A Tenet a magyar mozikat is meghódította
![MSG-select _scene 081 composite crew in BG Photographer Select JOHN DAVID WASHINGTON ROBERT PATTINSON](https://cdn.origo.hu/2023/12/VJKOcFQw3Oy86KdkjWL0IZNcsNMverMqmc03Sa1bheY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmZDlhZWI0ZmFjNDRlMWZhOGYwMGI0NWU2NmU3NTIz.webp)
A koronavírus-járvány miatt idén tavasszal zárva voltak a magyar mozik, de a júniusi újranyitásukat követően is hosszú ideig, az első premierfilmek megjelenéséig pár ezren látogatták csak a hazai filmszínházakat. A Filmforgalmazók Egyesülete adatai szerint az újranyitás hétvégéjén, június 18. és 21. között összesen 4 116 nézője volt a magyar moziknak, ami a következő hétvégén már megduplázódott, majd fokozatosan növekedett ugyan a nézőszám, de az első "áttörésre" egészen július végéig kellett várni: a július 23-án debütált Scooby című családi film 24 857 látogatót érdekelt a nyitóhétvégén (ezzel 30 százalékos növekedést eredményezve a teljes kínálatban).
Majd egy hét múlva a július 30-án debütált Pesti balhé július 30. és augusztus 2. között 16 760 mozinézőt érdekelt (a magyar vígjátékra azóta összesen 67 380 jegyet adtak el), azaz lassan kezdtek visszaköltözni a nézők a hazai filmszínházakba.
Az első nemzetközi blockbuster, az augusztus 26-án bemutatott Tenet eredménye pedig a pandémia előtti nézőszámokat idézi: új Nolan-film (kritikánat itt olvashatja) a nyitóhétvégén 71 213 nézőt érdekelt (117 813 790 forintos bevétel mellett).
A Tenet nézőszáma és bevétele valóban kimagaslik a hazai összkínálatból: a jelenleg a magyar filmszínházakban megnézhető 32 filmre ugyanis augusztus 26. és 30. között összesen 95 094 jegyet adtak el (a filmek összbevétele 153 520 104 forint volt) – ebből 90 777 a top 10 nézőszáma, benne a Tenet eredményével.
A hazai sikerlista második helyén a hatodik hete vetített Scooby áll 3 943 látogatóval, a harmadik legnézettebb film pedig a Pesti balhé volt 3 101 nézővel.