy olyan filmet írt, amiben egy epizódszerep rád van írva. Nagyon kérlek, csináld meg!” Akkoriban adtam magamra, mindig elegáns voltam. Rossz nyelvek szerint a Lénárt még evezni is nyakkendőben járt. Odafigyeltem rá, hogy öltözködésben, megjelenésben egy menő pali legyek.

Mondtam Makknak, hogy rendben van, küldje el a Bacsó a forgatókönyvet, hadd lássam, miről van szó. Elküldtek két lapot, felül a figura jellemzése: öreg, kopott, nyugdíjas erkölcsrendészeti detektív. Kis derűvel azt válaszoltam: telitalálat, benne vagyok!

A jelenetben Görbe Nórát kellett rábeszélnem arra, hogy ne legyen kurva.

A színészkedés nem esett nehezére?

Nem, átestem a tűzkeresztségen. Utána Fehér György Szürkület-ében és egyéb filmekben már jelentősebb bohóckodásaim is voltak.

Fehér György híres volt arról, hogy nem szerette a színészi eszközöket, mindenkitől a lehető legegyszerűbb játékstílust várta el.

Talán egyszerűbb ezt amatőrökkel elérni. Amikor elmesélte nekem, hogy A postás mindig kétszer csenget című regény új filmváltozatát szeretné megrendezni, azt mondtam: „Hála Isten, végre egy világhírű, sikeres filmet magyarítasz! Biztos siker lesz.” Erre megcsinálta a Szenvedély című filmjét, aminek a bemutatója után a feleségem – aki sajnos már húsz éve nem él - odafordult hozzám, és viccből azt mondta: „A Gyuri többet nem jöhet hozzánk ebédre!” Nemzetközi sikerei voltak, mert

a sznob újságírók és kritikusok honorálnak olyan filmeket is, amiket aztán a nézők nem néznek meg.

Ön sem szerette őket?

Nézze, én annyi filmet néztem és készítettem életemben, hogy a törekvést honoráltam én is, de súlyos vitáink voltak abból, hogy mikor rendez már egy olyan filmet, amit a nép is szeretne látni. Azt mondta: fütyül a sikerre, ő a mániája után megy. Már beérkezett opera-, színházi és filmrendezőként, élete utolsó 15 évében mindig együtt nyaraltunk. Én általában előreutaztam, ő meg utánam jött a barátnőjével.

Később jelentősebb bohóckodásai is voltak - Lénárt István Fotó: Polyák Attila - Origo

Állítólag előfordult, hogy a filmje külföldi plakátján az ön arca szerepelt fő helyen, nagy méretben, mintha ön volna a főszereplő. Sosem vette komolyan a filmszereplést?

Nem tekintettem szakmámnak. Szórakoztatott a közeg, és a hiúságomnak jólesett, hogy a barátaim megvásárolták a ráncaimat, de sosem vettem komolyan.

Pedig mostanra egész szép filmográfiát tudhat magáénak színészként.

Csak véletlen, ha valakik kineveznek színésznek. Valójában csak az arcomat veszik meg, ami már harminc évvel ezelőtt is csupa ránc volt. Nem hiszem, hogy különösebben alakítanom kellene a figurákat.

Nem a színészi képességeimért, hanem a véletlen pofámért keresnek.

Még Szabó Istvánnal is dolgozott, aki a Hanussenbe hívta…

Talán egy villanásra. De Tarr Bélánál A londoni férfi-ban egy hétperces monológot kellett megtanulnom, pedig Tarr színészeinek alig kell beszélni. Én meg hosszan dumálhattam valami szöveget.

Aztán volt egy másik jelenet, amiben pedig sétálnom kellett. Na, most nekem a bal térdem rossz, de a fiatalabb barátaimnál – Makk Karcsinál, például – láttam, hogy hiába műtetik meg, nem sokat javít a dolgon, ezért én nem engedtem magamhoz a kést. Inkább sántikálok, vagy előveszem az előkelő sétabotomat. Nagyon kínos volt, amikor Tarr-ral Korzikán forgattunk télen, és hosszan gyalogolhattam a tengerparton, szélviharban, pedig már akkor sem esett jól a hosszú séta. Vagy tizennégyszer kellett felvenni a masírozásomat.

Aztán valamelyik emelkedett esztéta azt magyarázta a kritikájában, hogy a bicegésem mennyire szinkronban volt a film szellemével és esztétikájával.

Rossz emlékeim vannak róla, vagy három hétig forgattunk ott, hosszú várakozásokkal.

Akkor nem döntötte el, hogy többé nem vállal ilyet?

Nem, de masírozni azóta nem masírozok filmekben.

De Fliegauf kedvéért kiment Berlinbe is forgatni, sőt, az eggyel korábbi filmjében, a Dealerben a Halál küldöttét játszotta.

Igen, jó volt az a duma, amit el kellett mondani valami padon ülve, mögöttem az esti Pest. De nemcsak Berlinbe, Hamburgba is kivittek, ott is volt egy snittem a tengerparton.

Bármit kérnek öntől, igent mond?

Egyrészt becsültem Bencét, egyetértettem azzal, amit csinált. Aztán a producerét is tiszteltem, drukkoltam érte. Muhi András az a fajta producer, akinél nem a pénz számít, hanem a megszállott művészet. Természetesen ő is sok agyrémet szült, mint a Fehér Gyuri, de a lelkesedése nagyon szimpatikus volt. Afféle megtiszteltetésnek tartottam, hogy Fliegauf alkalmasnak talált engem egy snittre, és ezért kirepített Berlinbe, a második etapban pedig Hamburgba.

