A Kontroll nélkül a 70. Német Filmdíj nagy nyertese

SYSTEMSPRENGER Albrecht Schuch Helena Zengel Nora Fingscheidt SYSTEM CRASHER SYSTEMSPRENGER
Vágólapra másolva!
Nyolc Lola-díjat kapott a Kontroll nélkül a rendkívülire sikerült Lola díjátadón: a nagyszabású gála ezúttal elmaradt, a hírességek online csatlakozhattak be az eseményre. Nora Fingscheidt filmje elnyerte a legjobb film, rendező, forgatókönyv, vágó és hang díját, valamint elismerték a női (Helena Zengel) és férfi (Albrecht Schuch) főszereplőt, és a női mellékszereplőt (Gabriela Maria Schmeide) is.
Vágólapra másolva!

Az elsőfilmes Fingscheidt akkor se tudott volna személyesen részt venni az eseményen, ha az normális körülmények között zajlik le, ugyanis a Kontroll nélkül-nek köszönhetően Hollywood felfedezte magának: jelenleg egy drámán dolgozik Sandra Bullock főszereplésével, az Oscar-díjas Christopher McQuarrie forgatókönyvéből (Közönséges bűnözők, Mission: Impossible-filmek).

A Kontroll nélkül kis hőse a kilencéves Benni.

Szeretetéhes, nehezen kezelhető kislány, aki nem találja a helyét a szülő nélkül felnőni kénytelen gyerekek között. Az állami szervezetek tanácstalanul egymás között adogatják őt, agresszív természetével ugyanis folyamatosan veszélyezteti környezetét és saját magát.

Képtelen elfogadni, hogy lemondott róla, az újabb és újabb csalódások ellenére napról-napra reménykedik, hogy egyszer megmenti és hazaviszi. Most azonban emberére akad az egyik új nevelőben, aki a nehéz kezdés dacára kiáll Benniért.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!