Vágólapra másolva!
Fizikai fesztivál helyett idén alternatív formán gondolkodik a cannes-i filmfesztivál elnöke, Pierre Lescure és az igazgató, Thierry Frémaux: az idei hivatalos versenyprogram válogatását Cannes 2020 címmel más fesztiválokon is szeretnék bemutatni.
Vágólapra másolva!

A Variety.com értesülése szerint a válogatásba kerülő filmek címeit júniusban hozzák nyilvánosságra.

A programot Cannes 2020 címmel számos soron következő filmfesztiválon, így Torontóban, Deauville-ben, Angouleme-ben, San Sebastiánban, New Yorkban, a dél-koreai Puszanban és a lyoni Lumiere fesztiválon is szeretnék bemutatni.


A velencei filmfesztivállal való együttműködés is terítéken van, de még nem született megállapodás a két mustra között.

- mondta Lescure.

Az elnök szerint a cannes-i filmfesztivál elmaradása mintegy 5-10 millió eurós (1,7-3,5 milliárd forintos) veszteséget okoz, de ez nem rengeti meg az intézményt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!