Kris Kristofferson és A mennyország kapuja

Vágólapra másolva!

A már sikeres dalszerző és énekes az 1970-es években kezdett filmekben szerepelni, olyan rendezőkkel, mint Martin Scorsese vagy Sam Peckinpah. De a most meghalt Kris Kristofferson legjobb filmje A mennyország kapuja, Michael Cimino monumentális westernje.

Origo

Vágólapra másolva!

Kris Kristofferson Michael Cimino Zsigmond Vilmos A mennyország kapuja

Mielőtt A szarvasvadász Oscar-díjas rendezője, Michael Cimino kedvéért eljátszotta volna élete főszerepét, a Me and Bobby McGee című slágerével világsikert elérő country énekes és dalszerző Kris Kristofferson olyan filmekben bizonyította színészi rátermettségét, mint a Szerelmes Blume (1972, r.: Paul Mazursky), a Pat Garrett és Billy, a kölyök (1973, r.: Sam Peckinpah), az Alice már nem lakik itt (1974, r.: Martin Scorsese) vagy a Csillag születik (1976, r.: Frank Pierson). A felsorolt négy filmből minimum három (ahogy a most meghalt Kristofferson színészi pályájának első évtizedében a legtöbb film) valamiképp kapcsolódik az ún. hollywoodi reneszánszhoz (vagy másképp: Új Hollywood, amerikai új hullám, New American Cinema). Azaz ahhoz az irányzathoz, amely nagyjából másfél évtizeden keresztül meghatározta az amerikai filmes álomgyár alkotásait, amikor is többnyire a televízión edződött fiatal rendezők (és velük együtt: forgatókönyvírók, operatőrök, színészek) tömege, szinte teljes alkotói szabadságot élvezve, az európai rendezői filmek mintájára készítették el a filmjeiket és hódították meg a közönséget, és amely irányzat megjelenésének hollywoodi hatását az amerikai filmtörténészek a hangosfilm megjelenéséhez mérik.

Kristofferson színészi indulása tehát összekapcsolódik a hollywoodi filmtörténet e jelentős állomásával, olyannyira, hogy bár nem volt jelen annak kezdeténél (az "hivatalosan" Arthur Penn Bonnie és Clyde című 1967-es véres gengszter-románca volt), de részt vett Új Hollywood "halálában": hiszen ő volt a főszereplője a Cimino által rendezett A mennyország kapuja című 3 és fél órás lírai westernnek, amelynek pénzügyi bukása jó apropóul szolgált a hollywoodi stúdióknak, hogy a rendezők szabadságát megnyirbálják és Hollywood ráforduljon a producerek által kézben tartott (zömében ötlettelen) nagy blockbusterek korszakára.

Érdemes leszögezni: A mennyország kapuja ma már az amerikai filmtörténet legjobb alkotásai között szerepel, és az európai kritikusok már 1980-as bemutatásakor is üdvözölték szépsége, bátorsága és egyéni látásmódja miatt Cimino moziját.

A mennyország kapuja Kris Kristofferson legjobb filmje

Ami az amerikai kritikusokat illeti, ők az 1980-as premier idején szívből gyűlölték, legalábbis a legtöbbjük. És nem is elsősorban a filmet, hanem a rendezőt.

Szerintem megelőzte a korát: Amerika gazdasága szárnyalt, senki nem volt kíváncsi egy filmre, amely a szegények és gazdagok közti ellentétre világít rá. Kit érdekel, hogy hatvan-nyolcvan évvel korábban a bevándorlóknak milyen keserves volt megkapaszkodni az újvilágban? Ráadásul az anyanyelvükön szólalnak meg, szlovákul, magyarul, görögül, amit furcsának talált a közönség. Valójában a kritikusok ölték meg a filmet, akiknek Ciminóhoz fűződő antipátiája A szarvasvadászra nyúlt vissza, ami szerintem briliáns film. Ma mindenki elfogadja, az amerikai történelem részének tekinti, de akkoriban érdekes módon úgy tekintettek rá, mint politikailag jobbos alkotásra. A kritikusok úgy érezték, Cimino nem érdemelte meg érte az Oscart. Cimino berágott rájuk. Kizárta a sajtót A mennyország kapuja forgatásáról. Nagy hibát követett el. A sajtónak nagy hatalma van, és bárkit el tud intézni. A bukás láttán a stúdió 95 percre csonkította a filmet, ami szánalmas dolog, de így is eltűnt a süllyesztőben. Ma gyakran vetítik itt-ott és remekműként beszélnek róla. Cimino géniuszát igazolja, hogy a film témája ma annyira aktuális

– mondta egy 2010-es interjúban a film bukásáról A mennyország kapuja (és persze A szarvasvadász) operatőre, Zsigmond Vilmos. Aki fantasztikus képeket varázsolt Cimino kizárólag külső helyszíneken forgatott látomásához: a filmet indító nagyjelenet a Harvardon és az utána következő szerenád, az első gyilkosság a puska luggatta fehér lepedővel (és a lyukban távozó Christopher Walkennel), a vonat megérkezése a wyomingi Casperbe, Kristofferson és Isabelle Huppert híres görkorcsolyás tánca a címadó "Mennyország kapuja" csarnokban, a végső nagy csata a rengeteg füsttel és vérrel mind-mind operatőri bravúrok és örökre a nézők retinájába égő képsorok.

