A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Erősödött a forint hétfőn délelőtt a bankközi devizapiacon, az eurót 293 forint közelében jegyezték tizenegy óra előtt, miközben a múlt héten még 300 forintnál is járt az árfolyam. Kereskedők szerint a befektetők pozitívan értékelik a lengyel választási eredményt, a javuló nemzetközi hangulat miatt erősödik a forint is.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül9 bejegyzés
09:31
október 10, 2011
Vágólapra másolva!

Enyhe erősödéssel indította a hetet a forint

Hétfőn reggel fél nyolckor 295,66 forintot ért egy euró a bankközi devizapiacon. A dollár ekkor 219,21 forintot ért, míg egy svájci frank 238 forint volt. Péntek este fél hét előtt egy euró 296,20, a dollár 220,81, míg a svájci frank 239,23 forintot ért.

Hétvégi helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők azt mondták, hogy a 300 forint közelében mozgó euró ellenére sem várható egyelőre, hogy a magyar jegybank (MNB) vészkamatemelést hajt végre. A forint esetleges további gyengülését valószínűleg előbb más pénzügypolitikai eszközökkel, elsősorban intervencióval próbálná megfékezni - írták.

10:55
október 10, 2011
Vágólapra másolva!

295 forintnál az euró

Kilenc óra előtt néhány perccel 295 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon. A dollár ekkor 219 forintot ért, míg a svájci frankért 237,43 forintot kértek a kereskedők.

12:50
október 10, 2011
Vágólapra másolva!

293 közelében az euró

Háromnegyed 11-kor 293,24 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon. Az amerikai dollár árfolyama 216 forint volt, míg a svájci frankért 236,84 forintot kellett fizetni.

12:59
október 10, 2011
Vágólapra másolva!

A lengyel eredmény javított a befektetők hangulatán kereskedők szerint

Kereskedők szerint csendesen indult a kereskedés hétfőn, reggelre a javuló nemzetközi hangulat hatására javított a forint. Erősödött a lengyel zloty is, feltehetően a választási eredmények hatására. A jelenlegi kormánykoalíció két pártja, a PO és a PSL együtt 233 mandátummal rendelkezik a 460 tagú szejmben a jelenlegi adatok alapján, és így megvan a szűk többsége a kormányzás folytatásához. Az MTI által idézett kereskedők szerint a befektetők pozitívan értékelik a lengyel választási eredményt, örülnek a folytonosságnak.

14:39
október 10, 2011
Vágólapra másolva!

Tartja magát a forint

Kevéssel fél egy után 293,5 forintot ért az euró a bankközi piacon, egy dollárért 215,8 forintot, egy svájci frankért 237,4 forintot kértek ekkor.

14:44
október 10, 2011
Vágólapra másolva!

Brutális kiadáscsökkentés kell a forint erősödéséhez

A nyugati világban kialakult adósságválságban szinte mindenki szerepet játszott, a bankok is, de nem lehet őket kikiáltani bűnbaknak Marc Faber nemzetközi befektetési szakember szerint. Faber szerint "brutális kiadáscsökkentés" kell az erősebb forinthoz.

15:59
október 10, 2011
Vágólapra másolva!

238 fölé kúszott a svájci frank jegyzése

Kettő órakor 293,41 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon. A dollárért 215,97 forintot kellett fizetni, a svájci frank pedig 238,16 forintot ért.

16:57
október 10, 2011
Vágólapra másolva!

Alig mozdul a forint árfolyama

Egy euró 293,3 forintot ért a bankközi piacon délután három órakor. Egy svájci frank 238,1 forintot, egy dollár 215,4 forintot ért ekkor.

18:17
október 10, 2011
Vágólapra másolva!

Újra 238 alatt a svájci frank

Negyed öt után kevéssel újra 238 forint alá ment a svájci frank, egy frankért 237,3 forintot kértek a bankközi piacon. A dollár 214,9 forint, az euró 293,4 forint volt ekkor.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!