Orbán Viktor és több patrióta politikus is elutazott az "olasz Tusványosra"

Vágólapra másolva!
Az olasz Liga nevű mozgalom Matteo Salvini vezetésével Pontidában tartja meg a mai napon a hagyományos seregszemléjét, melynek többek között Orbán Viktor magyar miniszterelnök is a meghívott vendége lesz több patrióta társával együtt.
Vágólapra másolva!

A Mandiner szerint amióta Salvini átvette a párt vezetését, a Berlusconi utáni korszak egyik megújult össz-olasz pártja lett a jobboldalon a Liga. A lap szerint Ami a Fidesznek Kötcse és Tusványos, az az olasz Ligának Pontida.

Matteo Salvini At The Polling Station To Vote For The 2024 European Parliament Election
Fotó: NurPhoto via AFP

Jelenleg a Liga a Berlusconi utáni Forza Italiával és a Giorgia Meloni jelenlegi olasz miniszterelnök által vezetett mozgalommal együtt szövetségben, hármas koalícióban irányítják Olaszországot.

Idén pedig ismét megrendezik a pontidai találkozót, mely a Liga és szövetségeseinek seregszemléjének tekinthető, melynek idei meghívott külföldi vendége Orbán Viktor magyar miniszterelnök. 

ORBÁN Viktor; SALVINI, Matteo
A Liga párt éves gyűlése Olaszországban
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A lap emlékeztetett Salvini tavalyi nyilatkozatára, melyben így fogalmazott:

A középjobb azért nyert Olaszországban, mert mindenkit egyesített. Ha a középjobb kormányozni akarja Európát, akkor ott is egyesülni kell. Ha nem hozod össze a populistákat, a konzervatívokat és az identitáriusokat, a játszma már a kezdetén el van veszve, de ha mindenkit összehozol, akkor 50 százalék esély van a győzelemre.”

Azonban miután az idei európai parlamenti választásokat az Európai Néppárt nyert meg, újratervezés indult meg az európai jobboldalon melynek következtében előbb újraszereződött majd létrejött a Patrióták Európáért nevű pártcsalád, benne a magyar Fidesszel, a Le Pen-féle Nemzeti Tömörüléssel, Salvini Ligájával, az osztrák és holland Szabadságpárttal és még sokan másokkal. Azóta pedig ez a a szerveződés lett a harmadik legnagyobb pártcsalád az Európai Parlamentben. 

ORBÁN Viktor; SALVINI, Matteo
A Liga párt éves gyűlése Olaszországban
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Kedden a patrióták seregszemléjével kapcsolatban a Liga vezetője bejelentette, hogy a gyűlés idén kétnapos lesz. Szombaton több témát is megvitatott több ezer fiatal, mint például az oktatás vagy a jövő védelme. Vasárnap pedig hozzájuk csatlakoznak a politikusok, a Liga választói valamint az európai szövetségesei.

A párt közleménye szerint 

jelen lesz Orbán Viktor, Geert Wilders, André Ventura, a portugál Chega párt elnöke és Marlene Svazek, az ausztriai választásokon győztes Osztrák Szabadságpárt alelnöke. A francia Nemzeti Tömörülést vezető Marine Le Pen és Jordan Bardella, más nemzeti esemény miatt, videóüzenetet küldenek Pontidába, ahogyan a volt brazíliai államfő, Jair Bolsonaro is.

Matteo Salvini szerint részvételük bizonyítja, hogy a nemzetközi patrióta mozgalom "testet öltött". 

 a magyar miniszterelnök jelenléte bizonyítja, hogy „erősödünk, és az, ami álomnak tűnt csupán, vagyis a nemzetközi patrióta mozgalom létrehozása, testet öltött”.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!