A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
A csütörtökön gyengülő dollárnak köszönhetően erős szinten kezdte a pénteki napot a forint, de késő délelőtt fordult a trend. Péntek délutánra az euró jegyzése két forintot emelkedett a reggeli szinthez képest, miközben Svájcban az erős frank káros hatásairól tartottak minicsúcsot, eredmény nélkül.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül12 bejegyzés
08:13
január 14, 2011
Vágólapra másolva!

Csütörtöki erejével ébredt a forint

Megtartotta csütörtök esti erejét a forint mindhárom fontosabb devizával szemben az éjszaka, így pénteken kora reggel 274,3 forint volt az euró (este 274,4 forint), bár megfordult 274 alatt is, míg a dollár 205,7 (205,3), a svájci frank 213,6 forint (213,1).

08:22
január 14, 2011
Vágólapra másolva!

Január eleji szinten az euró a dollárral szemben

A dollár csütörtökön nagyot gyengült az euróval szemben, és a január eleji szintre ért. Csütörtökön sikeres aukciót tartottak a devizaválság miatt féltett Spanyolországban, s eközben Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke az infláció emelkedéséről tett említést a kamatdöntő ülés után. Mindkét hír a dollártól az euró felé vitte a befektetők figyelmét. Az euró 1,334 dollár volt péntek reggel, körülbelül megegyező szinten állt tehát, mint január elején.

08:31
január 14, 2011
Vágólapra másolva!

Kategóriájában a forint erősödött leginkább

Kategóriájában, vagyis a feltörekvő devizák közül a forint erősödött leginkább a Bloomberg kimutatása alapján. Az üzleti hírportál megemlíti, hogy sikeres kötvényaukciót tartottak csütörtökön Magyarországon, ami szintén hozzájárult a forint erejéhez.

09:23
január 14, 2011
Vágólapra másolva!

Idei csúcsán a forint

Nyolc óra után 274,3 forint volt az euró, 205,1 a dollár és egy újabb gyengüléssel 212,7 forint a svájci frank. Ez az árfolyam azt is jelenti, hogy a heti maximumához képest már több mint 10 forinttal lett olcsóbb a devizahitelesek többségét érintő frank.

Hétfőn még bőven 220 forint felett járt a svájci frank árfolyama, sőt rövid időre 225 forint fölött is megfordult, ami 1 forinttal maradt el az eddigi rekordárfolyamtól. Ezt követően gyengülni kezdett a frank a hét többi napján, ezzel párhuzamosan az euró és a dollár is veszített értékéből. A forint idén még nem volt ilyen jó erőben, az euróhoz mért árfolyama ugyanis eddig 275 felett mozgott.  

11:10
január 14, 2011
Vágólapra másolva!

Raiffeisen: A forintot támogathatja a piacbarát kommunikáció

A Raiffeisen Bank napi elemzése 273,7 és 275,85 forint közötti euróárfolyamot vár péntekre. Az elemzés megemlíti, hogy a Trichet mellett két európai jegybankár is az európai infláció felpörgéséről nyilatkozott, valamint, hogy Thomas Jordan, a svájci jegybank elnökhelyettese szerint komoly gondokat okoz számukra az erős frank.

A Raiffeisen elemzői szerint támogathatja a forint erősödését a kormányzat piacbarátra forduló kommunikációja, amit Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozata jelzett.

11:28
január 14, 2011
Vágólapra másolva!

Takarékbank: Kamatemelést hozhat a megugró infláció

Felpattant a decemberi infláció, ami Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője szerint újabb kamatemelést vetít előre a jegybank január 24-i ülésén. Az elemző szerint pénteken már nem várható komolyabb forinterősödés.

12:30
január 14, 2011
Vágólapra másolva!

Gyengülésben a forint

Gyengülésbe fordult a forint, fél órával dél előtt egy euróért 276,30, egy svájci frankért 214,35, egy amerikai dollárért 206,66 forintot kellett adni. A gyengülés hátterében állhat, hogy 4,2-ről 4,7 százalékra pörgött föl decemberben az infláció.

13:21
január 14, 2011
Vágólapra másolva!

Újabb fordulatot vett a forint

Miután hirtelen gyengült a forint péntek délelőtt, kora délután megállt az esés, és némileg korrigáltak az árfolyamok. Az euró dél után pár perccel 276, a dollár 206,3, a svájci frank 213,6 forint volt.

14:40
január 14, 2011
Vágólapra másolva!

276 forint fölött ragadt az euró

Nem bizonyult tartósnak az erősödés irányába tett újabb fordulat. Az euróval szemben 276,2 forint volt az árfolyam fél kettőkor. A dollár ugyanekkor 207, a svájci frank 214,3 forint volt.

16:25
január 14, 2011
Vágólapra másolva!

A növekedést féltik a svájciak az erős franktól

Svájcban pénteken svájci gazdasági minicsúcsot tartottak a frank erősödéséről, ahol a gazdasági államtitkárság elismerte, hogy a frank magas árfolyama rosszat tehet az alpesi gazdaságnak. "Amennyiben fennmarad, akkor a frank magas árfolyama az euróval és a dollárral szemben komoly veszélyt jelent a svájci konjunktúrára" - áll a kormányzati véleményben, amely rámutat, hogy a frank 12, illetve 5 százalékkal erősödött a két világdevizával szemben az utóbbi egy évben.

Fél négy előtt pár perccel egy euró 276,20 forintot, egy dollár 206,70 forintot, egy svájci frank pedig 214 forintot ért.

19:20
január 14, 2011
Vágólapra másolva!

Merész ötletek a svájcifrank-csúcson

"A tárgyalások egyértelműen rámutattak, hogy a helyzet súlyos" - így foglalta össze a svájci frank erejéről rendezett gazdasági minicsúcson elhangzottakat Daniel Lampart, a legnagyobb svájci szakszervezeti szövetség, a Svájci Szakszervezeti Unió (USS) illetékese, aki részt vett a megbeszélésen. "A résztvevők felvetették például a frank euróhoz kötését és a devizaspekuláció visszaszorítását is, de a bankok és a munkaadói szervezetek ellenezték ezeket, így megállapodás nem született" - tette hozzá.

A svájcifrank-csúcsról készült cikkünket itt találja.

20:43
január 14, 2011
Vágólapra másolva!

276 forinton zárta a hetet az euró

Háromnegyed nyolckor egy euróért 276 forintot kellett adni, egy dollár 206,70 forintot ért, egy svájci frank pedig 214,20 forintba került ugyanekkor.

Az eredménytelenül záródott svájci minicsúcsnak nem volt árfolyamhatása, az euróval szembeni frankjegyzés este 1,2870 volt, azaz gyakorlatilag ugyanannyi, mint reggel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!