Idén szeptemberben rendezik meg Szegeden a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivált
![zsigmond vilmos](https://cdn.origo.hu/2023/12/-ZZ8mgz9GgtJbRGSAoBe_t8lVVDQLxxNLKRS-DvDRCE/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZTk0Y2VkZDg5YzRjNDk4ZjQzMmE2NTUzZjkxZDk5.webp)
Mint közleményben felidézik, a verseny ötlete 2016-ban, a szegedi születésű Zsigmond Vilmos halálának évében merült föl, az első fesztivált 2017-ben szervezték meg.
A rendezvény évről évre ráirányítja a figyelmet a filmkészítés egyik legfontosabb társalkotójára, az operatőrre, munkája jelentőségére, és egyúttal lehetőséget teremt a fiatal filmesek bemutatkozására. A négy eddigi versenyre ötven országból csaknem másfél ezer filmet neveztek.
Az idei filmes seregszemlére április 20-án éjfélig lehet benyújtani a műveket három kategóriában. A versenyre korhatár nélkül jelentkezhetnek alkotók, alkotócsoportok olyan filmekkel, amelyek 2018. január 1-je után készültek. Pályázni fikciós nagy- és kisjátékfilmekkel, valamint kísérleti filmekkel lehet, utóbbi kategóriában lehetőség van animációs és mobiltelefonnal készült filmek benyújtására is. A szervezők várják a járványhelyzetre reflektáló, a karantén alatt készült filmeket is, amelyek bekerülhetnek a fesztivál programjába.
A versenyprogramot előzsűri állítja össze, a fesztivál elismeréseit pedig a Magyar Filmoperatőrök Egyesületének (HCA) vezetője, Szabó Gábor által elnökölt nemzetközi zsűri ítéli oda.