A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Bár a nap első felében az euró árfolyama 302 forint fölé került, délután azonban részben az európai adósságválságról szóló uniós egyezség miatt kialakult kedvező befektetői hangulat eredményeként javítani tudott a magyar deviza.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül9 bejegyzés
08:27
október 27, 2011
Vágólapra másolva!

300 forint alatt az euró

Csütörtök reggel fél hét előtt nem sokkal 299,49 forintot ért egy euró a bankközi devizapiacon. A dollárért ekkor 214,33 forintot kellett fizetni, míg a svájci frank 243,96 forintba került.

Az euró szerda este hat óra körül 302,08, a dollár 218,83, míg a svájci frank 246,05 forintot ért. A forint két és fél éves mélyponton is járt az euróval szemben nem sokkal 17 óra előtt, amikor 302,68 forinton jegyezték az európai fizetőeszközt.

Megállapodás született az euróválság megoldásáról uniós vezetők szerint a Brüsszelben tartott rendkívüli csúcstalálkozón. Az egyezség része, hogy a magánbankok elengedik a görög adósság felét, megerősítik a gyengélkedő európai gazdaságok köré emelt védőfalat, és feltőkésítik az európai bankokat.

09:20
október 27, 2011
Vágólapra másolva!

Lendületben a forint

Negyed nyolc után néhány perccel az euró 298,76 forintot ért a bankközi devizapiacon. A dollárért ekkor 213,40 forintot kellett fizetni, míg a svájci frank 243,48 forintot ért.

12:20
október 27, 2011
Vágólapra másolva!

300 forint az euró, 245 körül áll a frank

Csütörtök délelőtt 300 forint felett állt tartósan az euró árfolyama, a svájci frankkal 245 forint körül kereskedtek. Kolba Miklós, az ING devizaüzletág-vezetője az [origo]-nak azt mondta, hogy az uniós megállapodás a forintra nem volt komolyabb hatással, az egyezség után az euró viszont erősödött a dollárral szemben, a keresztárfolyam 1,40 fölé ment.

Az ING szakértője szerint Matolcsy György nemzetgazdasági  miniszter Magyarország leminősítését reálisnak tartó kijelentése a lehető legrosszabbkor jött.  "A piac már kezdte kiárazni a leminősítés lehetőségét, ráadásul a korábbinál optimistább hangulatra volt kilátás, ám a miniszter nyilatkozata betett a forintnak" - tette hozzá.  "Egyelőre úgy néz ki, hogy a leginkább ezért nem tud erősödni a forint, 300 forint felett maradhatunk, és inkább a gyengülésnek van tere a magyar gazdasági kilátások miatt" - tette hozzá Kolba Miklós.

12:43
október 27, 2011
Vágólapra másolva!

Az euró 301 forint fölé ment

Háromnegyed 11-kor az euróért 301,30 forintot kellett adni a devizapiacon, a frank 245,70, a dollár 215,30 forintba került. Ez azt jelenti, hogy a forint tovább gyengült. A magyar deviza annak ellenére gyengült, hogy a magyar tőzsdeindex jelentősen erősödött, fél 11-kor a BUX 3,5 százalékos pluszban volt. A régiós devizák, köztük a zloty és a cseh korona is erősödött.

A forintgyengülés devizapiaci szakértők szerint összefüggésben van azzal, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán azt nyilatkozta, reális lehet Magyarország leminősítése. A Raiffeisen csütörtöki devizapiaci elemzése szerint két és fél éves mélypontra gyengült a forint szerdán, miután Matolcsy nyilatkozata napvilágot látott. "A forint teljesítménye messze alulmúlta a régiót" - áll az elemzésben.

A raiffeisenes szakértők azt is hozzátették, hogy az uniós vezetők európai adósságválság rendezéséről szóló megállapodása nagyon kedvező tőkepiaci hangulatot teremtett, a nemzetközi környezet tehát támogatja a forintot, de a hazai hírek a leértékelődés mellett szólnak.

13:15
október 27, 2011
Vágólapra másolva!

Commerzbank: Működni szokott az önbeteljesítő jóslat jelensége

Negyed tizenkettőkor az euró árfolyama 301,70 forint volt a devizapiacon. A dollár jegyzése 215,50, a franké 246,10 forintnál tartott.

A Raiffeisen, az ING szakértői mellett a Coemmerzbank szakértői is úgy vélik, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter leminősítést reálisnak tartó nyilatkozata szerepet játszik a forint mélyrepülésében. "A nagy hírügynökségek közzétették a NGM vezetőjének ma megjelenő nyilatkozatát, miszerint reális esélyt lát a magyar adósságbesorolás leminősítésére a befektetésre nem ajánlott - úgynevezett junk - kategóriába. A piacokon pedig sokszor működni szokott az önbeteljesítő jóslat jelensége" - áll a Commerzbank kommentárjában.

15:30
október 27, 2011
Vágólapra másolva!

Ismét 302 forint felett az euró

A reggeli átmeneti erősödés után az euró jegyzése csütörtökön kora délutánra ismét 302 forint fölé emelkedett. Legutóbb 2009. április 1-jén járt 302 felett az euró forint árfolyama. Nem sokkal fél kettő előtt egy euróért 302,40 forintot, egy svájci frankért 246,80, egy dollárért pedig 215,60 forint kértek a bankközi devizapiacon.

17:28
október 27, 2011
Vágólapra másolva!

Erősödésnek indult a forint

Fél három előtt két perccel az euró 300,50 forintnál járt, ekkor a 212,60, a frankot 245,80 forintot jegyezték. Ez azt jelenti, hogy a forint erősödött, mert napközben 302 forint felett is megfordult az euró. A nemzetközi piacokon folytatta jó szereplését az euró, tovább erősödött a dollárral szemben, a keresztárfolyam 1,41 fölé került, a kedvező hangulat pedig a forintnak is segített.

17:52
október 27, 2011
Vágólapra másolva!

Az amerikai nyitás után erőre kapott a forint

Öt perccel négy óra előtt 299,70 forint körül mozgott az euró, a frankért 245,20, a dollárért 211,90 forintot kellett adni.

"A délutáni forinterősödés, amelynek köszönhetően az euró árfolyama a napon belüli 302 feletti csúcsról 298,50 forintig esett, annak köszönhető, hogy az amerikai piacok kinyitottak, és a világ többi tőzsdéiehez hasonlóan ott is emelkedtek az árfolyamok. A jó hangulat pedig emelkedőre küldte a forintot" - mondta Kolba Miklós, az ING devizaüzletág-vezetője.

18:37
október 27, 2011
Vágólapra másolva!

Picit gyengült a forint

Háromnegyed öt előtt az euróért 300,56 forintot kértek az euróért a devizapiacon. A frankárfolyam ekkor 246, a dollár jegyzése 212,80 forintnál tartott.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!