Arnold Schwarzenegger 75 éves, mutatjuk a 10 legjobb filmjét

Terminátor 2: Az ítélet napja

Terminátor, Conan, Ragadozó. Csak három franchise, amit az egykori testépítő, majd későbbi kaliforniai kormányzó indított el hódító útjára, és amely filmek annak ellenére is kitörölhetetlen helyet követelnek a VHS-korszak panteonjában, hogy a különféle folytatások és rebootok sajnos alaposan megtépázták az eredeti alkotások saját műfajukon belüli dicsőségét. Az egyik sci-fi, a másik fantasy, a harmadik háborús akciófilm – ami mégis közös bennük, és a színész legtöbb filmjében, hogy mind fantasztikus elemekkel dolgoznak. Mintha Schwarzanegger túlvilági, grandiózus alakja, képtelen testi méretei egyenesen kikövetelnék maguknak, hogy legyen körülöttük, vagy velük szemben valamilyen fantasztikum, amikor pedig nincs– leginkább vígjátékokban –, akkor maga az "osztrák tölgyként" is emlegetett izomkolosszus a testet öltött fantasztikum: megjelenése ugyanis akár egy görög félistené. Pedig valójában ő is csak halandó ember, vérzik, öregszik, és július 30-án már 75. születésnapját ünnepli.

Arnold Schwarzenegger 1947. július 30-án született egy Grazhoz közeli, Thal nevű osztrák faluban, és életútja a megvalósult amerikai álom: üzletemberként, testépítőként, politikusként és színészként egyaránt nagy magasságokba sikerült felérnie. Összegyűjtöttük az "osztrák tölgy" tíz legjobb filmjét – igaz, az "utolsó" helyen rögvest három film is szerepel, csupa vígjáték.

10. Schwarzenegger vígjátékai
(Ikrek, 1988; Ovizsaru, 1990; Hull a pelyhes, 1996)

Az egykori testépítő elsőként jött rá, hogy mitikus méreteit vígjátéki szerepekben is remekül kamatoztathatja (később több akciósztár is követte ezen az úton, lásd Sylvester Stallone, Hulk Hogan vagy éppen Dwayne Johnson példáját), és a 80-as évek végén össze is állt a komédiáiról ismert Ivan Reitman rendezővel. Az Ikrekben (1988) Schwarzanegger az ikertestvérét keresve érkezik meg az államokba, és kóstol bele az amerikai álomba. Mint kiderül, testvérével (Danny DeVito) nem csak külsőségeiben, hanem jellemükben is teljes ellentétet alkotnak,

Reitman pedig ki is aknázza a helyzetben rejlő komikus lehetőségeket.

Az Ovizsaruban (1990) már nem is annyira a szereplők, hanem a szokatlan helyszín szolgál elsősorban a humor forrásként: a füstös-ködös sikátorokhoz szokott Kimble nyomozó (Schwarzenegger) ezúttal egy óvodában szimatol a bűnözők után.

Ikrek (Danny DeVito és Arnold Schwarzenegger) Forrás: Universal

Hasonló okokból működik a Brian Levant által rendezett Hull a pelyhes (1996) című karácsonyi film is, ami igazából egy kifejezetten gagyi alkotás, mégis van valami bájos abban, ahogy Schwarzanegger végigidétlenkedi a fiát elhanyagoló családapa sablon-történetét.

Pont azért működik, mert az "osztrák tölgy" egyáltalán nem passzol egy ilyen mézes-mázas családi filmbe, és ettől máris sokkal idézőjelesebbé válik benne minden.

Mintha a Hull a pelyhes görbe tüköröt akarna tartani a karácsonyi bevásárlásokkal járó tömött sorok, a zsúfolt plázák, és az ingerült vásárlók felé.

9. Az utolsó akcióhős (1993, John McTiernan)
Jack Slater (Arnold Schwarzenegger) igazi keménykötésű zsaru, egy autós üldözés közepén fura potyautassal találkozik. Danny (Austin O'Brian) azt állítja, ő nem is igazi, hanem csak egy kitalált akcióhős, a világ pedig amiben él, csak egy film. Slater Dannyvel kénytelen folyatni a drogbárók utáni nyomozást, de lassankét rádöbben, hogy a fiú tényleg igazat mond.

 

A mából szemlélve nehéz elhinni, hogy bemutatásának idején sem a közönség, sem az alkotók nem szívlelték különösebben ezt a korát megelőző, önreflexióktól hemzsegő mozit, amelyben Schwarzenegger úgy képes viccet csinálni saját kultuszából, hogy közben megbecsüli azokat a távoli hősöket, akiknek a bőrébe bújik.

