Horror helyett dráma lett a Hang nélkül harmadik része

A Hang nélkül első része 2018-ban óriási siker volt. A remek alapötlettel bíró horror lenyűgözte a szakmát és a közönség is vevő volt a kevés beszéddel operáló, csendfókuszú, feszült zsánermozira. A folytatás egy fokkal mérsékeltebb, de hasonlóan nagy népszerűségnek örvendett, a harmadik felvonásra viszont a stáb elérkezettnek látta az időt némi újításra, így egy előzményben bizonyosodhatunk meg arról, miként indultak a világvégéhez vezető borzalmak.

Samira (Lupita Nyong’o) rákbeteg, nincs sok ideje hátra és minden életkedve elhagyta az utóbbi időben. A kórház, ahol kezelik, elviszi a pácienseit egy színházi előadásra New York belvárosába, ám a túrát megszakítja a földbe csapódó aszteroidák sokasága. Az ezekből előbújó szörnyek féktelen gyilkolásba kezdenek, hősünknek pedig menekülnie kell.

A csenddel való játék továbbra is működik, bár a szabályrendszert olykor átírják a dramaturgiai hatásosság kedvéért
Fotó: Paramount Pictures

Az első két Hang nélkül John Krasinski diadalmenete. Az addig színészként ismert sztár rendezőként is letette névjegyét, s horrortól, thrillertől ritkán látható anyagi és kritikai sikert ért el a műveivel. Az Első nap alcímre keresztelt harmadik rész esetében átengedte a stafétát egy kvázi ismeretlen direktornak. Michael Sarnoski a 2021-es Disznó című kiváló drámával hívta fel magára a figyelmet, ahol okkal rebesgettek anno Oscar-jelölést a főszereplő Nicolas Cage-nél, de ez sajnos nem valósult meg.

Egy gyászközpontú, tragikus sztori után éles váltás lehet a horror, thriller műfaja, ám a rendező nem fordult teljesen szembe a stílusával, mely sokaknak lesz ellenére. Az Első nap ugyanis legalább annyira, ha nem jobban ráfekszik a drámai szálra, mint az ijesztő lények elleni menekülésre.

Rögtön a rövid expozícióban világossá válik, hogy Sarnoski nem enged a melankolikus elbeszélői módjából. Samira láthatóan a betegsége mellett is szenved, gyötri a múltja, veszteségei. Egyetlen barátja a macskája, rajta kívül nem kíván senkivel közelebbi kapcsolatot ápolni. A felütést továbbgondolva nem nehéz kikövetkeztetni, hogy mi lesz a film központi üzenete. A halál kapujában táncoló lányban a bekövetkező katasztrófa hatására feléled a túlélési ösztön, s ha csak egy aprócskát is, de célt talál magának. A háziállata mellett más társa is akad a pánikbetegséggel küzdő Eric (Joseph Quinn) személyében, s a két erősen eltérő jellemű ember egymásra utalva igyekszik boldogulni a hirtelen jött apokalipszisben. Ezek alapján okkal merülhet fel a nézőben, hogy mi szükség volt a sztorit ebbe a környezetbe helyezni. A kérdés jogos, nyilvánvalóan az anyagi vonzat nyomós érv, mely ezzel a címmel jár, ugyanakkor könnyen lehet, hogy sokan átverve érzik majd magukat.

Noha viszonylag hamar felpörög a tempó, a szörnyek támadásba lendülnek, harmadjára már azonban jócskán alábbhagy a lelkesedés. A csenddel való játék továbbra is működik, bár a szabályrendszert olykor átírják a dramaturgiai hatásosság kedvéért. Feszültséget viszont csak módjával képes gerjeszteni, horrorként pedig egyenesen gyenge az összkép.

Az invázió kezdeti szakaszának vannak erőteljes pillanatai, Sarnoski többek közt úgy képes atmoszférát teremteni, hogy a fenyegetést látnunk sem kell. Mintha egy háborús helyzetbe csöppentünk volna, ahol a kétségbeesés keveredik az életösztönnel. Sajnos ezekből a momentumokból elég kevés akad, ráadásul a film sokkal inkább eléri a célját drámaként. Itt köszön vissza a rendezői kézjegy, tudniillik az érzelmi töltet abszolút betalál. Samira útja hiába borítékolható, van ereje, lehet érte szorítani, néhány jelenet pedig kifejezetten megindító.

Nehéz igazságot tenni az Első nappal, mert jobban állt volna neki, ha nem egy franchise darabjaként, hanem önálló alkotásként lát napvilágot.

Persze aki egyik Hang nélkül filmet sem látta, az is fel fogja tudni venni a fonalat, egyetlen mellékszereplő tűnik csak fel a második részből, de ő sem zavar sok vizet. Sarnoski művét körbejárja a kettősség, ami miatt nehéz behatárolni miként fog viszonyulni hozzá a közönség. Az első két mozi szellemiségét csak nyomokban tartalmazza, horrornak piszok kevés, inváziós szörnyfilmnek pláne. Ellenben karakterdrámaként meglepően fajsúlyos, képes szívszorító perceket okozni, de egy horrorra vágyó nézőnél ez nem biztos, hogy sokat nyom majd a latba.