Ki ez az ember, aki kiborította a bilit?

Csak idő kérdése volt, hogy valaki játékfilmet készítsen a huszonegyedik századi amerikai történelem legvitatottabb modern népi hőséről, a Nemzetbiztonsági Ügynökség megfigyelési botrányát kirobbantó Edward Snowdenről, és az sem meglepő, hogy e feladatot a nagy ívű politikai dokudrámák felkent papja, Oliver Stone vállalta magára. Az már inkább, hogy milyen középutas film született: a Snowden a maga közönségbarát, ám lelombozóan fantáziátlan módján felmondja a leckét, informál, de nem világít rá semmire főhősével kapcsolatban.

„Nem attól leszel hazafi, hogy egyetértesz a politikusokkal.” A Snowden tételmondatát – ami egyben Oliver Stone ars poeticájának is felfogható – nem a címszereplő szájába adja a rendező, de így is világos, miért tartja hősnek Edward Snowdent, az NSA biztonsági tanácsadóját.

Dávid és Góliát harca elevenedik meg a filmben: egy rendkívül intelligens, tehetséges átlagember szivárogtatja ki a közvéleménynek, hogy az amerikai kormány felhatalmazás nélkül, tömeges adatgyűjtő programokkal kémkedett az állampolgárok után, belenézve privát e-mailekbe, Skype-beszélgetésekbe, laptopok kikapcsolt webkameráiba.

Joseph Gordon-Levitt a Snowden című filmben Forrás: Cinetel

Edward Snowden (Joseph Gordon-Levitt) nem az első rettenthetetlen szabadságharcos Stone filmográfiájában, már Ron Kovic (Született július 4-én) vagy Jim Garrison ügyész (JFK – A nyitott dosszié) is az igazságtalanságok napvilágra hozatalát tűzte a zászlajára. A rendező sosem a morális szürkezónák feltérképezéséről volt híres, feketén-fehéren szokta felrajzolni az erővonalakat a jók és a rosszak között, ám leghíresebb filmjeiben volt egy létfontosságú adalék, ami

a Snowden-ből hiányzik: a düh, a felháborodás, a szenvedély.

A forgatókönyv kerettörténete azt az egyhetes időszakot öleli fel, amit Laura Poitras Oscar-díjas dokumentumfilmje, a Citizenfour mutatott be első kézből: Snowden a hongkongi The Mira hotelben fogad három újságírót (a The Guardian riportereit Zachary Quinto és Tom Wilkinson alakítja, míg Poitras szerepében Melissa Leót láthatjuk), és egy interjúsorozat keretén belül beszámol a CIA, az NSA és más kormányhivatalok törvénytelen túlkapásairól.

Ne higgye, hogy nem figyelik

Edward Snowden és az NSA-botrány két évvel ezelőtt megrengette a világot. Égen-földön keresték a bujkáló kiszivárogtatót, aki közben egy hongkongi hotelszobában, egy Laura Poitras nevű amerikai dokumentumfilmes kamerája előtt mesélt az indítékairól és arról, mi folyik valójában az NSA falai mögött. A Citizenfour kordokumentum, tele hátborzongató, szomorú jelenetekkel. Olvassa el kritikánkat!

Meséje tíz évet ugrik vissza az időben, és az életrajzi filmekre jellemző enervált, sematikus elbeszélésmóddal vezet végig az élettörténetén: a zöldsapkás kiképzésen, ahonnan egy baleset miatt leszerelik, a CIA-hoz való bekerülésén, genfi kiküldetésén, ahol belekóstol a terepügynökök életébe, azon a folyamaton, amelynek végpontján szigorúan titkos adatokat csempész ki a munkahelyéről.

Szerez két bölcs mentorfigurát: egy félreállított, potrohos kódfejtőt (Nicolas Cage, takaréklángon), illetve egy dörzsölt nagykutyát (a remek Rhys Ifans), aki „a cél szentesíti az eszközt” elv feltétlen híve. Meg egy barátnőt, Lindsayt (Shailene Woodley), a fotóslányt, aki apránként megfertőzi liberális szellemiségével.

Shailene Woodley a Snowden című filmben Forrás: Cinetel

A Snowden, mint puszta ismeretterjesztés, eléri a célját – aki semmit nem tud Snowdenről, csak amit a hírekből hallott, azt valószínűleg le fogja kötni a film –, miközben rendre a lehető legkézenfekvőbb, legbanálisabb megközelítést alkalmazza. Át kell adni egy rakás szakzsargonnal teletűzdelt információt? Snowden majd terjengős narrációban megosztja velünk, és közben lepereg néhány archív felvétel, tévébejátszás, digitális grafika, vagy bevágnak egy-két tekergőző kábelt és villódzó elosztópanelt, hogy történjen is valami.

Laposodik a dráma a hotelban? Üvöltözzön az egyik riporter a szerkesztőjével! Emelni kéne a téteket a magánéleti szálon? Vesszenek össze, mert Snowden elhanyagolja a csaját a munka miatt! Nem kétlem, hogy a valóságban is sor került hasonló vitákra, de a kínosan közhelyes párbeszédek – „Már nem is beszélgetünk!” „A munkád fontosabb, mint én vagyok?” „Te nem értheted, milyen nehéz nekem!” – elcsépelt kapcsolati nyűglődést eredményeznek.

