Szép évek jönnek. Na nem pénzügyileg, képileg.

Stéphane Arnaud a világ egyik legnagyobb hírügynöksége, a francia AFP fotórészlegének a főszerkesztő-helyettese. A 2012-es magyar sajtófotó-pályázat zsűritagjaként járt Budapesten, az [origo] a háromnapos zsűrizés után beszélgetett vele magyar sajtófotóról, háborús kiképzésről, önkéntesek és profik kapcsolatáról, illetve arról, hogy konkurenciája-e az Instagram és a Facebook a sajtófotónak. Mi következik abból, hogy a valaha készült összes fénykép 10 százaléka 2012-ben készült?

Stéphane Arnaud, az AFP fotó főszerkesztő-helyettese Fotó: Mudra László [origo]

Mi volt a benyomása a magyar sajtófotóról a zsűrizés alapján?

Nehéz úgy pontos képet alkotni, hogy nem ismerem az itteni piacot és magukat a fotóriportereket, de a pályázat alapján azt kell, hogy mondjam, hogy az első öt helyen kiemelt kép vagy sorozat minden kategóriában nemzetközi színvonalú volt. A nyertes anyagok kiválóak, és a helyezettek is nagyon jók. Azt sajnáltam egyedül, hogy az olimpián kívül nem nagyon voltak képek a nagy, nemzetközi eseményekről, hírekről, ami valódi összehasonlítási alap lett volna. Egy-két afganisztáni sorozattól eltekintve csak a szomszédos országokban készült néhány anyag. Érthető okokból, persze. Ugyanakkor a képek alapján az volt a benyomásom, hogy a magyar fotóriporterek többsége nagyon fiatal, és ez jó. A nagy ügynökségekre ez nem annyira jellemző, nálunk is idősebbek a fotósok nagyon sok országban. Könnyen lehet persze, hogy hamarosan generációváltás következik az ügynökségeknél.

Hogyan szervezik a munkát egy ekkora ügynökségnél?

Az AFP legtöbb fotóriportere fix helyen dolgozik. A legtöbb emberünk, huszonöt, Párizsban van, már csak történeti okokból is, de innen küldjük a fotóriportereket a nagy nemzetközi hírekről tudósítani. Most például Maliba küldtünk onnan két fotóst, hogy kiegészítsék az állandó afrikai fotóriportereink tudósításait.

Fotó: Mudra László [origo]

Fontos viszont, hogy a fotós ne szokjon hozzá a konfliktushoz, ne váljon részesévé az eseményeknek, így két-három hetente cseréljük őket, akkor is, ha maguktól még maradnának. Így dolgozunk most Szíriában is például.

Mivel tudja támogatni az ügynökség a háborús területen dolgozó fotóriportert?

Szerzünk neki helyi vezetőt, aki megszervezi neki az utakat, találkozókat, helyszíneket, és aki sok esetben sofőrként is működik. Ráadásul az újságíró, a fotóriporter és ha van velük, az operatőr, csapatban mozog. Együtt dolgoznak, így biztonságosabb, és amúgy is mindenről szöveget, képet és mozgóképet is kell szállítaniuk. A helyi vezetőn túl az AFP hálózata helyi kapcsolatokkal, elérhetőségekkel is segít nekik, Szíria esetében a kiindulópont az egyiptomi és a törökországi iroda.

Van ugyan egy állandó fotóriporterünk Damaszkuszban, de ő a korlátozások miatt nem tudja a lázadókat, a harcokat fotózni. A hivatalos eseményeket ő fotózza, például Bassár el-Aszad szíriai elnök beszédét a hetekben. Háborús övezetben a fotóriporterek golyóálló mellényben és sisakban dolgoznak, és kiképzést is kell, hogy kapjanak, mielőtt ilyen helyre mennek.

Ezek szerint van egy állandó képzési programja az ügynökségnek?

A háborús övezetekből való tudósításra a hadsereg, az utcai zavargásokra pedig a csendőrség segít felkészíteni az újságírókat, fotóriportereket és operatőröket. Évi három-négy alkalommal tartanak képzést, és ez nem csak az AFP számára nyitott, hanem minden francia sajtóorgánum számára, sőt az AFP külföldi tudósítói is részt vehetnek benne. Ha egy fotóriporter jelzi, hogy nyitott arra, hogy háborús övezetben is dolgozzon, akkor először részt kell vennie Franciaországban ezen a kiképzésen, és utána mehet csak.

