A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Erősödött a forint szerda reggelre a devizapiacon, később azonban veszített értékéből, ennek eredményeként 300 forint fölé került az árfolyam. Az euró mellett a frank és a dollár is drágult. A K&H Bank elemzője szerint a magas kamatok és a jegybanki kamatemelés megkésettsége egy forintválság előjelei.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül15 bejegyzés
09:01
október 05, 2011
Vágólapra másolva!

Javított a forint

Szerda reggel hét órakor 297,02 forintot ért egy euró a bankközi devizapiacon. A dollárért 223,05 forintot kellett ekkor fizetni, míg a svájci frankot 242 forinton jegyezték.

Kedden röviddel délután két óra előtt 300 forint fölé emelkedett az euró árfolyama. Az euró legmagasabb árfolyama nap közben 300,15 forint, a dolláré 227,83 forint, a svájci franké 246,97 forint, a japán jen árfolyama pedig 2,9718 forint volt. Az eurót utoljára 2009 márciusában jegyezték 300 forint felett, a japán jen keddi csúcsa pedig új történelmi rekord.

09:56
október 05, 2011
Vágólapra másolva!

Magyar bankokat vett leminősítési felülvizsgálat alá a Moody's

Hét magyar bank adósi és betéti besorolásait vette leminősítési felülvizsgálat alá kedden a Moody's a végtörlesztéséből eredő várható veszteségekre hivatkozva. A felülvizsgálat az OTP Bankot, az OTP Jelzálogbankot, a K&H-t, a Budapest Bankot, az FHB-t, az Erste Bank Hungaryt és az MKB-t érinti.

A múlt héten egy másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Fitch Ratings elemzése szerint ugyanakkor a legtöbb magyarországi bank saját tőkéje révén el tudja viselni a végtörlesztés azonnali pénzügyi hatását.

10:01
október 05, 2011
Vágólapra másolva!

Kissé gyengült a forint

Nyolc órakor 297,63 forint volt az euró a bankközi devizapiacon. A dollárért 223,65 forintot kértek, a svájci frank 242,79 forintot ért.

10:45
október 05, 2011
Vágólapra másolva!

Az euró 298 forintnál jár

Háromnegyed kilenckor az euróért 297,95 forintot kellett adni a devizapiacon. Ekkor a dollár 223,60, a frank pedig 242,60 forintba került. Ez azt jelenti, hogy reggel hét óra óta az euró egy, a dollár és a frank 60-60 fillérrel erősödött.

11:40
október 05, 2011
Vágólapra másolva!

Tovább gyengült a forint

Húsz perccel tíz óra előtt az euró jegyzése 299,32 forint körül mozgott, a dollár jegyzése 225,20, a franké 243,90 forint volt.

A Raiffeisen szerda reggeli elemzése szerint továbbra is alapvetően a nemzetközi széljárás az irányadó a devizapiacon, a befektetők tartanak a görög csődtől, és a hitelcsomag következő részletének jóváhagyása is csúszik. "A görög fizetőképességgel kapcsolatos bizonytalanság tehát hosszabb távon, akár november elejéig is fennmaradhat, ez pedig nem kedvez a piacoknak és a forint rövid távú kilátásait is rontja" - áll az elemzésben. 

A bank szakértői úgy vélik, a globális trendeken túlmenően a hazai tényezők között a forinttal szembeni bizalmatlanságot erősíti a hazai adósbesorolás leminősítésével kapcsolatos spekuláció. A Moody's kedden közölte, hogy hét magyar bank leminősítésének lehetőségét vizsgálja a végtörlesztésből eredő veszteségek miatt. A Raiffeisen devizakereskedői szerint szerdán 296,3 és 300,50 között mozoghat az euró árfolyama.

12:00
október 05, 2011
Vágólapra másolva!

Az euró 300 forint felett járt

Tíz órakor 299,98 forintba került az euró a devizapiacon, de néhány perccel korábban átlépte a 300 forintos szintet, vagyis reggel óta három forinttal erősödött a külföldi deviza. Tízkor a dollárért 225,30, a frankért 244,40 forintot kellett adni.

Az euró legutóbb kedden, azelőtt pedig 2009 tavaszán lépte át a lélektani határnak tekintett 300 forintos szintet. A forintgyengülés okairól itt olvashat részletesen.

12:16
október 05, 2011
Vágólapra másolva!

A Fitch figyelmeztetése miatt gyengült a forint

Negyed tizenegykor az euró jegyzése 299,30 forint körül ingadozott, a dollár 224,90, a frank 244,10 forintba került. A forint reggel óta valamennyi devizával szemben veszített értékéből annak ellenére, hogy a nemzetközi részvénypiacokon kedvező a hangulat.

