Nem szeretném, ha szétszednének

Móga Piroska
Vágólapra másolva!
Jól jegyezzék meg ezt az arcot! Móga Piroska az utóbbi évek egyik legfontosabb női főszerepét kapta meg magyar filmben - ő lesz a Viszkis szerelme, egy okos, vagány csaj, aki máshonnan jött, mint a hokis bankrabló. Öt perc alatt döntött Antal Nimród rendező, hogy Piroskát akarja, ő pedig erre nagyot nevetett. Nem izgul, és nem fél a bulvártól, mert nincsenek titkai. Kezdi érteni a szerepet, és nagyon bízik Antalban. Móga Piroskával beszélgettünk.
Vágólapra másolva!

Nagyon izgult a szereplőválogatáson?

Furcsamód nem. Életem talán legkellemesebb, legjobb castingélménye volt. Amint beléptem a szobába, és

Ezt az ember érzi a bőrén, mindenén. Játéknak fogtam fel az egészet. Azt éreztem, hogy akárhogy is sül el a dolog, nagyon izgalmas, hogy egy filmkészítő szeretettel beszél a saját filmjéről, arról, hogy miképpen keres bele embereket, és hogy úgy várja őket, mint egy családba. Nekem ez megnyugtató volt.

Játéknak fogtam fel az egészet - Móga Piroska Fotó: Adrián Zoltán - Origo

És amikor közölték velem a jó hírt, azt is egyszerűen, a legemberibb, legfelemelőbb módon tették. Miután megnéztek minket Bencével együtt, mondták, hogy elmennének öt percre, kimentek a szobából, aztán visszajöttek, és mondták, hogy tiéd a szerep. Nagyon szép gesztus szemtől szembe megmondani, hogy igen, mi döntöttünk, téged választottunk, és gyere velünk, legyél a része ennek a filmnek.

Elsírta magát örömében?

Nem, nagyon nevettem. Számomra ez mindig is egy jó buli volt, helyes emberekkel, akik bizalommal fordultak felém, a felelősségét és a tétjét nem élem meg úgy, mint Nimródék.

nekem meg fogják a kezemet ebben.

Szalay Bencével, a Viszkist játszó színésszel ismerték egymást korábban?

Nem, a castingon találkoztunk először. Úgy kezdődött, hogy csúszás volt, és egy csomót beszélgettünk az előtérben. Kiderült, hogy vannak közös szálak az életünkben. Én most diplomáztam, ő másodéves a Színművészetin, és mint pályakezdő emberek, egy körben mozgunk. Én őt elég jó fejnek tartom, úgyhogy könnyen feloldódtunk.

Szalay Bence, Móga Piroska és Antal Nimród Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Milyen jelenetet kellett megcsinálniuk?

A film legelejét és a legvégét, vagyis amikor találkozunk, és amikor vége lesz a mi történetünknek. Szerintem ez a két leginkább pengeélen táncoló jelenet a filmben.

Amikor kiderült, hogy megkapta a női főszerepet, érezte, hogy egyből nagy figyelem irányul önre?

Nem. Minden ismerősöm nagyon pozitívan reagált. Remélem, majd tetszik nekik a film is.

Arra felkészítették, hogy erre a filmre sokkal nagyobb figyelem fog irányulni, mint bármire, amit eddig csinált?

Igen. Folyamatosan sulykolja belém a párom is, hogy ezt tudjam majd a helyén kezelni. Én az első pillanatban nem hittem neki, hogy de azóta nyilván látom, hogy

Nagyon szeretném, ha ez a film minél több emberhez eljuthatna, és ilyen szempontból én ezt a filmet szolgálom. Szerintem megéri.

Minden ismerősöm nagyon pozitívan reagált - Móga Piroska Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Beszélt már arról a produkcióval, hogy miben hajlandó részt venni? Nyilván itt bulvárérdeklődés is lesz, és annak a határait minél hamarabb meg kell szabnia. Erről már volt szó?

Nem volt még szó. Most egyelőre bele sem tudok gondolni, hogy ilyesmi lesz, abban bízom, hogy nem lesz. Nem szeretném, ha szétszednének.

Ennek van olyan része is, ami a szándékaitól függetlenül megtörténhet. Például megírják azt, hogy ki a párja.

Azt én amúgy sem titkolom. Nekem nincsenek ilyen szempontból titkaim, ezért ettől sem félek.

Mesélne kicsit a figuráról, akit a filmben játszik?

Az első pillanatban az látszik, hogy egy okos, megfontolt, vagány csajszi. Van benne egyfajta mérleg, ami nem engedi kizökkenni, túl messzire menni. Nem egy szélsőséges valaki, de közben kíváncsi. Az én figurám egy más társadalmi helyzetből jön, mint Ambrus Attila, és ez feszültség forrása kettőjük között a kezdetekben. Nagyon szép és nagyon emberi történetet írt meg Nimród, szerintem jól el van csípve egy szerelem, és annak a megbicsaklása.

