Tovább tarol a Disney: óriási sikerrel nyitott az élőszereplős Aladdin

Aladdin Will Smith Amikor a rajzfilm életre kel: híres Disney-mesékből élőszereplős mozifilm
Vágólapra másolva!
Felülmúlta a Walt Disney filmstúdió bemutató előtti várakozásait az élőszereplős Aladdin című filmje, amely a becslések szerint mintegy 105 millió dollárt fog forgalmazni az észak-amerikai mozikban bemutatója négynapos hosszú hétvégéjén hétfő estig. Az Egyesült Államokban hétfőn ünneplik a háborús hősök emléknapját, a Memorial Dayt, amely nemzeti ünnep. A Disney 75-85 millió dolláros bemutató hétvégi forgalmazásra számított, azt már felülmúlták az első három nap jegyvásárlásai, amelyek vasárnapig elérték a 86,1 millió dollárt.
Vágólapra másolva!

Így a Guy Ritchie rendezte Aladdin lesz a hatodik legnagyobb jegybevételű film, amelynek a bemutatója a Memorial Day ünnepi hétvégéjére esett, valamint a harmadik legnagyobb bevételű nyitóhétvégi film 2019-ben, a Bosszúállók: Végjáték és a Marvel Kapitány mögött.


Az Aladin a nemzetközi piacon is száguld, 56 piacon 121 millió dollárt forgalmazott vasárnapig.

Az 1992-es Disney rajzfilm élőszereplős feldolgozásában, amely annak idején 502 millió dollárt forgalmazott világszerte, Mena Massoud, Will Smith, Naomi Scott és Marwan Kenzari játsszák a főbb szerepeket.

Will Smith az Aladdin-ban Forrás: Walt Disney Studios Motion Pictures


A múlt heti box-office listavezető, a John Wick: 3. felvonás - Parabellum című akcióthriller a második helyre csúszott vissza, 30,5 millió dolláros jegyeladással.

A Disney rekordokat döntő szuperhősfilmje, a Bosszúállók: Végjáték a lista harmadik helyén végzett 22 millió dollárral, ami azt jelenti, hogy az észak-amerikai piacokon egy hónappal ezelőtti bemutatója óta 803 millió dollárt forgalmazott.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!