A mennyország kapuja (Christopher Walken)
Fotó: United Artists

Minden túlzás nélkül: Cimino és Zsigmond Vilmos együttműködése az amerikai filmtörténet legszebb képsorait eredményezte, amihez persze kellett a reklámfilmesként indult Cimino (Zsigmond által gyakran dícsért) kimagasló érzéke a monumentális képekhez, illetve az atmoszférateremtéshez. Ugyanakkor ehhez a rendezőknél kivételes képalkotói zsenialitás egy idő után, egészen pontosan A mennyország kapuja esetében már kóros maximalizmussal párosult: Cimino a hosszúra nyúlt, egyéves forgatás és utómunkálatok alkalmával szinte elmerült a művészi kreativitásban, alaposan visszaélve a gyártó United Artists által biztosított alkotói szabadsággal és ha kellett fél napig szüneteltette a felvételeket a tökéletes (és természetes) fényekre várva, ha kellett kivágatott egy fát, hogy "áthelyezze" máshová, ha úgy érezte, akkor az egész napot egy alig egyperces jelenet felvételének szánta, ha kellett, akkor improvizált (Zsigmond Vilmos szerint úgy dolgoztak, mint két jazz zenész) és így tovább, teljesen kiélvezve a stúdió 20 millió dolláros "biankó csekkjét", sőt rá is duplázva, teljesen megfeledkezve a filmprodukció gazdasági (és egyes stábtagok szerint: emberi) vonatkozásairól.

A legenda szerint Cimino harmadik játékfilmjének csúfos anyagi bukása (44 millió dolláros költségvetésre 3,5 millió dolláros jegyárbevétel a bemutató évében) nem csupán a film és a rendező bukását, hanem az azt gyártó United Artists teljes anyagi csődjét eredményezte, innen ered, hogy A mennyország kapuja után a hollywoodi stúdiók elvetették a rendező szabadságának gyakorlatát. Persze, ahogy azt Zsigmond Vilmos is megjegyezte: a bukáshoz kellettek a rossz kritikák is (illetve az állatvédők lobbija: Cimino a kakasviadalt "élesben" vette fel és a forgatás során elpusztult négy ló is, az amerikai állatvédő szövetség, az AHA hivatalos jóváhagyása e film óta kötelező eleme az állatokat is felvonultató produkciók számára).

A mennyország kapuja
Fotó: United Artists

Holott maga a film lenyűgöző vízió Amerika hőskorának dicstelen fejezetéről: A mennyország kapuja az 1889 és 1893 között, Wyomingban zajlott ún. Johnson megyei háborút dolgozza fel, amelynek során a vagyonos állattartók szövetségének tagjai igyekeztek leszámolni a vidékre Kelet-Európából érkezett új telepesekkel (az első ilyen áldozat neve máris magyar: Mihal Kovacs), akik közül sokan éheztek, ezért olykor-olykor marhát loptak.

Cimino filmje tehát Amerika nyugati terjeszkedésének ígéretét és veszélyeit az "osztályharc" és a "bevándorlás" témáin keresztül ragadja meg, voltaképp egy lélegzetelállító westernben, Hollywood legambíciózusabb és legszokatlanabb vadnyugati eposzában a rendező A szarvasvadász gondolati és történelmi előzményét festi meg, amennyiben mindkét film a kelet-európai amerikaiak vérgőzös múltját és jelenét ábrázolta: A mennyország kapuja sanyargatott telepesei A szarvasvadász katonáinak ősei. Ha egyenként nem is, de a két Cimino film együtt igenis kiadja azt a "nagy Amerika-filmet", amit minden nemzeti vízióban gondolkodó hollywoodi rendező le akar forgatni D.W. Griffith óta.

Kristofferson pedig ennek a kétrészes amerikai anti-mitológiának westernjében alakítja elszánt keménységgel és viharvert érzékiséggel a Harvardon végzett diplomás marsallt, aki szembeszáll sajátjaival, hogy megakadályozza a "marhabárók" 125 telepes lemészárlására kidolgozott tervét. Cimino, Zsigmond Vilmos és Kristofferson filmje az amerikai föld megszerzésének és megtartásának véresebb és vadabb jeleneteiben is lírai szépségű, elbűvölő mozilátomása, néhány ténybeli pontatlansága ellenére is a megelevenedő történelemi lelkiismeret – ami miatt a főszereplő a rendezőt olyan európai mesterekhez hasonlította, mint Ingmar Bergman vagy Federico Fellini.