Az idei programban szereplő 10 alkotás közül kilenc kortárs történet. Az egyetlen kivétel a filmnapok nyitófilmje, Alejandro Amenábar Oscar-díjas rendező Amíg a háború tart című új alkotása, amely a Franco-diktatúra kezdetén, 1936-ban játszódik a salamancai egyetemen, a híres író, Miguel de Unamuno történetén keresztül idézi fel az akkori életet.
A tavalyi év egyik legjobban várt, rendkívül látványos spanyol filmjét tizenhét Goya-díjra jelölték, végül ötöt kapott meg, köztük egyet Eduard Fernández Millán Astray tábornok megformálásáért
- olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.
A filmnapok válogatásában szereplő Két víz között című film két cigány fiútestvér egymásra találásáról szól, lenyűgöző természetességgel, amatőr szereplőkkel.
Rodrigo Sorogoyen rendező korábbi Oscar-jelölt rövidfilmjét, az Anyát egészítette ki egész estés mozivá.
A film címszerepét alakító Marta Nieto a legjobb női alakítás díját kapta Velencében. A Petra című film főszereplőjté, Bárbara Lennie-t pedig Európai Filmdíjra jelölték teljesítményéért. Láthatja a magyar közönség a három barátnőről szóló Láthatatlanok című filmet, amelynek egyik főszerepét Emma Suárez játssza. A komédiák közül a Bármikor abbahagyom című alkotás egy remake drogvállalkozásba kezdő egyetemi tanárokról, A vonatozás előnyei című komédia pedig egy pszichiátriai klinika különös ápoltjáról szól.
Bemutatkoznak az új generáció tehetségei is.
Ebben az évben a legjobb elsőfilm Goya-díját elnyert Belén Funes katalán filmrendezőtől az Egy tolvaj lánya című alkotást, Oliver Laxe Cannes-ban is díjazott, A tűz hatalmában című fimjét és Carlos Marques-Marcet Az eljövendő napok című romantikus drámáját is láthatja a magyar közönség.