Fotó: Mudra László [origo]

Tavaly Líbiában sok zöldfülű fotós próbált szerencsét. Ezzel volt bármilyen tapasztalatuk?

Ha meg is keresték az AFP-t, hozzám nem jutott el, de ez nem is hozzám tartozik. Szerintem inkább a kisebb kooperatívákat és a szabadúszókat foglalkoztató ügynökségeket kereshették meg, van belőlük bőven Párizsban. Szíriában minket is rendszeresen megkeresnek szabadúszók, és dolgozunk is velük. Nem tudom miért, de jelenleg a Szíriában dolgozó legtöbb szabadúszó spanyol.

Ha nincs valahol saját állandó fotósunk egy ideig, természetesen szabadúszókra támaszkodva tudósítunk, napi megbízással, vagy akár egy-egy fotót megvásárolva. Ezek a szabadúszók az összes nagy ügynökségnek kínálják a szíriai képeiket. Az eseményektől függően sokszor akkor is támaszkodunk rájuk, amikor van saját állandó emberünk a közelben, hogy a lehető legjobb lefedettséget biztosítsuk.

Egyre több a hírcélokra is megfelelő, felhasználók által készített tartalom az interneten, különösen a közösségi hálózatokban. Azzal, hogy úgy tűnik, a Facebook és az Instagram magához vonja a felhasználók képeinek értékesítési jogát, lehet belőlük vetélytárs vagy komoly képforrás?

Tulajdonképpen megtörténhet, ez a működési környezetünk része. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, és nem dughatjuk a fejünket a homokba. Az Associated Press (AP, a legnagyobb amerikai hírügynökség, a szerk.) például az amerikai elnökválasztásról szóló tudósításai részeként használt Instagrammal készített képeket. A két elnökjelölttel együtt utazó fotósaikat kérték meg, hogy időről időre készítsenek és publikáljanak Instagram-képeket, és ezeket feltette az AP a saját weboldalára is. Magazinborítók is készültek már Instagrammal.

Fotó: Mudra László [origo]

Az, hogy szervezésben, hírfolyamban, eladásban hogyan kapnak majd helyet az ilyen azonnali tartalmak, még nem tiszta, de a képlet részei, az biztos. Ebből a szempontból az a fő gondunk, hogy az AFP-nél a fotóriporterek nem lehetnek egyszerre szerkesztők is, soha nem véglegesíthetik és adhatják ki az ügyfelek részére a saját képeiket.

Tényleg soha?

Eddig még nem történt meg, és persze nem tudhatom, mit hoz a jövő, de nálunk fontos része a kép publikálásának az, hogy a szerkesztőségben a képszerkesztők megnézik a képet, a képszöveget, leellenőrzik a tényeket, és csak azután adják ki a képet, hogy meggyőződtek róla, minden rendben van és pontos. Az Instagrammal ezt nem lehet megcsinálni, csak akkor, ha kizárólag a szűrőt használja a fotós, és publikálás helyett a szerkesztőnek küldi el a képet. De akkor a lényege veszik el, az azonnali közlés.

Mi viszont nem hagyhatjuk ki a szerkesztőséget, legyen szó szövegről, képről vagy videóról. Annyi információ kering az interneten, a közösségi hálózatokban, Facebookon és Twitteren. Mi egy biztos pontnak tartjuk magunkat, amit mi kiadunk, az ellenőrzött, biztos és pontos. Csak így maradhatunk a felszínen ebben a hatalmas információtengerben. Kapkodás nélkül, biztosra kell menni, hogy minden, amit kiadunk, megbízható legyen. Aki ezt megszegi, veszíteni fog.

Fotó: Mudra László [origo]

Valahol azt hallottam, hogy a világon valaha készült fényképek tíz százaléka 2012-ben készült. Épp ezért azt gondolom, hogy a sajtófotó még hosszú életnek néz elébe. Néhány éve mindenki arról beszélt, hogy a videó a jövő, felejtsük el az állóképet. De a fotókat egy másodperc alatt meg lehet osztani, míg a videó szerkesztéséhez, feltöltéséhez és megtekintéséhez mind idő kell. Úgy gondolom, szép évek jönnek. Na, nem pénzügyileg szépek, de képileg, tartalomban izgalmas éveknek nézünk elébe.