A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Gyengült a forint árfolyama hétfőn, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde alatt az euró 284 forint fölé ment, később azonban valamivel lejjebb ment az árfolyam.  
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül12 bejegyzés
09:35
szeptember 12, 2011
Vágólapra másolva!

Gyengüléssel indította a napot a forint

Fél nyolc után öt perccel 280,79 forintot ért egy euró a bankközi piacon. A dollár ekkor 207,48 forintba került, míg a svájci frankot 232,80 forinton jegyezték. Péntek este hat óra előtt kevéssel egy dollár 204,90 forintot, egy svájci frank 232,30, egy euró pedig 280,10 forintot ért a bankközi piacon.

Az MTI által megkérdezett elemzők szerint a forint árfolyamát egyebek között Orbán Viktor miniszterelnök hétfői parlamenti beszéde alakítja majd. A kormányfő az euróválság hatásainak kivédését szolgáló akciótervet jelent be. Orbán Viktor ismerteti azokat a védelmi intézkedéseket is, amelyeket a kormány a veszélyeztetett társadalmi csoportok érdekében szükségesnek tart.

10:00
szeptember 12, 2011
Vágólapra másolva!

Tízéves mélyponton az euró a jennel szemben

Tízéves mélypontra gyengült az euró a japán jennel szemben a hétfő reggeli bankközi kereskedésben; az európai közös pénzt az esetleges görög államcsőd veszélye húzta le. Az euró 104,9 jenre gyengült, 2001 júliusa óta nem volt ilyen alacsony árfolyamon a japán jennel szemben. Később, közép-európai idő szerint hajnali fél négy körül visszaerősödött 105,32-re, de még így is elmaradt a 105,91 jenes péntek esti New York-i záróártól.

Az euró a dollárral szemben is gyengült valamelyest, hajnali fél négykor 1,3594 dolláron jegyezték. Elemzők szerint a piacok egyre inkább tartanak egy esetleges görög államcsődtől, miután a hét végén Németországban több magas rangú illetékes - többek között Philipp Rösler gazdasági miniszter - nyíltan beszélt róla.

10:20
szeptember 12, 2011
Vágólapra másolva!

Egy óra alatt egy forinttal drágult az euró

Nyolc óra húszkor 281,76 forintot ért az euró a devizapiacon. A kereskedők egy dollárért 208,11, míg a svájci frankért 234,28 forintot kértek.

11:27
szeptember 12, 2011
Vágólapra másolva!

Három forinttal drágult a dollár péntek óta

Fél tíz előtt néhány perccel 281,40 forintba került az euró a devizapiacon, a frank 233,50 forintba került. A dollárért 207,80 forintot kellett adni. A fontos külföldi devizák közül a péntek esti árfolyamokhoz képest a dollár árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben: az amerikai deviza árfolyama három, az euró és a frank pedig egy forinttal erősödött.

11:35
szeptember 12, 2011
Vágólapra másolva!

November óta nem látott magasságban az euró a forinttal szemben

A Raiffeisen hétfői elemzése szerint tavaly november óta nem látott szintre gyengült a forint az euróval szemben, ezzel követte az elmúlt hónap során a régióban messze alulteljesítő lengyel zloty mozgását. A szakértők azt írták, hogy a nemzetközi piacokra visszatért az idegesség, mert felerősödött a görög csődtől való félelem, ez pedig erősítette a dollárt a nemzetközi piacon, és kedvezőtlen a régiós devizák - elsősorban a zloty és a forint - szempontjából. Az elemzők szerint a forint gyengülése azonban alapvetően ahhoz a fideszes javaslathoz köthető, amely szerint 180 forintos frankárfolyamon tennék lehetővé a frankhitelek végtörlesztését. (A javaslatról itt olvashat részletesen.)

Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délután egy órakor szólal fel, a kormányfő várhatóan beszélni fog a végtörlesztéssel kapcsolatos terveiről, a Raiffeisen elemzése szerint elképzelhető, hogy a bejelentés után gyengülni fog a forint. A szakértők úgy vélik, az euró árfolyamában a 285 forint lehet a következő fontos lépcső, amely tavaly novemberben is megállította a forint gyengülését.

A dollár erősödéséhez az elemzés szerint hozzájárult az is, hogy a nemzetközi piacokon francia bankok leminősítéséről szóló pletykák terjedtek el.

13:55
szeptember 12, 2011
Vágólapra másolva!

Csökkent a dollár előnye

Dél előtt néhány perccel az euró 281,60, a frank 233,70 forintba került a devizapiacon. A dollárért 206,50 forintot kellett adni. A reggeli szintekhez képest az euró és a frank közel egy forinttal erősödött, a dollár árfolyama pedig másfél forinttal került feljebb.

15:33
szeptember 12, 2011
Vágólapra másolva!