Kolba Miklós, az ING devizaüzletág-vezetője az [origo]-nak azt mondta, hogy a forint értékvesztése a Fitch hitelminősítő szerda reggel megjelent figyelmeztetése miatt következett be. Hozzátette, a Fitch szakértői szerint a devizahitelek végtörlesztését alacsonyabb árfolyamon biztosító kormányzati lépés komoly kockázatokat jelent. "A régióban csak a forint gyengül, a lengyel zloty egy helyben áll, a külföldi tőzsdéken pedig emelkednek az árak" - tette hozzá Kolba.

A végtörlesztést a Moody's hitelminősítő is rizikósnak látja, a cég magyar idő szerint kedden éjszaka közölte, hogy hét magyar bank adósi és betéti besorolását vette leminősítési felülvizsgálat alá kedden a végtörlesztéséből eredő várható veszteségekre hivatkozva. (A végtörlesztésről szóló cikkeinket itt olvashatja el.)

12:58
október 05, 2011
Vágólapra másolva!

Visszafordult a forint

Tizenegy óra előtt az euró 298,60 forintba került a devizapiacon, a dollár árfolyama 224,10, a svájci frank jegyzése pedig 243,30 forintnál járt. Ez azt jelenti, hogy a tíz óra körül elért szintekhez képest a forint erősödött a külföldi devizákkal szemben, de a reggeli jegyzésekhez viszonyítva emelkedett a külföldi devizák árfolyama.

14:03
október 05, 2011
Vágólapra másolva!

Újból 300 fölé szaladt az euró

Dél után néhány perccel 300,24 forintba került egy euró a devizapiacon, azaz átmenetinek bizonyult a forint késő délelőtti erősödése. Az említett időpontban a dollár árfolyama 225,40, a franké 244,80 forint volt.

14:11
október 05, 2011
Vágólapra másolva!

Barcza: Egy forintválság előjelei látszanak

Barcza György, a K&H Bank elemzője szerint szeptember végéig a forint együtt gyengült a többi régiós devizával, azóta viszont már "forintspecifikus", vagyis a régió trendjétől független hatás látszik. Szerinte a 295 forint fölötti euróárfolyam már nem következik a kelet-európai régió együttes gyengüléséből. A lengyel zloty például már elérte a mélypontját az előző héten, a forint azonban kedden kétéves mélypontra ért az euróval szemben.

Az elemző szerint hasonló jelek mutatkoznak, mint a 2003-as vagy 2008-as forintválság előtt. Akkor először megemelkedett a piaci kamatszint, a jegybank lemaradt a kamatemeléssel, a forint "összeomlott", vagyis súlyos értékvesztést szenvedett el rövid idő alatt, majd jött egy nagy jegybanki kamatemelés. Barcza György szerint ez azért visszatérő jelenség Magyarországon, mert a jegybank túlságosan az inflációra koncentrál, és kevésbé veszi figyelembe a piac mozgásait. Hozzátette, szerinte az MNB-nek már az előző kamatdöntésnél emelnie kellett volna a kamatszinten. (A jegybanktörvény szerint az MNB elsődleges feladata az árstabilitásra való törekvés, vagyis az infláció leszorítása.)

15:02
október 05, 2011
Vágólapra másolva!

Visszacsúszott az euró

Délután egy órakor az euróárfolyam 299,50 forintnál tartott, a dollár 224,20, a frank pedig 244,40 forintba került.

15:59
október 05, 2011
Vágólapra másolva!

Egy óra alatt fél forinttal lett olcsótt az euró

Egy perccel délután kettő óra előtt az euró jegyzése 299, a franké 243,80, a dolláré 224,20 forintnál tartott.

18:00
október 05, 2011
Vágólapra másolva!

Javított a forint

Délután erősödni tudott a forint a főbb devizákkal szemben: négy órakor az euró 298,4, a dollár 224,2, a svájci frank 243,2 forintot ért.

19:02
október 05, 2011
Vágólapra másolva!

Az euró 298 alá került

A forint késő délután erősödni tudott az euróval szemben, 17 óra után pár perccel 297,40 forint volt az árfolyam. Ekkor a dollárt 223,70, a frankot 242,30 forinton jegyezték.

20:50
október 05, 2011
Vágólapra másolva!

A frank 242 forint alá ment

Este hét óra előtt tíz perccel a svájci frank 241,969 forinton állt. Az eurót ekkor 297,59, a dollárt 223,51 forinton jegyezték.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!