A józan ész határát több mint súroló akciófilmes klisék megjátszása közben az önirónia kiragad a vászonra és a valóságra egyaránt, ráadásul Schwarzenegger kevés filmjében tűnik olyan esendőnek, mint itt, ezen túlmenően pedig nincs még egy film, ami a színész "kolosszus" alakját képes lenne a spielbergi hagyományokkal ötvözni – márpedig itt ez is megtörténik úgy, hogy közben Az utolsó akcióhős mégis megmarad fő műfajánál, és alapvetően egy izgalmas, látványos és humoros akciófilm.

8. Végképp eltörölni (1996, r.: Chuck Russell)
John Kruger (Arnold Schwarzenegger) feladata megrendezni a kormány számára fontos, veszélyeztetett tanúk halálát, és megszervezni az új életüket. Legújabb munkája egy fegyvergyártó cég ellen tanúskodó hölgy, Lee Cullen (Vanessa Williams) "eltörlése" lenne, de a dolgok csakhamar megváltoznak, mikor kiderül, tégla van a tanúvédelmi programban. Krugernek így egyszerre kell felgöngyölítenie az ügyet, és közben életben tartania a rábízott nőt.

A Végképp eltörölni nem sok "legjobb filmes" listán szerepel, mégis ez volt Schwarzenegger utolsó klasszikus, régivágású, vegytiszta akciófilmje, ami megkövetelte a színész robosztus alakját. Nincs híján a látványos attrakcióknak (ugrás az ejtőernyő után, viaskodás az aligátorral, lövöldözés a kikötőben), az ismerős egysorosoknak és a karakteres antagonistáknak, iiletve kiváló mellékszereplőknek (James Caan, James Cromwell, James Coburn), miközben nagyon hangulatos a filmzenéje is (ami a szintén Chuck Russel által rendezett A Maszkra hajaz, de a Ragadozót is jegyző Alan Silvestri szerezte).

7. Kommandó (1985, r.: Mark L. Lester)
John Matrix (Arnold Schwarzenegger) lányát elrabolja egy puccsra készülő latin-amerikai tábornok, hogy rákényszerítse őt az elnök megölésére. A sokat látott ex-kommandós viszont nem enged a zsarolásnak, és rögtön a rosszemberek után ered. Csak pár órája van, hogy átverekedje magát a nyomában loholó rendőrökön, gyilkosokon, magán hadseregen, és kiszabadítsa Jenny-t.

A Kommandó az akciópápaként elhíresült Joel Silver producer (48 óra, Halálos fegyver, Die Hard, Mátrix, stb.) és Schwarzenegger első közös válasza a Rambóra.

Igaz, ebben a filmben azonban nincs semmi kritikai él, politizálás, árnyalt karakterizálás vagy bármiféle finomkodás: a főhős két tonnás autókat gurít le a hegyen, puszta kézzel tépi ki a telefonfülkét a falból vagy a széket a kabrióból, markolóval ront neki a fegyverboltnak, és akkor még fegyver nem is került a kezébe.

Schwarzenegger minden mozzanata a nyers brutalitás, amit az a komikus tény ellenpontoz, hogy amikor nem gyilkoló üzemmódban töri a csontokat, őzikéket simogat és a kislányával fagyizik. A 80-as évek akciófilmjeinek esszenciális darabja: vállaltan szórakoztató bugyutaság, egyúttal pubertáskori férfias vágyálom.

6. Terminátor - A halálosztó (1984, r.: James Cameron)
Kyle Reese (Michael Biehn) egy gépek uralta jövőből utazik vissza 1984 Los Angelesébe, hogy megmentse az emberi ellenállás vezetőjének leendő anyját, Sarah Connort (Linda Hamilton), akire egy szintén időutazó kiborg, az elő szövettel borított T-800-as (Arnold Schwarzenegger) vadászik.

Schwarzaneggert ugyan a Conan, a barbár tette ismertté a mozirajongók számára, mégis a Terminátor volt az a film, ami igazán elindította az akcióhőssé válás útján – még akkor is, ha itt épp ő alakítja a film legfélelmetesebb szörnyetegét. A nukleáris-holokauszt fenyegető réme az 1980-as években egy sor posztapokaliptikus B-filmnek (Mad Max 2, Menekülés New Yorkból stb.) engedett zöld utat, a szerényebb költségvetések pedig több szabadságot jelentettek az alkotóknak (ellenpéldaként lásd a Szárnyas fejvadász össze-vissza vágott mozis verzióját).

 

Ez a megalkuvásmentesség és az emberiség végpusztulásának témája köszön vissza a Terminátoron is, ahol Schwarzenegger gyilkos kiborgja feltartóztathatatlanul robog a célja felé, és ahogy a film előrehaladtával a robot egyre jobban amortizálódik, úgy lesz egyre félelmetesebb rémalak.

 

Lapozzon, cikkünk a következő oldalon folytatódik!