Gyengült a forint

Délután fél kettőkor az euró árfolyama 284 forint közelében volt, a frank árfolyama 235,50, a dolláré 208,20 forintnál tartott.

16:07
szeptember 12, 2011
Vágólapra másolva!

Kicsit javított a forint

Délután negyed három előtt néhány perccel az euró jegyzése 282,40 forintnál tartott, azaz a 284 forint feletti éves csúcsról lejjebb került az árfolyam. A frankot 234,20, a dollárt 207 forinton jegyezték.

Kolba Miklós, az ING devizaüzletág-vezetője azt mondta, hogy az euró árfolyama 284 forint felett is járt Orbán Viktor miniszterelnök beszéde közben, de utána nem folytatódott az euró erősödése. "A forint egyrészt azért fordulhatott vissza, mert a dollár erősödött a nemzetközi piacon az euróval szemben. Emellett Orbán Viktor beszéde után is nyugodtabb lett a hangulat. Lázár János fideszes frakcióvezető pénteki bejelentése után a piac arra számított, hogy kötelezővé fogják tenni a devizahitelek forinthitelre váltását, és a bankoknak kell állniuk a teljes költséget. A kormányfő azonban arra kérte a kormánypártokat, a végtörlesztés mellett ne tegyék kötelezővé a hitelek forintra váltását vagy a forinthitelek nyújtását. "Ez jó üzenet, ugyanis azt jelenti, hogy a bankoknak nem kell tömeges hitelátváltásra és tetemes veszteségek elkönyvelésére kényszerülniük" - fogalmazott Kolba Miklós.

Kolba hozzáfűzte, hogy a nemzetközi piacokon kedvezőtlen a hangulat a görög csődtől való félelmek felerősödése miatt, ami kedvezőtlen a forint számára, ezért a forinttól számottevő erősödésre nem lehet számítani egyelőre, vagyis addig, amíg nem javul a külföldi hangulat.

17:26
szeptember 12, 2011
Vágólapra másolva!

Picit erősödött a forint

Fél háromkor 281,90 forintba került az euró a devizapiacon. A dollár 206,40, a frank pedig 233,70 forintba került.

Suppan Gergely, az Takarékbank vezető elemzője szerint feltehetően csak az adósok töredéke fog élni a Fidesz-frakció által pénteken javasolt hitelátváltással, amit Orbán Viktor miniszterelnök hétfői parlamenti beszédében megvalósíthatónak nevezett

"Nem lesz kötelező a devizahitel kiváltása forinthitellel, így elsősorban azok tudnak élni a lehetőséggel, akiknek rendelkezésére áll annyi megtakarítás, illetve mozgósítható vagyon, amivel adósságukat rendezni tudják" - derül ki Suppan elemzéséből, amely szerint a forinthitelre történő tömeges átváltás egyik akadálya, hogy a magas forintkamatok miatt nem feltétlenül éri meg, a másik akadálya, hogy a bankoknak nem áll rendelkezésére annyi forintforrás, amivel ki lehetne váltani a devizaalapú hiteleket, a harmadik pedig a hitelképes ügyfelek száma.

"Mivel a végtörlesztés jelentős devizakereslettel jár, a forint nagyobb mértékben is gyengülhet, ami viszont a hiteleiket végtörleszteni nem tudó háztartásokat hozza nehezebb helyzetbe. A lépés hatalmas csapást jelentene a bankokra, amelyek az árfolyam-különbözeten egyes becslések szerint akár 1000 milliárd forintos nagyságrendben veszíthetnek, amennyiben mindenki él a lehetősséggel. Noha ez nem tűnik valószínűnek, a bankok vesztesége jóval meghaladhatja a 100 milliárd forintot, ami súlyosan veszélyeztetheti a pénzügyi stabilitást. A forintalapú hitelek iránti igény emelkedése és a bankok veszteségeinek enyhítése miatt a forintalapú jelzáloghitelek kamata emelkedhet, ami megdrágíthatja a devizahitelek forintra váltását" - véli a Takarékbank elemzője. 

18:58
szeptember 12, 2011
Vágólapra másolva!

Visszafordult a forint

Kevéssel öt óra előtt gyengült a forint árfolyama. A bankközi piacon egy dollár 207,1 forintot, egy euró 281,9 forintot, egy svájci frank 234,2 forintot ért ekkor.

19:45
szeptember 12, 2011
Vágólapra másolva!

Gyengült a svájci frank és a dollár

Délután háromnegyed hatkor 233,84 forinton jegyezték a svájci frankot a bankközi devizapiacon. Egy dollárért 206,35 forintot kellett fizetnünk ekkor, az eurót pedig 281,73 forinton jegyezték.

20:48
szeptember 12, 2011
Vágólapra másolva!

Estére kissé gyengült a forint

Este hét óra előtt némileg gyengült a forint. Az eurót 282, a dollárt 207,5, a svájci frankot 234,5 forintért adták háromnegyed hétkor.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!