Nem szélsőséges, de kíváncsi - Móga Piroska Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Ennek a figurának van egy valós megfelelője, vagyis több megfelelője is, mert úgy tudom, a Viszkis négy barátnője lett összegyúrva eggyé. Találkozott Ambrus Attila valamelyik volt barátnőjével, vagy próbált egyáltalán kideríteni dolgokat a valós személyekről?

Nem, mivel ez nem egy valós ember, és én sem szeretnék senkit ezzel zaklatni. Arra hagyatkozom, amit kér a rendező, ami a forgatókönyvben van benne, ahogy én elképzelem, és ahogy majd Bencével kialakítjuk ezt a közös történetet.

Szalay Bence kondizik, jégkorongozik. Az ön figurájához szükség van bármilyen fizikai felkészülésre?

Nincs.

A külsejét sem fogják megváltoztatni?

Nem, úgy leszek a filmben, ahogy most látsz.

A mindennapokban most mennyire foglalkoztatja ez a szerep?

Nemrégen volt egy nagyon jó olvasópróbánk, amikor leültünk Bencével, Nimróddal és Nimród asszisztensével kicsit elemezni a forgatókönyvet, meg az egész ívét a mi szerelmünknek, kapcsolatunknak. Most kezdtem el igazán látni, hogyan működik ez majd, mit tudok vele kezdeni, mit kell még belerakni. Most ez az olvasópróba adta meg azt az érést, hogy igen, teljesnek érzem, ami meg van írva.

Szerintem pont jó időben kezd el érni bennem ez a dolog, aztán nyilván minden majd ott történik meg a forgatáson. Nagyon bizakodó vagyok, mert értékesnek érzem ezt a történetet arra, hogy elmondjam.

Ő lesz a Viszkis barátnője

Mióta kipattant, hogy a színinövendék Szalay Bence fogja játszani Ambrus Attilát Antal Nimród nemsokára forgó Viszkis-filmjében, megveszünk a kíváncsiságtól, hogy vajon ki fogja alakítani a barátnőjét. Ő is egy friss felfedezett lesz? Kit tart érdemesnek a huszonéves színésznő-generációból a Kontroll rendezője a női főszerepre? Bemutatjuk Móga Piroskát.

Olyan előfordul, hogy megy az utcán, és mondogatja magában a szövegeket?

Elvenné a frissességét, ha én már előre eltervezném, hogy mit akarok a forgatáson játszani, vagy hangsúlyokat beállítok a mondatokra. Nekem igazából az a jó, amikor hallgatom Nimródot, hogy mit szeretne, és akkor azok szépen lassan beleivódnak a testembe, az agyamba.

Észreveszem, hogy jé, milyen hasonlóan cselekszem itt, mint a karakterem, vagy, hogy milyen érdekes ez a fajta szerelem. De majd a forgatáson kell ott lenni észben, szívben, és hagyni, hogy hasson rám a dolog.

Mit mondott Antal Nimród, mennyire térhetnek el a szövegtől, mennyire van tere az improvizációnak?

Abszolút szívesen veszi a mi ötleteinket. Ezért is volt ez az olvasópróba, hogy átbeszéljük, mi az, ami nem áll a szánkra. Nimród ebben nagyon rugalmas, nagyon kíváncsi a véleményünkre, és azt mondta, nyilvánvalóan ez a forgatáson is még alakulhat, ha ott a helyzetben valamit még hozzáraknánk, valamivel kevesebbet mondanánk, akkor nyugodtan.

Antal Nimród, Móga Piroska és Szalay Bence Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Az igazi Viszkisről mikor halott először?

Még kicsi voltam, Talán a szüleim mondták, vagy híradóban láttam.

Amikor elkezdett belemélyedni Ambrus Attila életébe a szerep miatt, volt olyan dolog, ami meglepte?

Nagyon tetszik, hogy az egész életútját végigkísérjük a gyerekkorától kezdve, és szerintem ez segít abban, hogy megértsük az ő figuráját.

Találkozott már Ambrus Attilával?

Nem.

Nem is szeretne?

De, szeretnék.

Én nem Ambrus Attilának vagyok a barátnője - Móga Piroska Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Nem fél attól, hogy esetleg összezavarná, hogy ő másmilyen, mint amit Szalay Bence fog játszani a forgatáson?

Egyáltalán nem zavar össze, mert ez film fantázia. Én nem Ambrus Attilának vagyok a barátnője. És azért sem zavarna össze, mert először Bencével találkoztam, és most már az ő arca van előttem. Tök szívesen találkoznék Ambrus Attilával, szerintem ő egy nagyon érdekes életet élt meg, nem csak a bankrablásokkal, hanem már sokkal korábban is: ahonnan elindult, ahová jutott.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!