Cannes-ban mutatják be Baz Luhrmann Elvis-filmjét

Vágólapra másolva!
A májusi cannes-i filmfesztiválon debütál Baz Luhrmann Elvis Presleyről forgatott életrajzi filmje.
Vágólapra másolva!

A legendát Austin Butler alakítja, Tom Hanks pedig Elvis befolyásos menedzsereként látható a zenés produkcióban - írta a Variety.com.

A júniusban a mozikba kerülő Elvis cannes-i bemutatójának időpontját még nem tűzték ki, de Luhrmann filmjei már kétszer nyitották meg a Cote d'Azure-fesztiválját: 2001-ben a Moulin Rouge!, 2013-ban pedig A nagy Gatsby.

Az Elvis a legendás zenésznek a menedzseréhez, Tom Parkerhez fűződő bonyolult kapcsolatán keresztül fejti fel a "király" életét.

A film forgatókönyvét Luhrmann és Craig Pearce írta.


A Variety.com előrejelzése szerint Cannes-ban a Top Gun: Maverick-et és George Miller Three Thousand Years of Longing című filmjét is láthatja majd a közönség, emellett David Cronenberg Crimes of the Future, Koreeda Hirokazu Broker és Park Csan Vuk Decision to Leave című alkotását is vetítik.


A cannes-i filmfesztivál versenyprogramját áprilisban Párizsban hozzák nyilvánosságra. A filmmustrát május 17. és 28. között rendezik meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!