Joseph Gordon-Levitt és Shailene Woodley a Snowden című filmben Forrás: Cinetel

Ha valamihez, hát az üldözési mánia átragasztásához még mindig illene értenie egy olyan rendezőnek, aki huszonöt éve több mint három órán át tapicskolt a Kennedy-összeesküvésben. És Stone nagy néha, egy-két vizuális megoldással még képes érzékeltetni, hogyan zárulnak össze a falak Snowden körül.

A szexjelenet közben az operatőr kamerája ráközelít a nyitva felejtett laptop webkamerájára; játékdrón zümmög a kerti parti fölött; a Nagy Testvér gigantikus, lebegő feje egy szoba falát betöltő monitorról tornyosul Snowden fölé.

A paranoia valahogy mégsem telepszik rá a filmre, nem kúszik a bőrünk alá,

szemben mondjuk a Citizenfour-ral, ahol egy tűzjelző megszólalása elég volt ahhoz, hogy megdermedjen bennünk a vér.

Joseph Gordon-Levitt a Snowden című filmben Forrás: Cinetel

Apropó, Citizenfour: érdekes, hogy Joseph Gordon-Levitt mintha azokban a jelenetekben tudta volna igazán elkapni Snowdent, amelyek a dokumentumfilmben is szerepeltek, ahol valós felvételekről mintázhatta a figuráját; egyedül olyankor éreztem, hogy egyéniséget is kölcsönzött a palinak, nem csak megnyerő mosolyát.

Shailene Woodley-t hálátlan szereppel verték meg az írók, cserébe nem is játszik jól, modoros és természetellenes (bár ebben a szinkron is közrejátszhatott). A mellékalakok közt viszont akadnak emlékezetesek: Timothy Olyphant gerinctelen, piperkőc CIA-ügynöke vagy a marcona drónpilóta nyúlfarknyi szerepében feltűnő Logan Marshall-Green üde színfoltok a kissé fakó főszereplők mellett.

Joseph Gordon-Levitt a Snowden című filmben Forrás: Cinetel

Az ismert végkifejlet felé közeledve Stone érzékelhette, hogy életet kéne lehelni az álmosan csordogáló történetbe, mert ripsz-ropsz bedobott egy új ellenlábast, valamint pár cinkostársat, akikkel alig öt-tíz percet töltünk el, így teljesen légből kapott, amikor Snowden mellé állnak. Majd gyorsan lezavarjuk a szivárogtatás utóhatásait, és vége is a filmnek.

Na, itt kellett volna rizikót vállalni; erről a periódusról nem készült dokumentumfilm, nem szól a fáma, drámában gazdag harmadik felvonás sülhetett volna ki belőle. Hogyan éli meg Snowden, hogy addigi életének vége szakadt? Hogyan alkalmazkodik a moszkvai száműzetéshez? Okoz-e benne bármiféle belső konfliktust, hogy egy olyan országhoz folyamodik menedékjogért, amelynek vezetői nyíltan vesznek semmibe alapvető emberi szabadságjogokat?

Ennek persze az lett volna az előfeltétele, hogy Stone ne csak egydimenziós hőstörténetet akarjon elmesélni, ám a fáradtnak tűnő rendező meg sem próbál a mélyére hatolni, ki is ez az ember, aki kiborította a bilit. Amilyen bizalmatlan a hatalommal szemben, olyan egyoldalúan fogja Snowden pártját, tisztára lúgozza főszereplője lelkiismeretét, messziről kerüli az ellentmondásos jellemvonásokat, nehogy nehezünkre essen a vele való azonosulás, vagy kétségeink támadjanak, helyesen cselekedett-e.

A Snowden nem akar fogást találni a nagy leleplezőn, megelégszik annyival, hogy íme, egy feddhetetlen ember,

aki azért csatlakozott a zöldsapkásokhoz, mert hisz a jelmondatukban („Felszabadítani az elnyomottakat!”); akinek a példaképe Joseph Campbell, a modern hősmítosz szülőatyja; aki megismeri hazája árnyoldalát, akaratán kívül maga is hozzájárul, mégis minimális vívódással hajtja végre a hőstettet. Saját szavaival: mert „erre teremtették”. Hát, ennél felszínesebb motivációt nehéz elképzelni.

Joseph Gordon-Levitt a Snowden című filmben Forrás: Cinetel

A film az utolsó jelenetben felállva tapsolja meg saját magát és hősét, a biztonság kedvéért kimondatja az egyik újságíróval, hogy ilyen nagyszerű embert még nem hordott hátán a föld, nagymonológban rágja a szánkba: álljunk ki a jogainkért. Aztán még Peter Gabriel is elénekli ugyanezt a filmhez szerzett betétdalban. Inspirálónak inspiráló. Még nevel is: ezentúl óvatosabban választunk majd jelszót. Érdekfeszítő filmet azonban máshol kell keresnünk.