Világszerte újraindul a filmgyártás

Vágólapra másolva!
A koronavírus-járvány csillapodásával világszerte újraindul a filmgyártás, az alvó üzemmódba váltott Hollywood is alig várja már, hogy elővehesse a kamerákat - számol be nemzetközi sajtócikkek alapján az MTI.
Vágólapra másolva!

A világjárvány miatt a mozis jegybevételek átmenetileg szinte megszűntek, a szórakoztatóipar több mint százezer dolgozója veszítette el a munkáját. Mivel Amerika zöme még otthoni önkéntes karanténban él, az észak-amerikai filmes produkciók leálltak, a filmesek a külföldi forgatási lehetőségek után kutatnak.

Az elmúlt hetekben több ország nyitotta meg határait a külföldi produkciók előtt. A megbetegedések alacsony száma miatt már megnyitották stúdióikat és forgatási helyszíneiket, a teszteléssel és a megelőző szabályok betartásával minimalizálják a fertőzések lehetőségét.


Korábban a produkciókat az infrastruktúra és a rendelkezésre álló filmes szakembergárda érdekelte, most azonban prioritást kapott a biztonság és a helyszín elérhetősége - mondta el Joseph Chianese, az Entertainment partners alelnöke.

Áprilisban a Netflix tartalomigazgatója, Ted Santos már arról beszélt, hogy a streamingóriás Izlandon és Dél-Koreában is forgat.


Izland a múlt héten jelentette be, hogy május 15-től szigorú tesztelés és biztonsági intézkedések mellett beengedi a külföldi stábokat. A további enyhítések június 15-től várhatók.

Baltasar Kormakur a Katla c. Netflix-széria izlandi forgatásán 2020. májusban Forrás: Lilja Jonsdottir/Netflix

Az egyes országok nemzeti filmes testületei és producerei új irányelveket dolgoztak ki a határnyitás és a repülőjáratok újraindulását követő időszakra a filmes produkciók számára. Adrian Wootton, a Brit Filmbizottság vezetője úgy fogalmazott, hogy "fel akarják ébreszteni a filmgyártást a tetszhalott állapotából", mivel a filmipar az ország egyik leggyorsabban növekedő gazdasági szektora.

A globális filmipar legjelentősebb résztvevői közül a Walt Disney, a Netflix és a Warner Bros. jelentős beruházásokat indított Nagy-Britanniában.

A Disney tavaly hosszú távú bérleti szerződést kötött a London melletti Pinewood stúdióval, a Netflix a Shepperton stúdió 14 műtermét foglalta le, a Warner Bros.-nak pedig London közelében, Leavesdenben saját stúdiója van.

A Brit Filmintézet (BFI) 26 oldalas javaslatgyűjteményt állított össze a színvonalas televíziós és filmes produkciók újraindításához az érdekvédelmi szervezetek és más ágazati csoportok bevonásával. A javaslatok a járvánnyal kapcsolatos, megelőzést szolgáló követelményeket és a filmgyártásban résztvevők biztonsági felkészítését is magukban foglalják.


Csehország az első európai országok között nyitotta meg újra kapuit a filmesek előtt. A koronavírus-járvány miatt leállt külföldi produkciók májustól forgathatnak ismét az országban. A helyi szabályozás szerint a színészek és előadók számára nem kötelező a maszk viselése, de kéthetente teszttel kell igazolniuk, hogy egészségesek. A külföldről érkező színészek és stábtagok csak negatív teszt birtokában szállhatnak fel a Csehországba érkező repülőre, megérkezésük után 72 órán belül újból tesztelik őket, és a negatív eredményig karanténban kell tartózkodniuk.

A Szlovák Filmbizottság viszont arról számolt be, hogy

Szlovákiában a járvány alatt sem állították le a filmgyártást,

mivel azt nem kulturális rendezvényként kezelték, hanem ipari tevékenységként. Zuzana Bielikova, a bizottság elnöke ugyanakkor hozzátette, hogy ennek ellenére a kisebb munkáktól eltekintve a legtöbb produkció nem dolgozott, amíg a járvány le nem csillapodott. A helyi filmgyártás és tévés produkciók júniusban folytatódnak.

Bielikova elmondta, hogy a külföldi stáboknak a helyszínkeresésben is segítenek, így ezért külön nem kell az országba utazniuk. A Szlovákiába érkezőknek 14 napra karanténba kell vonulnia, hacsak nincs negatív teszteredményük.

Új-Zélandon, ahol a Disney Avatar-produkciói készülnek, szintén leállt a munka a világjárvány alatt. Azonban a kormány határozott és szigorú intézkedéseivel sikerült gyorsan megfékezni a járványt, és már ott is a helyi filmgyártás újraindításának szabályozásán dolgoznak. Egyúttal azt is bejelentették, hogy új biztonsági protokoll bevezetésével a nemzetközi produkciókat is várják majd.


Ausztráliában a helyi filmgyártás már beindult, de a külföldi stábok előtt még nem nyitották meg a határokat. Az ausztrál gyártású szappanopera, a Neighbors forgatása áprilisban folytatódott szigorú biztonsági szabályok mellett: egyebek között a csókolózást és a kézfogást sem engedélyezték a jelenetekben. A szereplők és a stáb egymástól elzárt, három csoportban kezdte meg a munkát, és különböző technikai trükkökkel oldották meg, hogy a színészek a képen közelebb legyenek egymáshoz.
Az amerikai produkciós cégek az országon belüli, közelebbi helyszínek felé fordulnak. Ezt indokolja, hogy közvetlen repülőjáratokkal lehet őket megközelíteni, és helyben számos forrás a rendelkezésükre áll.

Védőmaszkos férfi egy, a koronavírus miatt bezárt vuhani mozi előtt 2020. február 14-én Forrás: WU HONG/EPA-EFE/Shutterstock

A helyi filmes hatóságok együttműködnek az egészségügyi hatóságokkal. A Los Angeles megyei egészségügyi hatóság már dolgozik azon a követelményrendszeren, amely lehetővé teszi majd a forgatást a stúdiókban és a szabadban. A forgatások indulásának időpontját azonban egyelőre még nem tudták meghatározni - mondta el Paul Audley, a FilmLA filmiroda elnöke.

A produkciók újraindításában a szakmai céhek is kulcsszerepet vállalnak, hogy garantálni tudják tagjaik biztonságát.

Az Amerikában és Kanadában dolgozó 150 ezer produkciós alkalmazottat képviselő IATSE elnöke, Matthew Loeb elmondta, hogy a stúdiókkal egyeztetve dolgozzák ki az új feltételeket a biztonságos induláshoz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!