Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
És mégis érdemes végig nézni, ha másért nem, hát Eastwood miatt. Meg persze, hogy kiderüljön, hová ez a furcsa utazás. Látszólag Mexikóba, valójában sokáig éppúgy nem tudni, hová, mint ahogy Krúdy novellájának helyszíne is bizonytalan. Pedig ott csak azt az abszurditást kell elfogadni, hogy az első bekezdés szerint Isztambulban járunk, és a végén megérkezünk a Keleti pályaudvar környékére, egy kis mellékutcába. Szindbád az egész életét utazással tölti, ahogy elődje is az Ezeregy éjszaka meséiben, csak számára a nők jelentetik az állomásokat. De most először képtelen tovább menni – megrekedt, eltévedt térben és időben is. Hiszen egyszerre van Isztambulban és Budapesten, előbbiben nyári forróság uralkodik, utóbbi helyszínen tél van és havazik. Szindbád pedig nem halott, de nem is él – már a nők sem érdeklik, ami számára valóban a vég.
Eleven halál – így nevezte ezt a köztes állapotot Coleridge a Rege a vén tengerészről című elbeszélő költeményében. Igen, már megint egy tengerész, aki megölt egy ártatlan madarat, és ezért a világszellem bosszújából a hajó előbb az egyenlítőnél akadt el, majd a sarki jégpáncél fogságába esett, mozdulatlanul. Végül a Kísértet asszony és a Halál együtt látogatnak el a fedélzetre, ahol előbbi kockán elnyeri a Tengerészt, a többiek a Halálé lesznek. A Tengerész viszont örök vándorlásra ítéltetett és arra, hogy újra és újra elmesélje bűn és vezeklés történetét, de nem akárkinek, hanem csak azoknak, akiknek már az arcán látja, hogy meg kell hallgassák a történetét. Nem mindegy tehát, kinek mondjuk a mesét – de, hogy ez a kiválasztottság a hallgatói szerepre mit jelent pontosan, Coleridge nem árulja el.
A történetben könnyű ráismerni az elátkozott, örök vándor régi legendájára, ő a címszereplője például Richard Wagner A bolygó hollandijának. A hollandi azonban a megváltást – ez esetben a halált – nem a történetmeséléstől, hanem egy asszony sírig tartó szerelmétől remélheti, amit meg is kap, amikor Senta leveti magát egy szikláról. Akárcsak Szindbád, aki végignézi a virágáruslány zuhanását, és a havat pirosra festő vérfoltot nézve arra gondol, hogy ennek a lánynak a halála véget vet tetszhalotti állapotának, és új életre kelti.
Hollywoodi filmekben ma már nem nagyon tűrnek meg a producerek hasonló sötét, kegyetlen végkifejletet, meg aztán a meetoo mozgalom nevében tömegek tiltakoznának a nő alávetett szerepe és kizsákmányolása ellen, nevezetesen, hogy élete célja a halálával megváltani a férfit. Egészen más azonban halál helyett a szerelem általi megváltás, mint megoldás. Hiszen Marta, a csinos mexikói özvegy és Mike között az első pillanattól érezhető a vonzalom, a végén egymásra találnak, és boldogan élnek, amíg...
Amíg ki nem derül, hogy már régen nem élnek. Ez a Mexikó nem az otthon vagy az új élet földje, inkább valami életen és halálon túli birodalom, kívül a reális téren, ahol megáll az idő. Az állapotot pedig nevezhetjük akár eleven halálnak is. Mike, akárcsak Szindbád, szintén ott rekedt ebben a mexikói kisvárosban, látszólag azért, mert el kell rejtőzniük a fiúval, kivárni, amíg a rendőrök és az anya emberei felhagynak az üldözésükkel (nem hagynak fel). Akár az Elíziumi mezőkön, itt is könnyű az élet: a kedves özvegytől kapnak szállást és ételt, és persze éppen egy vadlovakkal bajlódó farmer a szomszéd, aki örömmel fizet az öreg cowboynak a segítségért. Rafo is megtanul lovagolni, mégiscsak Texasba készül, és az özvegy legidősebb unokájával még valami első szerelem-féle is kezdetét veszi. Mondja is Mike-nak, hogy milyen jó lenne maradni. Ezután persze azonnal megjelenik egy üldöző, az idillnek vége, és csak a véletlenen múlik, hogy nem köszönés nélkül állnak odébb. Az utolsó percben megjelenő Marta viszont azt mondja Mike-nak: még úgyis látjuk egymást.
Ha csak amolyan szófordulat lenne ez is, nem hangzana el. Ha viszont jóslat, akkor a nő, aki mondja, nem egy kedves özvegyasszony, és nem egy remélt, újbóli találkozásról beszél, hanem a halálról, egészen konkrétan Mike haláláról. Az utolsó jelenetben látni lehet az étterem nevét: Fondita de la Luna, csúnya nyersfordítással A Hold fogadója – nyilván szebb lenne a Fogadó a Holdhoz, de ez nem jelzi a birtokviszonyt, ami ezúttal fontos. Marta ugyanis a Holddal áll kapcsolatban, vagyis a nő, a nőiség lényegével és titkával. Szerb Antal, aki 33 éves volt Krúdy halálakor, az Utas és holdvilágban hosszan beszélteti egyik szereplőjét a halál-hetérákról, a férfiakat a halálba csábító nőkről, akik talán az életet adó anyák ellenpontjai, de feladatuk éppúgy része az életnek, mint a szülés. Ezek a nők nem azonosak a halállal, ahogy az anya sem az élettel, viszont jelen vannak az élet első és utolsó pillanatánál.
Ilyen, a halálra felkészítő, a halálba átsegítő nő lehet Marta. A hely pedig, ahová Mike visszatér, nem Mexikó, hanem inkább egyfajta modern halottak szigete. Ahogyan Clint Eastwood ezek szerint elképzeli – vagy reméli –, hogy milyen lehet halottnak lenni. A 92 éves, nagy filmművész tehát elhatározta, hogy megrendezi a saját halálát. És ebben a gesztusban persze felcsillan a hiábavaló, de örök remény, hogy ki tudja – talán túlélnie is sikerül.
