A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
A frankárfolyam napközben 239 forint alatt is járt, az euró és a dollár a reggeli szintekhez képest erősödött a forinttal szemben. 
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül8 bejegyzés
09:30
október 06, 2011
Vágólapra másolva!

297 alatt nyitotta a napot az euró

Csütörtök reggel fél nyolckor egy euróért 296,82 forintot kértek a bankközi devizapiacon. A dollár ekkor 222,54 forintot ért, míg a svájci frank 240,80 forintba került. Szerda este hat óra körül az euró 297,20, a dollár 223,40, a svájci frank 241,69 forintot ért.

Az MTI által megkérdezett elemzők szerint a nemzetközi devizapiacon csütörtökön délelőtt a kivárás lehet a jellemző, a befektetők Frankfurtra figyelnek, ahol kamatdöntő ülést tart az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa.

10:36
október 06, 2011
Vágólapra másolva!

Kissé erősödött a svájci frank

Fél kilenc után néhány perccel 296,90 forint volt az euró a devizapiacon. Az amerikai dollárral 222,50 forinton kereskedtek, míg a svájci frank 241,30 forintot ért.

12:47
október 06, 2011
Vágólapra másolva!

Lendületben a forint

Háromnegyed 11-kor 295,30 forintba került az euró a bankközi devizapiacon. A dollárért 220,57 forintot kértek a kereskedők, míg a svájci frank 238,85 forintot ért.

13:18
október 06, 2011
Vágólapra másolva!

239 forintnál a svájci frank

Negyed 12-kor 295,27 forinton kereskedtek az euróval a bankközi devizapiacon. Az amerikai dollár ekkor 220,83, míg a svájci frank 239 forintot ért.

15:29
október 06, 2011
Vágólapra másolva!

Drágult a dollár

Fél kettőkor 295,82 forintot ért az euró a bankközi devizapiacon. A dollárért 222,29 forintot, a svájci frankért 240,26 forintot kellett fizetni.

15:50
október 06, 2011
Vágólapra másolva!

Üzent a piacnak a svájci államtitkár

Kevéssel délután kettő óra előtt az euró 296,60, a dollár 223,50 forintba került, a frankárfolyam pedig 240 forintnál tartott.

A frankárfolyam napközben a 240 forintos határ alatt is járt, 238,40 forint volt a legalacsonyabb jegyzés, ami a nemzetközi piaci mozgásokkal magyarázható. Kolba Miklós, az ING devizaüzetág-vezetője közölte, a svájci kormány az euróval szemben szeptember elején meghatározott 1,20-as árfolyamküszöb emelésére tett utalást, azaz jelezte, gyengébb frankot szeretne. A Bloomberg nemzetközi hírügynökség szerint Marie-Gabrielle Ineichen-Fleisch a svájci gazdasági tárca államtitkára a Tages-Anzeiger című svájci lapnak azt mondta, az euróval szembeni küszöböt 1,30-as vagy 1,40-es árfolyamon kellene megállapítani. Szerinte utóbbi árfolyam a vásárlóerő-paritás alapján a mostani árfolyamnál indokoltabb lenne. (A vásárlóerő-paritás azt mutatja meg, hogy mennyi terméket és szolgáltatást lehet vásárolni egy adott valutában egy másik valutához mérve, eltérő árak figyelembevételével. A módszer kiküszöböli az eltérő árfolyamokból adódó torzítást.)

A svájci államtitkár nyilatkozata után a frank euróhoz mért árfolyama 1,2250-ről 1,2430-ig szaladt, később 1,23-as szint felett stabilizálódott. Kolba szerint a svájci államtitkár nyilatkozata kevés ahhoz, hogy jelentősebben gyengüljön a frank. "Az államtitkár kijelentésével elérte, hogy az euró/frank árfolyam kilépjen az 1,2050-1,22 közötti sávból, amelyben az utóbbi napokban mozgott. A svájci kormány konkrét lépés nélkül üzent a piacnak, hogy gyengébb frankot szeretne, ez nem kerül nekik semmibe" - mondta Kolba, aki szerint a jelentősebb frankgyengüléshez arra lenne szükség, hogy a svájci jegybank hivatalosan is módosítsa az árfolyamküszöböt. A svájci politikus által említett 1,30-as és 1,40-es euróval szembeni frankárfolyam a csütörtök délutáni 296,60 forintos euróárfolyam alapján 228,15, illetve 211 forintos frankárfolyamot eredményezne.

17:27
október 06, 2011
Vágólapra másolva!

Picit erősödött az euró

Néhány perccel fél négy előtt az euróért 297,30 forintot kellett adni a devizapiacon. A dollár árfolyama ekkor 223,40, a franké pedig 240,90 forint volt.

 

20:05
október 06, 2011
Vágólapra másolva!

Erősödött a forint estére

Estére kicsit erősödött a forint, hat órakor egy euróért 296,24 forintot kértek. A dollár a délutáni árfolyamhoz képest három forinttal kevesebbet, 220,89 forintot ért. A svájci frankért 239,70-et kértek.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!