Legutóbb Nemes Gyula kérte fel, hogy játsszon el egy multiérdekeket reprezentáló öltönyös urat, aki a Zeróban a hatalmat szimbolizálja. Ehhez mit szólt?

Tudomásul vettem, hogy másik két amatőr partneremmel el lehet dadogni három-négy mondatot. Úgy tűnik, sikerül mindig megtalálnom ezeket az különleges rendezőket. Tarr Bélától Fehér Gyurin át Nemes Gyuláig. Nemes Gyula is egy megszállott pali. Megpróbálta reklámnak használni, meglovagolni a sajtóbotrányt, hogy betiltották a filmje egy kockáját, hátha nagyobb érdeklődést vált ki vele.

Nem tetszett önnek a Zero?

Egyszerűen nem értem. Nem tudok lépést tartani vele.

Nem zavarja ilyenkor, hogy egy olyan film részese, amivel nem tud azonosulni?

Nem kompromittál engem, hogy ott vagyok. És a korábbi, őrületes sikereimet sem veszélyezteti.

Továbbra is vállal filmszerepeket, ha megkeresik?

Attól függ, kicsoda, és miről van szó. Három-négy éve megkeresett valaki egy filmtervvel, amiben négy élemedett korú úr kártyázott volna egy asztalnál, később egy hölgy táncolt volna az asztalon, őt én a forgatókönyv szerint elvittem volna magamhoz, és magam is levetkőztem volna.

Erre azt mondtam, hogy elnézést, de már nem vetkőzöm.

Fogalmam sincs, ki volt, és milyen forgatókönyvvel, nem tartottam lépést a kezdeményezéssel. Az évek során volt, akinél húsz fillérért játszottam, és volt, aki jelentős gázsival honorált.

Szóval lehet próbálkozni…

Azért az életem meglehetősen zsúfolt. Negyven-ötven színházi bemutatót nézek meg egy szezonban a második feleségemmel, akivel húsz éve élünk együtt, és természetesen megnézek minden elkészült, később sikeres vagy kudarcos magyar filmet is.

Kilencvenöt évesen sem lopja a napot - Lénárt István Fotó: Polyák Attila - Origo

Aztán harminc-negyven éve valami főnök vagyok a Fészek Művészklubban, és kuratóriumi tag a Filmjus Alapítványban. Ez az alapítvány segélyeket oszt öreg, beteg, nehéz anyagi körülmények között élő rendezőknek és operatőröknek, és évente egyszer forgatókönyv-pályázatokat is támogat jelentéktelen összegekkel, amik azért nagyon jól jönnek a filmkészítőknek. Ezenkívül szenvedélyes pókerjátékos is vagyok, hetente egyszer-kétszer játszom. Szóval, fura módon még mindig élek.

Várkonyi Zoltán

A Vígszínház legendás igazgatója, rendezője, színésze már a II. világháború előtt is rendezett filmeket, de később azzal írta be magát a filmtörténetbe, hogy ő adaptálta filmre a legnagyobb magyar irodalmi műveket, amiket nemzeti ünnepek alkalmával most is sugároznak a televíziók. Ezek akkor a legnagyobb költségvetésű kosztümös produkciók voltak a korszak sztárjaival, Latinovitscsal, Bessenyei Ferenccel, Básti Lajossal, Major Tamással, Páger Antallal, Darvas Ivánnal, Ruttkai Évával, Sulyok Máriával, és még sorolhatnánk, ki mindenkivel. A Jókai-filmek (mint a Kárpáthy Zoltán, A kőszívű ember fiai, Egy magyar nábob) és az Egri csillagok mellett készített izgalmas krimit (Fotó Háber) és szatírát (Emberrablás magyar módra) is.

Föld Ottó

A magyar film hőskorának talán legnagyobb hatású háttérembere. 1948 és 1960 között a Mafilm 1. számú stúdiójának vezetője, 1961 és 1971 között a Gyár főgyártásvezetője, majd a Magyar Televízió drámai főosztályvezető-helyettese, de emellett vezette a Filmművészeti Főiskola gyártásvezető szakát, megalapította a legendás Pécsi Nemzetközi Filmfesztivált (a Filmszemle elődjét), sőt, ő hozta létre a máig működő fóti filmstúdiót is. Folyamatosan fejlesztésben és nemzetközi színvonalban gondolkozott, Fóthoz például az angliai Piewoodot vette alapul, és mindig támogatta a fiatal tehetségeket, alternatív kísérleteket is. A filmek pedig, amiknek létrejöttében kulcsszerepe volt: Két félidő a pokolban, Egy szerelem három éjszakája, A Pál utcai fiúk, Pacsirta, Hahó, öcsi!, és még hosszan sorolhatnánk.

Hintsch György

Keleti Márton, Várkonyi Zoltán és Gertler Viktor rendezőasszisztenseként kezdte a pályáját, később pedig elsősorban Németh László regényeinek film- és tévéfilm-adaptációjával vált elismertté (Iszony, Szörnyeteg, Irgalom, Égető Eszter).

Bajusz József

Többek között A régi idők focija (r.: Sándor Pál), az Isten hozta, őrnagy őr! (r.: Fábri Zoltán), a Fényes szelek (r.: Jancsó Miklós), a Déryné, hol van? (r.: Maár Gyula), a Kilenc hónap (r.: Mészáros Márta) és a Szívzűr (r.: Böszörményi Géza) gyártásvezetője.

Gulyás Lajos

Főként Bacsó Péter és Sára Sándor filmjeinek gyártásvezetője, de mellette a Szindbád, a Szerelem, a Megáll az idő, és még sok-sok más film gyártásáért is ő felelt, később pedig a Pogány Madonna producere volt.